Szabad az Á

Átjáró Másországba

Sima ügy lehetne a minimumjövedelem, ha a tőkések nem lennének annyira mohók

2020. május 25. 12:07 - Szabad az Á

Most, amikor osztalékok kifizetésének van itt az ideje, és minden nap olvashatjuk, hogy a miniszterelnök családja és a barátainak a családja több milliárdos osztalékot vehetnek fel, egy picit érdemes elgondolkodni azon, hogy jól van-e ez így?

Ha ők felvehetnek munka nélkül milliárdokat, akkor másoknak miért nem jár legalább annyi, hogy nyomorúságos fizetésüket, segélyüket, nyugdíjukat legalább kiegészítsük 100 ezer forintra havonta?

Miről is beszélek pontosan?

Arról, hogy hazai és külföldi tőkéseink azon kívül, hogy természetesen fizetést is kapnak saját maguktól, év végén fogják szépen azt a pénzt, amit a cégeikben dolgozó emberek megtermeltek, és szépen kiveszik.

Tehát nem a saját munkájuk után járó fizetést teszik el (azt is), hanem a mások munkájából termelődő hasznot. Konkrétan milliárdokat. Csak Magyarországról évente ezer milliárd feletti osztalék megy ki. Ezek egészen döbbenetes számok, főleg ha megnézzük mennyit dolgoznak, és mennyit keresnek itthon az emberek.

Hihetetlen az cinizmus, amit ez ügyben a kormány képvisel. Nem, vagy csak alig hajlandó bér- vagy nyugdíjemelésre, miközben stadion építésre, kommunikációra, látványberuházásra, a miniszterelnök családjára, barátaira, a nagy multik igazgatótanácsaira szó szerint ezermilliárdok mennek el.

A válság idején, mikor százezrek kerülnek még nehezebb helyzetbe mint eddig, vagy mennek tönkre, kerülnek utcára, a miniszterelnök veje 2,3 milliárd osztalékot vesz fel, olyan cégek után melyekhez azért juthatott, mert elvette a miniszterelnök lányát.

Eközben a kormány úgy adóztatja meg 55 milliárdra a bankokat (akik évente 700 milliárdot profitálnak itthon), hogy 5 év alatt a másfélszeresét adja vissza neki. Valamint úgy vet ki adót a kereskedelmi multikra, hogy azok azt tovább háríthassák a lakosságra, kvázi áfát emelve ezzel.

Szaknyelven szólva ezt hívják kizsákmányolásnak.

Miközben a lakosság beledöglik a melóba, addig pár százan úszkálnak az ő munkájukból szerzett haszonban. Igazságos ez? Nem. Rendet kell tenni? Igen!

Új társadalmi szerződés kell. Amiben az van beleírva, hogy azoknak is jár normális élet, fizetés, megbecsülés, akik munkájukkal előállítják a hihetetlen vagyonokat. Nem az újabb és újabb válságok lezárultával, hanem most!

El kell érnünk, hogy Magyarországon a minimálbér nettó 200.000 forint legyen hivatalosan azoknak az embereknek akik heti 40-en órában dolgoznak. Azoknak az embertársainknak, akiknek bármilyen járandóságuk (nyugdíj, segély, járadék) nem éri el a 100.000 forintot, ki kell egészíteni, hogy legalább annyit kapjanak.

Ahol van pár tucat olyan ember, akik emberi aggyal felfoghatatlan pénzeket kapnak nagyjából munka nélkül, ott lenni kell annyi pénznek, hogy azok, akik dolgoznak, legalább ne haljanak éhen!

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

szekelysandor.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabad-az-a.blog.hu/api/trackback/id/tr1715715992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása