Szabad az Á

Átjáró Másországba

Félnek

2019. január 22. 11:55 - Szabad az Á

A Fidesz–KDNP politikusai úgy csinálnak, mintha magabiztosak lennének, de közben félnek. Úgy csinálnak, mintha ők ártatlanok lennének, mint a ma született bárányok, de közben tudják, hogy a lopott pénzen szerzett királyságuk bármikor elveszthet, ezért félnek.

Félnek, mert tudják, hogy ha vége a pünkösdi királyságnak, akkor ki fog derülni, hogy minden, amit éveken át másokra szórtak gyűlöletet, százszorosan fog rájuk visszaszállni.

Félnek, mert már nem tudják elképzelni, hogy milyen az élet úgy, hogy ők is csak egyek az eddig lesajnált, leprolizott, leparasztozott, ezerszer is megbántott, ezerszer is megalázott nép közül.

Félnek, és ezért egyre agresszívebbek.

Félnek és már börtönnel fenyegetnek, ügyészséggel jönnek, még a választott képviselők ellen is.

Félnek, mert tudják, hogy eddig is törvénytelenül uralkodtak, de most ez kezd teljesen nyilvánvalóbbá is válni.

Félnek, mert tudják, hogy elárulták nem csak Magyarországot, de átverték saját szavazóikat is.

Félnek, mert már annyi a pénzük, hogy ők maguk sem tudják mit kezdjenek vele.

Félnek, mert az oroszok háborúba akarnak minket vinni és ők nem mernek nekik ellentmondani. Tankokat és önjáró lövegeket vesznek, miközben a nyugdíjasoknak nincs pénze gyógyszerre.

Félnek, mert ugyan lesajnálják a tüntetőket, de a rendőri jelentéseket azért el tudják olvasni. Jól tudhatják, hogy a tüntetők már nemigen akarnak megállni és beszédeket hallgatni.

Félnek, mert hallják az irodai csöndeket, a kocsmai célozgatásokat, a baráti beszélgetések dühét, frusztrációját, elégedetlenségét.

Félnek, mert tudják, hogy a hideg, havas tél után jön a tavasz.

Félnek, mert tudják, hogy a magyar nép a végtelenségig türelmes, de ha egyszer elindul, akkor nincs semmi és senki, ami megállíthatná.

Félnek, mert tudják, hogy egy generációtól vették el a hitet a boldogulásra, a tisztességbe vetet hitet, a nyugodt élet reményét, büszke magyarságot. Elvették az országtól a nyugalmat. Gyűlöletet vetettek és nyomorúságot arattak. Közben meggazdagodtak. Elhíztak. Elbizakodottak, gőgösek és lenézők lettek. De azért legbelül már félnek.

Mert nekik van félnivalójuk. Nekünk pedig már nincs.

Székely Sándor, független országgyűlési képviselő
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

106 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabad-az-a.blog.hu/api/trackback/id/tr5814581822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2019.01.22. 18:00:23

Hú, ez egy igen indulatos poszt!

"Mert nekik van félnivalójuk. Nekünk pedig már nincs."
Hogy a fenében ne lenne? Ki akar itt háborút, ki akarja elveszíteni a munkahelyét, ki akar kivándorolni?
Nagyon kevesen.

nemecsekerno_007 2019.01.22. 18:00:49

Eddig nem az emberek féltek? Vagy most mi van??!! :))))))

Lesi_the_Globetrotter 2019.01.22. 18:08:28

"Félnek, mert tudják, hogy a magyar nép a végtelenségig türelmes, de ha egyszer elindul, akkor nincs semmi és senki, ami megállíthatná."

48.....56.....valami nem dereng? Az összes nemzeti ünnepünk arról szól, hogy "namostaztánhaláligaszabadságért", aztán ha elgyepálják a népet fül-farok behúz.

