Szabad az Á

Átjáró Másországba

Megjelent egy vírus, azonnal kiderült Orbán rendszerének a hazugsága – az ellopott esély

2020. március 12. 11:58 - Szabad az Á

A koronavírus hatásai már látszódnak. 10 év állítólagos fejlődés után ott tartunk, hogy egy vírus megjelenése azonnal recesszióba löki a gazdaságot, és ez azt jelenti, hogy egy átlag magyar család azonnal bajba kerül, ha a koronavírus hatásai kapcsán elveszti a munkáját, vagy ne adja az ég, lebetegszik pár hónapra. 

Ezt sikerült előállítani az elmúlt 10 évben. Ennyit ér a nagy magyar fejlődés. Sajnos semmit.

2010-ben Orbán Viktor óriási esélyt kapott a történelemtől arra, hogy piros betűkkel írják be a nevét a történelemkönyvekbe.

Kormányzása alatt a megtörténhetett volna az ország immáron 500 éves álma, hogy a török hódoltsággal kezdődő megannyi baj és vesződség után, országunk újra Európa, és így a világ egyik erős, megbecsült és gazdag országa legyen.

Ehhez képest Orbán Viktor fogta az ország lehetőségét és lehúzta a történelem süllyesztőjébe. Az elmúlt 10 évben ömlött ide a pénz az Uniótól, aki ellen Orbán Viktor szabályosan háborút vezet. A nemzetközi környezet egészen hihetetlen módon prosperált, és ezzel húzta magával a magyar gazdaságot is. Ennyi pénz és lehetőség és a valóban impozáns kétharmados kormányzás lehetőséget adott volna az országnak arra, hogy felzárkózzunk a nyugathoz.

Fejleszthettük volna az oktatási rendszerünket, békét köthettünk volna a szomszédos államokkal, új érdemi munkahelyeket hozhattunk volna létre, átalakíthattuk volna a mezőgazdasági termelésünket, megemelhettük volna az emberek bérét, hogy így a rendszerváltás után 30 évvel végre újra olyan biztonságba érezzék magukat, mint az elmúlt rendszer konszolidált időszakában.

Az Orbán vezette Fidesz, konkrétan kifosztotta az országot. Lettek új földesuraink, a mi pénzünkből millárdossá avanzsált miniszterelnöki rokonok, barátok és ismerősök.

Pusztít a gyűlölet és az egymástól való félelem, hiszen megtette a magáét a mi adó milliárdjainkból finanszírozott gyűlöletkampányok, melyek irányultak, Brüsszelre, zsidókra, cigányokra, kerekesszékesekre, melegekre, rendvédelmi dolgozókra, tanárokra és úgy nagyjából mindenkire.

Eközben a lakosság nagy része két-három munkából próbálja eltartani magát. Dübörög a kormányzati reklámhadjárat, hogy minden hónapban nőnek a bérek és a megtakarítások,

Az van, hogy ez nem igaz. És a legszomorúbb, hogy úgy tűnik egy ilyen évtized után itt az Igazság órája. Úgy tűnik vége a gazdasági fellendülésnek. Az uniós pénzcsapok is meg fognak fogyatkozni. Idén nem stagnálni fog a gazdaság, hanem recesszióba fog esni. A magyar lakosságnak nincsenek tartalékai.

Itt több millió ember, hónapról-hónapra él. Nem engedhet magának meg munkából való kiesést. Hiányzást. Betegséget. Mert akkor nem tudja fizetni a számláit. És akkor nagyon nagy baj lesz.

Orbán Viktor átverte és kisemmizte az országot. Nem valamelyik oldalt, hanem mindenkit. Jó lenne, ha minél kevesebb ideig tudná már folytatni azt amit tesz.

 

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

 

koronavirus-stock-foto-354117.jpg

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabad-az-a.blog.hu/api/trackback/id/tr5315516478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.03.12. 15:12:08

Rossz, csúnya vírus! Nem hajlandó tüntizni Zorbán ellen! Fújj!

ursus artos 2020.03.13. 08:19:08

Képviselő Úr!
Túl azon, hogy nyilván most kell a politikai tőkét kovácsolni, de annyi hülyeséget és általános lózungot írt, hogy szinte fájt olvasni. Az egymillió éhesen az iskolába betántorgó diák víziója már lejárt lemez... Valami újat találjon ki kínjában...

konrada 2020.03.13. 12:14:55

...hogy te kedves blogoló mekkora nagy hülye vagy....
...de legalább aljas is, és erre azért büszke lehetsz....

(A többiektől elnézést kérek: nem kenyerem a személyeskedés, de egy olyan világjárvány esetén, amelyek miatt világszerte zárnak be gyárak, omlanak be a tőzsdék, ebből neki csak annyi jut "eszébe" hogy "Kartagót pedig el kell pusztítani" az azért elég kiakasztó...)

Világít a torony 2020.03.14. 22:12:05

Kedves fidióták! Ha csak picit is gondolkodnátok, rájönnétek, hogy igaza van. A másik pedig az, hogy bár nagy a tartalmi különbség, a 2008-as világválság esetén nem voltatok ilyen megengedőek a Gyurcsány-kormánnyal szemben. Gusztustalan fajankók vagytok., a fideszmaffia kormánnyal egyetemben. Megcáfolni egyetlen pontját sem tudtátok az írásnak.

radios2 2020.03.15. 13:02:35

@Világít a torony: Sajnos teljesen igaz,amit leîrt, manapság emberek milliói nyomorogni,nèlkülöznek, ebben a kifosztott remènytelenül kisemmizett országban..
Ott tartunk,hogy aki dolgozik,állandó munkahelye van,az is nehezen tud megèlni,vidèken családok mennek tönkre,hullanak szèt, egy maroknyi kormánypárti politikus,a regnáló hatalom rossz döntèsei miatt,,..
Spórolni senki sem tud,aki bèrből fizetèsből èl,ha lebetegszünk,mehetünk a levesbe,..

Hungryhorse 2020.03.15. 15:22:08

Beteges hazudozó vagy székely.
Remélem felzabál a gyűlöleted.

Eszes Péter 2020.03.15. 23:20:37

Én nem látom a gyűlöletet ebben a cikkben (sem). És szerintem más sem. Itt egyszerűen tények vannak. Aki jár buszon, villamoson, vagy bárhol ahol emberek vannak most egy dolgot hall. Mi lesz most velünk? Egyszerűen tényleg az van, hogy nincsenek tartalékok. És tényleg korházak helyett stadionok épültek. És tényleg szét lett verve az országban a szolidaritás. És tényleg az van, hogy hirtelen mindenki nagyon védtelennek érzi magát. Pedig állítólag kurva erős a kormányunk. Kár, hogy csak állítólag. :-O

Hungryhorse 2020.03.17. 16:41:48

@Eszes Péter: szerintem hazudsz.
A gyűlöletcunamit elolvasók közül rajtam kívül még minimum ketten látják a poszter beteges gyűlöletét fröcsögni a posztból.
A poszt nem tartalmaz tényeket, a poszt egy meglehetősen silány uszítás egy pusztító ragály küszöbén, amikor a médiahisztéria közepette valóban sokan nem tudják mi lesz velük.
Mások meg tudják, hogy valószínűleg átesnek egy vírusfertőzésen és kis szerencsével megússzák, az élet pedig akkor sem áll meg, ha nem lesz szerencséjük és meghalnak.
A ragály elmúlik egy napon, az emberek pedig élnek tovább, ahogy évszázadok óta élnek.
Kórházak is épültek, stadionok is épültek, utak is épültek, iskolák is épültek, gyárak is épültek.
Ezek mind fontos dolgok, még akkor is, ha a hisztériakeltés sikertelen receptje nálatok az oktatásegészségügy - olyanokkal a címlapon, akik hordágyági széfjeivel házaltak elqró alatt, a bezárt kórházak tucatjai mellett.
A "szolidaritás" nem lett szétverve.
30706 - az SZJA 1%-ra jogosult - civil szervezet (nav.gov.hu/nav/szja1_1/regisztralt_civil_2020) működik, mind-mind a helyi, szakmai, sport és szabadidős szolidaritás, együttműködés kiváló példája, melyek saját forrásokból működnek, nem soros pénzeli őket...

Nem vagytok "mindenki".
Én és egy ismerősöm, családtagom, barátom, munkatársam sem "érzi magát védtelennek" és ahogy nézem a közösségi oldalakat és az ott megnyilvánuló segíteniakarást, ismeretlenek ezrei sem azok, hanem reménykedő és az ügyek jobbításáért dolgozó, áldozatot vállaló emberek tömegei.
Róluk vegyél példát!

Vagy vedd be a kuncze tablettádat, a poszterrel együtt és ne uszítsatok, szítsatok pánikot, terjesszetek álhíreket!

Eszes Péter 2020.03.17. 17:58:27

@Hungryhorse:

Ha a gyülölet alatt azt érted, hogy valaki nem azon az állásponton van mint te, akkor vállalom. De pont a cikket író képviselő bizonyította be, hogy a KSH úgy méri az átlag bért, hogy kihagy belőle 1,7 millió embert. Pont azokat akik közül nagyon sokan minimál bérre, vagy csak részmunka időre vannak bejelentve. Plusz átlagot számolnak, ami egy vicc, hiszen egy 800.000 ,- es fizetésnek, meg egy 150.000 -es fizetésnek 475.000,- az átlaga. De ettől még a 150.000 -et kereső kurvára nincs rendben. És itt nagyon - nagyon sokan élnek 150.000,- forintból (már papíron, mert ugye mellete megy az esti meg hétvégi fekete munka. Ettől persze nem lesz nyugdíj, meg tönkre is mennek.).

És ez nagy magyar fejlődés az elmúlt 10 évben. Hát ha neked ez jó, akkor jó. Úgy tűnik sokaknak nagyon nem jó.

A vírusról őszintén szólva az a véleményem, hogy borzasztóan túl van hájpolva. Hihetetlen károkat fog okozni az egész bolygón, pedig ha nincs ez a média felhajtás körülötte lehet észre sem vesszük. :-(

Hungryhorse 2020.03.17. 18:09:04

@Eszes Péter: gyülölet alatt azt értem amit a poszter ideokádott.
A posztot író képviselő semmit nem "bizonyított be". Egy a statisztikusok és szakértők számára ismert tényt ismert fel. Nem mellesleg az eu. egységes gyakorlatát követi ezzel a KSH.
Nem ez a "nagy magyar fejlődés" az elmúlt 10 évben, hazudjatok bármit.
A szelektív látásotokon, hazugságotokon tól létezik egy való világ is, ami nem csak nekem, hanem a szavazók többségének jó.
Akkor is, ha naponta ezerszer okádjátok tele a netet 2010 tavasza óta a hazugságaitokkal, a gyűlöletetekkel és a bukott jóslataitokkal.
Nekem - veled ellentétben - nem úgy tűnik hogy sokaknak nagyon nem jó, azoknak sem, akiknek a közvélemény kutatása szakmájuk:
kozvelemenykutatok.hu

Az utolsó bekezdéseddel egyetértek.
De akkor mire fel ez a nagy felhorgadása a poszternek?

Eszes Péter 2020.03.17. 18:22:17

@Hungryhorse: Ugye az van, hogy te az én írásomat ami nem ért egyet a te mondandóddal okádásnak hívod. Nem tudom miért gondolod, hogy ez normális, remélem másokkal azért nem beszélsz így.

A közvélemény kutatásokról illetve a jelenlegi politikai helyzetről a következő véleményem van (Fidesz vs. Ellenzék). Szerintem az ellenzék politikusai egészen elképesztően béna, kontraszelektált, gyerekes, ráadásul alapvetően liberális gazdaság politikában hívő emberekből áll (Székely képviselő és társai speciel nem). Ez az ország alapvetően nem ilyen.

