Szabad az Á

Átjáró Másországba

Újabb 300 dolgozót bocsát el a Magyar Posta

2019. február 18. 21:00 - Szabad az Á

Hiába a több éve tartó több tízmilliárdos nagyságrendű állami dotáció a Magyar Posta egy feneketlen hordó. Hová és mire költötték a közpénzt és miért titkosak az adatok? Kérdések amelyekre nincs konkrét válasz, csak a létszámelépítés.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Posta részére „egyetemes postai szolgáltatás méltánytalan többletterhének megtérítése” címén a 2016-os évre, a 2017.évi költségvetés terhére a maximálisan igényelhető 15 millió eurót, vagyis 4,5 milliárd forintot adott. Hogy mire, az titok. De az egyetemes szolgáltatások körébe tartozik például a több mint nyolcmillió nemzeti konzultációs kérdőív vagy a 2,8 millió Erzsébet-utalvány kézbesítése is. Az erre vonatkozó adatot ugyanis a minisztérium nem nagyon akarta szocialista politikus társamnak kiadni. Mivel a posta közfeladatot ellátó szerv, a döntéseit megalapozó adatok a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvánosak. Ugye milyen érdekes?

A bőkezű állami támogatás ellenére tavalyelőtt a karácsonyi rohamot a posta csomagfeladási limit bevezetésével akarta kezelni. Majd 2018-ban elbocsájtott 100 embert. Most pedig arról olvasni, hogy az üzemi tanáccsal megállapodtak 300 munkavállaló elbocsátásáról. Az indokolás, amit a Magyar Posta közleményében ír egészen elképesztő: a brüsszeli szabályozás miatt a Magyar Posta, amely Magyarország egyetemes postai szolgáltatója, a hazai logisztikai piac vezetője, versenypiaci szereplőként nehezen juthat költségvetési támogatáshoz, ezért csak úgy tudja javítani pozícióját, ha hatékony, gazdaságos működtetést biztosít, és önerőből forrást teremt a szükséges modernizációs lépésekhez. Ehhez a célhoz elkerülhetetlen a vállalat szervezeti hatékonyságának növelése, a bürokrácia csökkentése, valamint a társasági-irányítási szint arányának mérséklése, ennek egyik eszköze a létszámleépítés.

Na de nézzük, hogy miként is alakult a 2013 óta az állami dotáció: 2013-ban 4,57 milliárd, 2014-ben 5,1 milliárd forintot fizetett az állam. A 2015-ben 3,68 milliárd forintos segítséget nyújtott az Orbán-kormány a központi költségvetésből a Magyar Postának. Ez összesen 13,4 milliárd forintos állami támogatást jelent csak azt nem lehet tudni, hogy mire ment el a pénz? Az Orbán-kormány egyik narratívája, hogy mindenért az előző szocialista kormány a felelős, így ezért is, mármint azért, hogy Magyar Posta rossz anyagi helyzetben van. Tény azonban, hogy 2013-at megelőzően soha nem volt szükség állami segítségre. Sőt a szocialista kormányok idején még a posta fizetett a közös kasszába minden évben osztalék formájában átlagosan 3-4 milliárd forintot, de osztalék kifizetésére 2010 óta nem került sor.

Kérdés: hol a pénz? Mire költötte a posta, és most miért kell 300 embert kirúgni, még ha az az Üzemi tanács jóváhagyásával történik? Erőteljesen sántít a posta magyarázata, mert azért valljuk be, monopolhelyzetben lévő vállalatról van szó.

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

Fotó: Fortepan

49 komment
Címkék: magyar posta

A bejegyzés trackback címe:

https://szabad-az-a.blog.hu/api/trackback/id/tr9914634882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