Ne lássunk bele többet ebbe az országba mint ami, egy végtelen szellemi mélységben dagonyázó sz@rkupac.

katamara 2019.01.22. 18:09:33

@Attilajukkaja: hát pontosan ezért mernek mindent megcsinálni a néppel, mert ilyen szarlakok vannak. Ha egyszer megindul a nép akkor nekik bizony félniük kell. A lenézet, kifosztott, kizsigerelt proli, paraszt. A pohár betelik és kicsordul.

inteligencs elenzeki 2019.01.22. 18:19:55

Hű b.meg legjobban akkor kezdtek el félni, mikor Ágika nekirugaszkodott az ajtónak.
Nem szerettem volna akkor a helyükben lenni. :))))

gomorra 2019.01.22. 18:32:02

@balfaszokkal sáncoló: balfaszkám, nyugtasd csak magad a ballibsikkel, s ne, sose gondolj a népre, tudod, a népre, sose gondolj, jó, nyugiii, nyugi....,

Attilajukkaja 2019.01.22. 18:35:01

@katamara:
" hát pontosan ezért mernek mindent megcsinálni a néppel, mert ilyen szarlakok vannak."
Szarlakók vagy nem szarlakók, ilyenek vagyunk. Ebből az anyagból kell "dolgoznunk".

"Ha egyszer megindul a nép akkor nekik bizony félniük kell. "
Ha egyszer! Már alig várom. De az istenért sem indul meg.

Attilajukkaja 2019.01.22. 18:35:52

@balfaszokkal sáncoló:
"Ti ballibsik nem a nép vagytok."
Kb. a nép fele vagyunk. Az nem kevés!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.01.22. 18:47:23

Én nem tudom... ezek a bejegyzések olyanok, mint a Brian életében a Júdea Népe Front megnyilvánulásai. Rohadtul nem fél a a kormány és a sleppje. És nincs is nekik mitől. A tervük bejött,.

Attilajukkaja 2019.01.22. 18:52:32

@Orbán egy Palpatine:
"Rohadtul nem fél a a kormány és a sleppje. És nincs is nekik mitől. A tervük bejött,."
A nagyképűségük és az elbizakodottságuk viszont veszélyes rájuk nézve. Az arroganciájuk viszi majd a sírba őket, ha nem ma, akkor holnap.

enrikokaruszo 2019.01.22. 18:57:04

értem én, hogy tizenévesek a jövő választói, de könyörgöm, addigra kinövik a felnőttekre mutogató kamaszok szintjét, szóval ez a hülyeség kikhez is szól?

arabok balrol 2019.01.22. 18:58:35

van meg par honap abrandozni a kovetkezo valasztasi taknyolasig

Kelly és a szexi dög 2019.01.22. 19:01:09

Aki ennyit tud csak, az mit keres az országgyűlésben?

Szkáábí 2019.01.22. 19:02:38

Jajjj ism. 1 bölcsészke okoskodik

kvadrillio 2019.01.22. 19:05:55

..JAHHH.....orbán már anyira fél, hogy elkeudett spórolni a tahón...:)

szepipiktor 2019.01.22. 19:08:06

Sokadszorra kértdem:
KINEK írjhátok ezeket a posztokat?
Magatoknak? A hű, bigott híveknek?
Mert a társadalom többéségt jelentők pontosan látják, senki sem fél itt senkitől, főleg nem a csúti szotyis és szabadcsapata.
Pontosan ez a baj, hogy az ellenzék és a kollaboráns médiája nem a valódi dolgokkal foglalkozik, hanem az ilyen, 1970-es éveket idéző kommunista propagandákkal, ezeket az akkor Népszabadság címlapján lehetett olvasni, csak akkor a rohadt imperialisták, a rothadó nyuigat és a többi demagóg baromság volt a vélpont.
Most a valójában tudatosan, az buta és tehetségtelen megélhetési ellenzékieket vezeti az orruknál fogva a fidesz, de még mindig a Erik a viking-féle "nem süllyedünk, az csak az ellenfelink propagandája" stílus zajlik.

Gerardus A. Lodewijk 2019.01.22. 19:09:06

@balfaszokkal sáncoló: "'48 nélkül nincs Kiegyezés, '56 nélkül nincs legvidámabb barakk"

Ez kétségtelenül így van.
De gondolkodjunk tovább.
Kicsit sarkítva: kiegyezés nélkül nincs Trianon (vagy legalábbis nem így és nem ennyire), legvidámabb barakk nélkül pedig nincs ner (vagy legalábbis nem így és nem ennyire).
(Sőt, még annak a következtetéssornak is van némi ténybeli alapja, hogy Trianon nélkül nincs Don-kanyar nélkül nincs 56, bár ezzel már tényleg nagyon eltértem a tárgytól.)

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.01.22. 19:11:45

Néhány éve az volt kiadva, hogy 'gyűlölködnek', most meg ez a 'félnek' az ismételgetni való szöveg. Tényleg félnek, de nem a kormány, vagy a 'hatalom' fél, hanem az emberek félnek attól, hogy a baloldal visszajön és kamatostul adja oda a multiknak azt, amit eddig nem tudtak átjátszani nekik.

arabok balrol 2019.01.22. 19:13:42

@Gerardus A. Lodewijk: S mi baj a nerrel? Az elmult 100 ev Magyarorszaganak a legsikeresebb kormanyzati rendszere.

Attilajukkaja 2019.01.22. 19:24:54

@arabok balrol:
"mi baj a nerrel? Az elmult 100 ev Magyarorszaganak a legsikeresebb kormanyzati rendszere."
De kinek sikeres? Orbánnak és a bandájának, az embereknek viszont a legmocskosabb az utóbbi 30 évben.

arabok balrol 2019.01.22. 19:28:30

@Attilajukkaja: Akkor miert valasztjak ujra O1Gt 100 ev ota a legtobbszor?

dare 2019.01.22. 19:33:07

Még nem félnek.
Még elég annyit mondani nekik, hogy "kérek erőt", és tömegek százezrei fognak virtuálisan (és fizikailag) lincselni bárkit, aki a hatalom ellen fel meri emelni a szavát.
Majd ha behúzzák a kéziféket, na majd akkor kezdenek el félni.
Nincs mitől tartaniuk, gazdasági növekedés van (igaz ez csak annyiban múlik a kormányon, hogy nem a társadalom egészében gondolkoznak, hanem csak a "kétharmadáról", a többi kuka), és nem akar senki progresszív adózást se egy ilyen időszakban, ráadásul túlórázni akarnak a dolgozók, szóval ellenzék kuss, pofa be, majd ha szólunk akkor nyissátok ki a bagólesőt.
Szárnyalunk.
Határ a csillagos ég. :D
Az ellenzéknek pedig csönd, nincs rájuk szükség, azoknak akiknek pedig szüksége lenne rájuk, azokhoz pedig menjenek el, és építsenek nekik játszóteret meg kutyaházat, hasgassanak tüzifát, vagy takargassák be őket a kihűlés ellen.
Ne akarják ezt a kormányt leváltani, maradjanak csak ellenzék, és hasznos társadalmi munkával tegyék magukat elviselhetőbbé a Fidesz népes táborának a szemében.

Csak egy kérdés minden Fideszes szimpatizánshoz.
Komolyan gondolja bárki is közülük, hogy ez a gazdasági növekedés és az általános jólét (már akinek) a végtelenségig fog tartani?

Nem így működik a világ, minden gazdasági növekedést idővel csökkenés követ, nem tarthat az a végtelenségig, az erősforrásaink nem kiapadhatatlanok, a piac is szeszélyes, és a profi csalók is tudnak komoly károkat okozni a növekedés ütemén.
Na mindegy, inkább az az érdekes, hogy ez ha bekövetkezik (mert be fog következni), akkor azok akik elkezdenek majd rosszabbul élni, kit tesznek majd akkor felelőssé.
Az ellenzéket?
Biztos vagyok benne, hogy akkor majd ők lesznek a rendszer legnagyobb ellenzői (már a höbörgők), akiket a nép majd a pajzsára emel, és csak annyi fog változni, hogy akik meghíztak majd félreállnak, majd az éhesek jönnek majd jól megregulázni azokat a maradék gazdagokat, akik annak a rendszernek lettek a nyertesei.
A regulázók azok közül kerülnek majd ki, akik éhesebbek mint az előzők, vagy úgy érzik nekik kevesebb jutott az adományokból, és véletlenül se azokat fogja a nép a pajzsára emelni, akik valóban segíteni szeretnének rajtuk.
Azokat egy ilyen időszakban kellene, de ehelyett nagyon magasról tojnak a fejükre, és válogatlan szidalmakkal díjazzák a ténykedésüket.
Ilyenkor lenne esély kompromisszumos megoldásra, de egyik részről hülyék lennének ezt végrehajtani, amúgy se rajtuk fog csattani majd az ostor ha eljön az ideje, a másik része pedig apátiába süllyed, és teret enged így a forradalmároknak.

Nem fél itt senki.
Ez olyan mint a pilótajáték.
Mindenki feljebb és feljebb akar kerülni, de amikor kihúzzák a lábuk alól a szőnyeget, akkor persze mindenki hülye lesz, még azok is, akik vagy 1000-szer elmondták neki, hogy ember ne csináld.
Amíg a szőnyeg ott van, sőt repül, addig nem fognak félni.

"Félnek, mert tudják, hogy a magyar nép a végtelenségig türelmes, de ha egyszer elindul, akkor nincs semmi és senki, ami megállíthatná."
Ettől én félek, mert nem tudom ha elindul majd egyszer, akkor kik fogják majd azt vezetni.
Most vezethetnék olyanok, akik kevésbé véresszájúak.
De nem, csak a Fidesz, coki hátra, majd szólunk ha kellettek.
De jó is lesz majd ha eljutunk arra a pontra.

Attilajukkaja 2019.01.22. 19:33:26

@arabok balrol:
Mert elintézi magának. Kicsit csal, kicsit lop, kicsit megfélemlít. A diktátorokat mindig újraválasztják. Hát nem csodálatos? :o)))))

Jakab.gipsz 2019.01.22. 19:33:30

@Lesi_the_Globetrotter:

"Ne lássunk bele többet ebbe az országba mint ami, egy végtelen szellemi mélységben dagonyázó sz@rkupac."

Bezzeg: Kertész genetikusan tökéletes Ákos,

arabok balrol 2019.01.22. 19:35:36

@Attilajukkaja: Allitolag ingyen van a suliban a torikonyv, neked megse jutott egy se?

2019.01.22. 19:36:56

Ha ha ha. Vicces írás. Politikai hírdetés.

dare 2019.01.22. 19:41:48

@dare: Annyi csak, hogy kezdetben lesznek majd olyanok a forradalmárok között, akik valóban jobbító szándékot képviselnek, de őket fogja majd a forradalom legelőször félreállítani.
Lesznek akit szép szóval, és lesznek akit nem szép szóval.
Tehát kezdetben lehetnek olyanok a pajzson, akik valóban jót akarnak, viszont előbb-utóbb úgyis az éhesek győznek majd.

2019.01.22. 19:43:22

Hoppá! Ma kedd van, és még nem bukott meg a kormány. Még van 4 órájuk rá, különben 1 hetet várhatunk a szokásos keddi kormány bukásra.

Jakab.gipsz 2019.01.22. 19:48:16

@dare: "Félnek, mert tudják, hogy a magyar nép a végtelenségig türelmes, de ha egyszer elindul, akkor nincs semmi és senki, ami megállíthatná."

Nem kell félnetek, senkinek sem kell, félnie,!

Éspedig azért nem: mert a tudomány-filozófiában, (a gondolkodás-szabadságában) verhetetlenek a magyarok.

É s ezt a tényt módotok lesz, hamarosan, megtapasztalni. Ahogyan a népi bölcseletünk is (a buta paraszt) mondja, ha Isten bezár egy nagy ajtót, rögvest nyit egy kis kaput is, már pedig nálunk az évszázadok óta elnyomott, magyaroknál a kiskapu keresése, nemzeti sport.