Na most képzeld el, hogy mekkora lehet a gyűlölet a Fidesz ellen, hogy ha ez a béna ellenzék, fittyet hányva a választási lokgikára 2018 -ban, még szanaszét indulva is csak éppen hogy kapott ki (a szavazatok felét konkrétan megszerezte, csak éppen ugye 3-4 erőközpontra leosztva). És ez valószínűleg azért van így, mert iszonyatosan nem bírják az emberek a Fideszt. És azért nem, mert ha az elmúlt évben igaz lenne az amit a kormány állít, hogy itt Kánaán van, akkor egy ilyen 2-3 hónapost időszakot ha nem is könnyen, de át kéne vészelni. Csakhogy nem ez történik és te is tudod, hogy nem ez fog történni. Százezrek fogják elveszíteni a munkájukat, úgy hogy 1 havi tartalékuk sincsen.

Az előbb írtad, hogy legalább még rajtad kívül ketten nem értenek egyet itt a kommentelők között az írásssal. Az lehet, de nézd meg, 35.000 -en olvasták és több mint 6.000 -en lájkolták.

Hungryhorse 2020.03.17. 18:44:55

@Eszes Péter: nem csak okádásnak, hanem hazugságnak is neveztem, mivel tételesen hazudtál.
Miért ne nevezhetném az okádásodat és ap oszter okádását okádásnak, a hazugságot hazugságnak?
A cáfolatok sorában a közvélemény kutatások felidézése csak egy volt, de látom talált.
Nos az ellenzék nem szerezte meg az ogy. választásokon leadott szavazatok felét, ez is egy hazugságod, ami könnyen cáfolható:
www.valasztas.hu/ogy2018
Még a listás szavazatok felét se, annak ellenére sem, hogy a jobbik 19%-át nem tenném a DK küszöbátlépése mellé semmi esetre sem.
A mai 7%-ot sem. :)
Minden esetre nincs az a matek, amivel a demokratikus ávlasztásokon aratott 3. 2/3-os győzelmet elvitathatnád te, vagy bárki eszement.
A szar ügy az, hogy ma is elvernének benneteket, amint olvashatod a közvéleménykutatásokat.

Az, hogy kinek van tartaléka és mennyi, vagy kinek nincs, magánügy, nem kormányfelelősség.
Sosem is volt az, elég ha elqró svájcifrankhiteleseire gondolsz.

Ha 35.000 -en olvasták és több mint 6.000 -en lájkolták, az csak azt jelenti, hogy az olvasók 17,12%-a ilyen elvakult gyűlölködő, a többit taszította.
Ez bíztató, mert ezt az alakot kár olvasni.

Dr.G 2020.03.20. 11:34:19

@Világít a torony: Kapcsold fel a villanyt magadban (hamár szeretnél világítani), megcáfolni semmit nem lehet az írásban, mert nem mondott semmit. A hölyeséget meg nem kell megcáfolni.
Hamár világítótorony, honnan tudhatod meg, hogy merre helyezkedsz el a világítótoronytól? (Északre, délre, keletre, nyugatra?)

Világít a torony 2020.03.20. 12:27:29

. " A hölyeséget meg nem kell megcáfolni."
....és kérdezni?

aradi_atti 2020.03.20. 15:57:24

A hányinger jön rám ezektől a gonosz kommunistáktól. Ők beszélnek gyűlöletről, ők akik patkányoznak, birkáznak, fidiótáznak, lámpavasaznak, börtönnel és vagyonelkobzással fenyegetőznek, akik csak személyeskedni tudnak, lásd o1g. Semmi konkrét politikai mondanivalójuk nincs, semmi ami bizonyítana bűncselekményeket. Se Nokiás doboz, se titkos bankszámla, se áron alul eladott ingatlanok, se nemzetközi szinten vizsgált metró korrupció, se Ceglédi Csaba, csak a nagy semmi hogy a FIDESZ lop. Ezt az utcán bárkire rá lehet kiabálni.
süti beállítások módosítása