colonel Tigh 2019.02.19. 11:30:20

Van itt valami, ami számomra roppant érdekes. Hogy más városokban hogy van, nem tudom, ez egy szegedi történet. Kb 6-7évvel ezelőtt felvettek a helyi kormányhivatalba kb egy tucat közmunkást, akikkel napi 6órában, 33.000Ft-ért hordatták a kormányhivatalos értesítőket. 1-2hónap múlva viszont történt egy érdekes dolog: a Magyar Postától elvették a Polgármesteri Hivatal, a Földhivatal, és egyéb közintézmények levelezésének lebonyolítását. Ez irdatlan mennyiségű levél, és jelentős munkát, és bevételt jelentett a Postának. A MAGYAR Postának. A Posta ezt azonnal megérezte, a postásunk mondta, hogy el is bocsátottak több embert. Emberek vesztették el az állásukat, plusz hatalmas bevételkiesés a Postának. Cserébe lett "állása" egy tucat embernek - 6órában, 33.000 nettóért. Kérdem én, megérte? Ha igen, kinek? Megszívatták a Postát, megszívatták azok a dolgozókat, akik ez miatt vesztették el az állásukat, és szívatják azt a tucat szerencsétlent, aki napi 6 (ami inkább 8-9, mert sokszor annyi a levél) órában hajtja szét magát 33.000 nettóért. És megszívatták az országot, mert gyanítom, hogy a költségvetés nem lett könnyebb ezáltal - amit ezen megspóroltak, azt egyrészt szétdobták az a pár fejes közt, aki ezt az egészet kitalálta, plusz szépen el van csatornázva a "megfelelő" helyekre, nem tudom. Szokásos Fidesz taktika. Amihez hozzáérnek szarrá válik, ellopják, stb. Ugyanezt akarják az MTA-val. Hülyék leszünk, ha hagyjuk, márpedig azok leszünk. Ez egy hülye ország. Akinek nem inge....

Nancsibacsi 2019.02.19. 11:31:26

Miért veszteséges a posta? Kérdezzetek meg egy random csomagküldőt, hogy egy raklapnyi, 1 tonna cuccot mennyiért visznek el háztól-házig, km korlát nélkül. A posta 5990-ért, ami vicc. Sokan így vesznek téglát, térkövet, kéményt, ekét az ország másik végéből. Nyilván valaki - pl. a külsős szállítók, meg a Mercedes akitől a rengeteg teherautót kell venni azért, hogy termelhessék a veszteséget - ezen is jót kaszálnak. Eleve: a postavonatokat miért kellett megszüntetni, és kiváltani sokkal magasabb költségű teherautókkal?

"mert azért valljuk be, monopolhelyzetben lévő vállalatról van szó."
Olyan területen van monopol helyzetben, amit senki se szeretne csinálni (levélkézbesítés). Amiben pénz van (volt) azt már vagy leválasztották róla, vagy megszünt a monopóliuma.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.19. 12:04:30

Nagyon helyes, hogy kinyirjak a Postat.

Cinkes 2019.02.19. 12:18:39

A szolgáltatásuk színvonala a múlt században ragadt, nem is baj, hogy megszüntetik.

yaffa · http://www.yaffa.blog.hu 2019.02.19. 12:48:43

A Posta egyedül a levélküldeményeknél van monopolhelyzetben. A gondja pontosan az, hogy a csomagküldés terén, ahol a profit van, ott versenyre kényszerül, és bizony az ő színvonalával nem áll nyerésre...

mocser48 2019.02.19. 15:05:33

A sárga csekket kellene végre mágiára küldeni.
Ha fel akarok adni egy levelet, akkor tuti, hogy az előttem álló 5 emberből 4 a rohadt csekkjét akarja befizetni.
Vezessenek be rá díjat, befizetés csekkenként 300 Ft, egyből megtanulnának utalni.

2019.02.19. 16:05:56

@mocser48:

Én meg a rosszindulatért fizettetnék alkalmanként/ kommentért 50.000 forintot.
Ahogy látom, te hamar legatyásodnál...

Macropus Rufus 2019.02.19. 16:15:16

@mocser48:
Van aki azért nem utal - lehet most teljesen meg fogsz lepődni - mert nincs is számlája. Jééé....
Nekem meg attól van ki, ha 1 csekk miatt 20 percet kell várnom, mert előttem valaki 4-5 levéllel szerencsétlenkedik...
Postaláda... Vagy levelenként 300Ft plusz díj, egyből megtanulnák a ládát használni...

Látens leírta a lényeget: 50kHUF/rossz indulat. Neked már 50ezerben van ez az egy hozzászólásod... :p

PanelProli 2019.02.19. 17:20:58

@Macropus Rufus: mocsernek teljesen igaza van, aki ma bankszámla nélkül él, attól elvenném a választójogot.

Ahogyan nem használunk ma már petróleumlámpát, hanem villannyal világítunk, ugyanúgy nem fizetünk be sárga csekket a postán, hanem csoportos beszedési megbízást adunk. Ennyi :-)

Aki ragaszkodik a készpénzhez, az pénzmosó, mert fél, hogy az állam rálát a pénzügyeire.

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.02.19. 17:33:58

@Nancsibacsi: A futár viszont rengeteg olyan többletszolgáltatást is megfizettet a csomagküldésnél, amit nem szeretnék igénybe venni, de nincs választásom. Szóval nekem ez a verseny nem tetszik.

Lajos Csánó 2019.02.19. 17:34:08

@PanelProli: Biztos,hogy kell lenni mindenkinek okos telefonja,vagy számítógépe?

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.02.19. 17:35:26

@mocser48: Miért nincs külön sor a csekkre?

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.02.19. 17:37:26

@Macropus Rufus: Ember ma nem küld olyan levelet, amit könyveletlenül bedobna a postaládába. Arról meg nem én tehetek, hogy a hülye ügyintéző harmadikra sem bírja helyesen lemásolni a lakcímem és adószámom az elé tett mobilomról.

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.02.19. 17:39:35

@Lajos Csánó: Igen. Fölösleges néhány meggyőzhetetlen ősember miatt drága infrastruktúrákat fönntartani.

efi 2019.02.19. 17:43:03

És még olyan automatákat is képesek voltak telepíteni, ahol egyik lyukon kijön a pénz, másikon meg rögtön be, mert csekkezni is lehet vele. Margit, nooormális ?
Pluszdíjat meg azért kell kiszabni a sárga csekkre, mert valójában is drágább (nyomtatás, készpénzezés). Elegem van, hogy én fizetem ezt mások helyett. Na és persze minden 2.csekkező késve fizet, mert kombinál a határidőkkel, hogy ne kelljen annyiszor elballagni. Márpedig, ha valaki magát szopatja, akkor tessék bizony tövig bevenni.
@Macropus Rufus: .De az unokának már van számlája. Utalja ő, aztán átveszi kp-ban néha.

PanelProli 2019.02.19. 17:43:43

@Lajos Csánó: Miért kellene mobiltelefon, tablet, vagy számítógép egy csoportos beszedési megbízáshoz? Beballag az atyafi a főutcán lévő taxövbe, oszt miközben flörtöl kicsit Micikével, leadja a megbízást és elfelejtheti a sárga csekket. Ennyi :-)

slowMotion 2019.02.19. 18:02:28

Sorbanallsz? Akkor te 1 soros ember vagy :-)
A postat felrobbantani, beszantani, soval beszorni, aztan lehetne valami hatekony, korszeru szolgaltatast csinalni helyette.

várom a levelet 2019.02.19. 18:41:43

@Macropus Rufus: nekem volt,de bezárták a takarékot,most a postás hozza a nyugdíjas.ha őt is bezárják?

várom a levelet 2019.02.19. 18:48:13

@efi: csak az a baj,hogy az unoka Londonban van,a szüleivel együtt

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2019.02.19. 19:35:20

@várom a levelet: erre az ezerszer puffogtat sztereotípiára (már csak az hiányzik, hogy ott mosogat) meg azt tudom mondani, Londonba a hülyék mennek. De nyilván ezt te nem tudhatod, hiszen te csak itthonról tudod a frankót a külföldi lètről. Nyilván sokkal hitelesebben,mint a kint élők ;)

efi 2019.02.19. 20:23:06

@Lajos Csánó:
A mindenféle Gizike titkárnők is 20-asával hordják, a nyavalyás kkv-nak vagy egyenesen nagyvállalatnak sincs 1 db számlaszáma, meg PC-je sem?

jajdehülyevagyok 2019.02.19. 20:50:28

A szerző téved. A posta a postai szolgáltatásokból nem tud, s nem is tudott nyereségesen működni. Addig volt nyereséges, amíg a távközlést és a hírlap üzletágat le nem választották róla. A hírlap azóta kimúlt. A mérleg szerinti eredménye akkor volt pozitív, amikor az ingatlanvagyon értékesítése hozott bevételt.

Ellenzéki Tüntető 2019.02.19. 22:34:51

@colonel Tigh: Hát igen, ha sok ember dolgozik a postán, akkor azon kell sírni, hogy jaj de drága az állam, ha meg kevés ember, akkor azon kell sírni, hogy jaj munkanélküliek lettek.

sóhegy049 2019.02.19. 23:11:09

@PanelProli: Miért is kellene támogatnom egy köcsög bankot? Miért is kellene engednem, hogy egy köcsög szolgáltató, plekniből levegyen tőlem annyi pénzt, amennyit akar? Ha elbaszta, akkor már én is baszhatom? Na ne már! Én meg abba tudnék belerúgni, aki 1-2 percet baszakszik bankkártyával egy párszáz forintos vásárlásnál. Az pedig nem bassza csőrüd, hogy sok degenerált állami vízfejjel papír alapn kell levelezni? Döntsd el, hogy mit is akartál itt kivergődni. :-)

sóhegy049 2019.02.19. 23:16:33

@efi: A másik fasz...
A csekkért mindenki fizet, aki használja, vágod? Nyomtatvány, kezelési díj, stb...
De, ha nem jársz csekket fizetni, akkor támogasd a bankodat, de mifaszt vagy érintve a postával kapcsolatosan? :-)

halaloszto 2019.02.19. 23:35:16

Itt van pl egy hely, ahova a pénz ment:

index.hu/belfold/2018/06/14/felmentettek_a_magyar_posta_korrupcioval_vadolt_egykori_vezerigazgatojat/

Eladták a házat 5milliárdért, bérelnek helyette évi másfélért...

KékFény6 2019.02.20. 00:00:52

@Nancsibacsi: A posta hol visz el 6000 Ft-ért 1 raklapot? Cégként kértem ajánlatot tőlük és több futárcégtől csomagszállításra, messze a posta volt a legdrágább úgy, hogy napi 4 csomag alatt még kiszállási díjat is felszámoltak volna (tőlünk 2 km-re van a posta, ahova viszik a felvett csomagot, míg a többi futárcégnek jóval messzebb van a központja). Ezt a díjat egyetlen más futárcég sem kérte el.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.02.20. 02:30:52

ezt a rohadék fhosh magyar postát már rég be kelelt volna szántani a g.cibe, az egész egy kommunista maradék fekély az ország testén.Be kellene engedni a német postát azzal a feltétellel, hogy átveszik a dolgozókat, rendesen megfizetik és kialakítanak európai szintű szolgáltatásokat.És utána pedig önfentartóvá válnak, továbbá azzal foglalkoznak, ami a dolguk, nem pedig sorsjegyet meg biztosítást tukmálnak a vevőikre.Na, így kellene, lehet nekiállni most azonnal.
:-)))))

ebella 2019.02.20. 04:46:39

@geegee: Mikor kezdett a posta? Még hírekben sem volt a kommunizmus, okoska. Mi az, hogy kommunista maradék? Hol volt a középkorban kommunizmus?

Megjegyzem, mostanában sok mindenki hozott nekem árút. A legjobban ezek közül a Postával voltam elégedett. Az ajtóig hozta, a jattot szinte meg sem várta (mindenesetre nem álldogált mint aki még vár valamire, úgy kellett szólni, hogy moment), nem is egyszer, Sokan a kapuig szállítanak, és volt olyan is aki előre kérte a nem csekély jattot, ha be szeretném vele hozatni a pár kilós cuccot. Mondtam, ecsém, annyiért én is elbírom még azt a pár métert. Az meg, hogy a feladó mennyit fizet, hol érdekel? Ha nekem megéri úgy is az árú (nyilván azért veszem meg), akkor jobb, ha full kiszolgálnak, mintha félig meddig, kicsit szemtelenül, de mondjuk 300 forinttal kevesebbe került az alap fuvar, viszont az ajtóig szállítás kétezerrel többe lenne.

lenörd hofstadter 2019.02.20. 06:53:37

kangecigányisztán így működik. Valami ócska hűbéres megkapja a Postát ajándékba. Az első lépés, a Posta tönkretétele meglépve, néhány hónap, egy év, és az ezért tartott "ellenzéki" újságírók beszámolói után a botrányosan tönkrement Postát felvásárolja Mélyszaros Lölö vagy valamelyik másik stróman, és a csekken nyekegő birkák tapsikolása közben államilag kistafirungolva hősként tetszelegnek az agyhalott rajongók előtt a Posta és a migránsfélő magyar dolgozók "megmentéséért".

lenörd hofstadter 2019.02.20. 06:58:01

@mocser48:

Az ócska, buta fajtád egyszer már leszavazta a 300 forintot.
Te akkor is tapsikolva és vihorászva élteted majd a kangecigányt ha bevezeti a levegőadót. A buta, konzumidiótának kitenyészett értéktelen fajtádnak köszönhető, hogy a gyártók bevezethették azokat a módszereket amivel a 300 forintos hibás alkatrészt csak 60 ezres teljes részegység cserével lehet javítani. És te örülsz neki, mert fél perccel korábban érhetsz haza Jocky tévét nézni.

citrix 2019.02.20. 07:48:07

MÁV, Volán, Posta és a többi szocialista berendezkedésű állami vállalat a lényegéből adódóan dotációra szorul, a piacon megélni képtelen. A szolgáltatásaikra szükség van, sokkal inkább mint az évente több száz milliárdot elnyelő de teljes érdektelenséget tükröző stadionokra és csilliárdokat kereső focistákra. Miért nem érdekli az adófizetőket a fociba ölt közpénz de annál inkább a Posta?

