Az elmúlt hetekben jó magyar szokás szerint élve boncolnak egy embert, nevezetesen egy úszóedzőt, Turi Györgyöt. Az ügynek sok tanulsága van. Engedtessék meg nekem, hogy én is mondjak párat.
Igen. Én is úsztam. Az általános iskola második osztályától egészen talán majdnem a negyedik év végéig. Tehát úgy két évet. Az Újpesti Dózsában. Jól úsztam. Szerettem úszni. A kemény edzéseket, az edzők ordibálását már nem annyira. De szerettem úszni, szóval jártam. Aztán, amikor fel akartak vinni két korosztállyal feljebb, mert annyira jól úsztam, akkor meghoztam életem első önálló döntését, és azt mondtam: abba akarom hagyni.
Az ok az volt, hogy féltem Kati nénitől, aki örjöngve üvöltött mindenkivel a medencében és azon kívül is. Fegyelmezett gyerek voltam. Ha kértek tőlem valamit, azonnal megcsináltam. Ha azt mondják, nekem hogy járjak tovább, szó nélkül jártam volna tovább. Hiszen eredendően ezt kérték tőlem a szüleim. Ám a szüleim nem kérdeztek, cserébe elfogadták a döntésemet első szóra.
Áldja meg őket ezért a jó Isten, mindörökké!
Merthogy erről akarok beszélni. A szülőkről. És az eredményekről. Meg az úszásról.
Mert az úszás versenyszerűen egy iszonyatos sport – mint azt Turi is említi egy vele készült interjúban. Nincs olyan, hogy te azt élveznéd. Aki ilyet mond, az hazudik. Valószínűleg még magának is. Télen, nyáron, minden nap edzés. Kiskorodtól kezdve. Egy kilométer gyors. Aztán egy hát. Aztán a pilllangó. Majd víz alatt. Aztán csak lábbal. Csak kézzel. Újabb kilóméterek. Majd levezetésképpen fél lábbal ugrálva körbe a medence partján. Vagy guggolva. Amikor én úsztam, még nemigen voltak úszószemüvegek, ámde a vízben már volt klór. Nem kevés. Minden úszás után véres szemekkel jártam. (Igen, én csak heti hármat edzettem. Szerencsés voltam.). Nincs szabadnap, nincs buli, nincsenek haverok, csak az uszoda van, az edzés-társaid, meg az edzők. Akik azt akarják, hogy hozd ki magadból a legtöbbet, legyél bajnok! Ússz többet, jobban, gyorsabban! Egyél tudatosan! Ne hagyd el magad, csak az ússzással foglalkozz. 8- 10 éves korodtól egészen addig amíg bírod! Nem baj, ha fáj… ha nem bírsz haza menni, olyan fáradt vagy. Nem baj. Gyere holnap is! A medence vár. Akár 30 éves korodig is. Hozz rá dicsőséget! Meg az országra. Meg a szüleidre. Ugye.
Mert kik azok, akik amikor hazamész sírva, hogy abba akarod hagyni, azt mondják neked, hogy gondolt ezt át gyermekem? Olyan ügyes vagy benne! Vagy megvonják a szeretetüket, ha nem vagy elég kitartó? Kik azok, akik nyomnak az edzőnél, hogy adjon még neked lehetőséget, a következő pár hónap jobb lesz majd? Kik azok akik állandóan azon nyekeregnek, hogy jaj hát én csak azért dolgozom, hogy te azt csináld amiben jó vagy? Csak csináld fiam, hadd legyne rád apu – anyu büszke!
Merthogy ezek a szülők, bizony! Kizártnak tartom, hogy egy értelmi képességeinek teljes tudatában lévő fiatal emberrel, meg lehet csak úgy csinálni azt, amit a magyar (és amúgy más országok) versenyúszásában csinálnak. A szülők nélkül és az ő mérhetetlen becsvágyuk nélkül ez nem lehetne. Tudnillik, egy 8-10-14 éves gyerek nem csinál olyat magától, hogy kikészíti magát minden nap, éveken keresztül. Nem megy magától éveken át minden nap oda, ahol kiabálnak vele, ahol elképesztő fizikai és lelki megpróbáltatásoknak teszik ki. Nem. Nem.
Ilyet nem csinál normális ember, csak ha ebbe beletolják. Ha ezt teszik számára normává. Ha ez az elvárás otthon. Ha akkor kap szeretetet, ha kínozza magát. Ha eredményt ér el. Akkor igen.
Persze paradox módon sokezer gyerekből csak páran lesznek érmesek. Páran lesznek legendásak. A többi csak szenved, vagy eltékozol éveket, évtizedeket az életéből. A semmiért.
Félre értés ne essék!
A sport jó. A versenysport is jó. Én kézilabdáztam 10 éven keresztül. Versenyszerűen, bajnokságban. Kőkeményen. Elvakultan. A mai napig is sportolok. Focizom, úszom, biciklizem, ismerkedem a küzdősportokkal, futok. Imádom a sportot. Életem része. De, ami az úszásban – és még néhány más egyéni sportban - történt és történik a gyermekekkel, az brutális. Értelmezhetetlen. Értelmetlen és felesleges. Semmilyen érem és semmilyen pénz nem ér ennyit. Szerintem nem.
És ez nem egy ‘darab' edző hibája (akit persze, ha igazak az ellene felhozott vádak szexuális kilengésekről, akkor el kell távolítani a gyerekek közeléből), hanem azoké is akik gyermekeiket évtizedekig a kezei közé küldték, holott nyilvánvalóan látniuk kellet, gyermekük lelki és fizikai szenvedését! Legalábbis látniuk kellett volna, ha nem az lebeg a szemük előtt, hogy egy baráti társaságban könnyezve fogadják a gratulációkat, hogy hát milyen csodálatos is a gyermekük, és milyen önfeláldozók is voltak ők, hogy ezt így, vele végigcsinálták….
Szóval kedves Úszók, kedves Edzők, és kedves Apukák, Anyukák!
Ne bántsátok nagyon Turi Györgyöt! Ő csak azt tette, amivel megbíztátok - erre utalnak a nyilatkozatai is - edző volt. Úszóedző. És ti voltatok az ő segédei. Ha ő bűnös, akkor ti bűnrészesek vagytok.
Székely Sándor
országgyűlési képviselő