Peralta 2019.02.20. 09:06:28

Nalunk mar evek ota nem müködik rendesen a postai kezbesites, nem talalnak kezbesitot, amin nem is csodalkozom, olyan sz@r fizetesert senki sem akarja csinalni. A gond csak az, hogy az embereknek nem viszik ki idoben a leveleiket, szamlaikat, csak a fizetesi hatarido lejarta utan, amikor egyebkent is vagy 5 munkanap az atfutasi ideje a csekkes befizeteseknek es emiatt meg nekünk szamolnak fel kesedelmi kamatot. Hiaba megyünk be szemelyesen a postara, mindennap kigyozo sor fogad, tenyleg az utcan allnak az emberek, mire sorra kerülsz közli veled a postai alkalmazott, hogy nincs leveled persze ezt ugy, hogy utana sem nez, mert biztos fejbol mindenkiet tudja. (Gondolom neki is a töke tele lehet) Most mar szerencsere szinte mindent online vagy szamlarol fizetunk, hogy csak a legkevesbe legyen közünk a Magyar Postahoz.

2019.02.20. 09:12:16

@dorian gray: Ha hiszed ha nem itthon nem a hulladék alja nép él aki nem képes egy rendes mosogatói állát találni Manchesterben, hogy ne Londont mondjak. A különbség nem intelligenciában vagy képzettségben van csak kalandvágyó szellemben. Szerencsére eljutott idáig is már az internet (és többször olyan jó feleannyi pénzből mint nyugaton) szóval elég tájékozottak vagyunk.

VT Man 2019.02.20. 10:59:43

@colonel Tigh:
"Cserébe lett "állása" egy tucat embernek - 6órában, 33.000 nettóért."

Erdekelne az a cimlista, amin olyan emberek vannak, akiket szar munkara be lehet rangatni 33 ezer nettoert es meg jol is dolgoznak.
Ajanlok nekik 40 ezret, es mindenki jol jar!

Bar tulajdonkeppen inkabb mesenek gondolom ezt a "6 orat hajlandoak dolgozni az emberek 33 ezer nettoert" sztorit, mint valosagnak.

mocser48 2019.02.20. 11:51:07

@Látens Inszinuáció:

Ma is voltam postán. Előttem ketten álltak, mindkettő a rohadt csekkjeit vitte a postára. Egyik bankkártyával fizetett (anyja közben valahol hevesen csuklott), a másik meg 4 boríték, borítékonként 2-3 csekk.
Közben a postás sorsjegyeket ajánlgat, egyik még vett is, meg lakásbiztosítást akar-e kötni, meg ilyen lófaszságok.

Én meg megyek a tértivevényes hivatalos levelemet feladni, mert annyira digitalizált ez a rohadt ország, hogy még mindig nem lehet elektronikusan intézni minden ügyet, és a rohadt csekkjeiket se bírják egyesek csoportos beszedéssel vagy átutalással fizetni.
Igen is, legyen 300 Ft / csekk az ügyviteli díj, és akkor ezek a fillérbaszók egyből megtanulnának utalni.
Persze tudom, a fekete jövedelmet jobb nem bankban kezelni, mert még nyoma marad....

Macropus Rufus 2019.02.20. 12:49:51

@PanelProli: "Macropus Rufus: mocsernek teljesen igaza van, aki ma bankszámla nélkül él, attól elvenném a választójogot.
Ahogyan nem használunk ma már petróleumlámpát, hanem villannyal világítunk, ugyanúgy nem fizetünk be sárga csekket a postán, hanem csoportos beszedési megbízást adunk. Ennyi :-)
Aki ragaszkodik a készpénzhez, az pénzmosó, mert fél, hogy az állam rálát a pénzügyeire. "

Látod nem vagyunk egyformák. Választó jog <> azzal, hogy ki hogyan mit fizet be. Tehát ezt így egy gyerekes túlzó érvnek könyvelem el. Mert az. Én is csekket komálom. Nem érdekelnek a banki utalások.
Pénzmosás: a pénzt már nem úgy mossák ahogy azt te itt említed. Már rég nem. Továbbá x összeg felett a bank köteles jelenteni mindent. Akár csekk akár elektronikus a dolog. Pont a pénzmosás elleni intézkedések része ként.

Macropus Rufus 2019.02.20. 12:52:11

@Benbe: "Ember ma nem küld olyan levelet, amit könyveletlenül bedobna a postaládába."
látod nem gondolkodsz. Egyből arra gondoltál, hogy a címzett ládájába... gondold újra.

Macropus Rufus 2019.02.20. 12:55:44

@efi: "De az unokának már van számlája. Utalja ő, aztán átveszi kp-ban néha. "
és ha nincs? Már megint van egy állítás ami vagylagos...
Ismered az összes ember unokáját itt az országban? :o

Macropus Rufus 2019.02.20. 13:15:42

@mocser48: "Igen is, legyen 300 Ft / csekk az ügyviteli díj, és akkor ezek a fillérbaszók egyből megtanulnának utalni. "
feljebb kifejtették, hogy van rá díj. Csal olvasni kellene...

Luighi 2019.02.20. 13:56:04

A hazai posta és a telekom=matáv mindegyik egy kontraszelektált agyontámogatott konkurrencianélküli fosrakás. Sajnos olyan is. DRÁGA, megbízhatatlan, rugalmatlan. Ideje lenne versenyezniük.

Luighi 2019.02.20. 14:01:02

@Peralta: A csekkek fizetési határideje a kiállítástól számított 2 hét (14 nap!!)
Annyi idő alatt csak odaér?
Ha meg rövidebb a határidő a csekket kiállállítót kell fenyegetni a 14 nappal.
Az E-on már megszívta egyszer pár éve, akit érdekel keressen rá.

mocser48 2019.02.20. 15:25:38

@Macropus Rufus:

Milyen díj? Pár éve a UPC próbált díjat bevezetni rá, és qrvára megbírságolták miatta.,
A csekknek van olyan extra díja, amit a posta szed be attól, aki a csekket kiállítja. Azaz pl. a UPC-től. Ez a díj messze meghaladja a normál tranzakciós díjakat, lévén az életképtelen postát vérszívóit el kell valamiből tartani.
De a postán csekkel sorban álló f.szoktól nem szednek be semmi díjat. Erre kellene bevezetni egy akkora összeget, hogy azok megtanuljanak utalni.

KékFény6 2019.02.20. 16:50:07

@Luighi: A Telekom mint agyontámogatott, konkurencia nélküli? Vicces vagy... A Telekomnak legalább 3-5 konkurenciája van minden területen, ahol jelen van.

Luighi 2019.02.20. 17:18:47

@Tesztelo.hu: Tudom ;-)
De mondj már még egy országos, vezetékes szolgáltatót. Ha lenne az is maximum 2-3 éve van talán...
(az ügynevezett rendszerváltás óta ígértek neki vetélítársakat. aztán meg közölték MÉGSE! No comment

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.02.20. 18:00:40

@ebella: Ami most van belőle, arra értettem, okoska.Hogy régen esetleg jó volt, az lehet, de semmit se számít.Mondjuk...

efi 2019.02.20. 19:21:40

@Macropus Rufus:
Ja, hogy szőrszálhasogatunk? És ha a néninek fáj a lába? Vagy egyenesen ki sem tud mozdulni a házból? Akkor, hogy megy el feladni? Pedig csoportossal menne.
@sóhegy049:
Fasz, aki mondja....
www.fogyasztok.hu/cikk/20080801/sarga_csekk_koltseg_fizetesi_kotelezettseg_kit_terhel
Jelen helyzetben a sárga csekkesek nem fizetnek. Ha rájuk van esetenként terhelve, hőbörögnek. Ez a költség átlagosan 116 Ft, a csoportosé 45 Ft (gyanítom persze utóbbi reálisan nagyjából 2 fillér lehet, de ezt most hagyjuk). A 116 Ft-ot viszont valakinek ki kell fizetnie, ezért szétterítik a sokaságon, így rajtam is, aki csak cikkben lát sárga csekket.

Peralta 2019.02.22. 09:27:45

@Luighi: Az a problema, hogy nem erkezik meg idoben a csekk es nem a csekket kiallito ceg miatt, hanem a Magyar Posta miatt, akik hetek alatt keptelenek kipostazni.
süti beállítások módosítása