Nyugodjon le mindenki , a sátánfajzat globalista Soros tervein is lehetséges fogást találni.

yourmomtits 2019.01.22. 19:48:23

bő fél évvel a választások után hogyan lehet ekkora faszságokat leírni?

arabok balrol 2019.01.22. 19:50:27

@yourmomtits: szuk fel evvel valasztas elott is vagyunk, bar annak az elbukasa sem fogja megzavarni a "mi vagyunk a tobbseg"-et

megamedve 2019.01.22. 19:54:24

Hát ez a királyság sem lesz örök életű,előbb-utóbb bukta lesz vagy így, vagy úgy.
A zsírosabbja időben elpucol majd innen, nem akar Gru sorsára jutni, a madarak maradnak majd, és szívnak.

dare 2019.01.22. 19:54:51

@Jakab.gipsz: "Nem kell félnetek, senkinek sem kell, félnie,! "

Ó dehogynem.
Mivel vannak olyanok is, akik valóban a piacból élnek, és nem a hatalom fenekéből vigyorognak kifelé.
Ha a nép megindul, akkor nem fog válogatni kinek miből lett pénze.
A NER lovagok meg úgy fognak akkor eltűnni majd innen,mintha soha itt sem lettek volna.

yourmomtits 2019.01.22. 19:56:23

@Attilajukkaja: nekem is sikeres anyagilag, pedig a munkámnak köze nincs a nerhez

dare 2019.01.22. 19:57:26

@valaki nagyon más: Látom te tudhatod a választ a kérdésemre.
Akkor újra:
Komolyan gondolja bárki is, hogy ez a gazdasági növekedés és az általános jólét (már akinek) a végtelenségig fog tartani?

arabok balrol 2019.01.22. 19:59:10

@dare: Eddig annyira megindult a nep, hogy a Fidesz 2018ban meg a 2010esnel is tobb szavazot szerzett, mig mindenki mas szavazokat vesztett.

Pedig mar akkor is meg lett mondva hogy KORUPCIO OKTATAS EGESZSEGUGY

arabok balrol 2019.01.22. 20:00:54

@dare: Ha valsag lesz, akkor is a Fidesz nyer, 50%-bol van hova bukni. Es ha esetleg nem a Fidesz nyer, hanem a sokszinu egyesult ellenzek, akkor 3 honap mulva elorehozott valasztas, ahol 4/3-dal nyer Orban.

dare 2019.01.22. 20:01:30

@arabok balrol: Sehol nem írtam olyat, hogy megindult bármikor is a nép.
Annyit állítok csak, hogy meg fog indulni majd egyszer.
Szerinted nem?

dare 2019.01.22. 20:04:08

@arabok balrol: Ha válság lesz, az nem 10% csökkenést fog csak okozni, mivel a szavazóik jelentős része épül arra a bázisra, akik a kormánynak köszönhetik sikerüket.
Több lesz az, majd meglátod.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.22. 20:09:31

Zorbán retteg, forgolódik lidérces álmában. Szerintem biztos, hogy bukni fog tavaly őszig legkésőbb!

Attilajukkaja 2019.01.22. 20:10:55

@arabok balrol:
"Allitolag ingyen van a suliban a torikonyv, neked megse jutott egy se?"
Nincsen ingyen. Ez egy nagy mellébeszélés. Legfeljebb kölcsönben, ha arra a kormánypropaganda tankönyvre gondolsz.

Attilajukkaja 2019.01.22. 20:13:14

@yourmomtits:
" nekem is sikeres anyagilag, pedig a munkámnak köze nincs a nerhez"
Ennek örülök, de valószínűleg amúgy is sikeres lennél, magadnak köszönheted az anyagi gyarapodásodat - NER ide vagy oda.

arabok balrol 2019.01.22. 20:13:42

@dare: Szerintem nem.

Szep fokozatosan elkopik majd a fidesz is, ahogy az MSZP, de az nem a kov10 evben lesz. Nem lesz semmilyen megindulas, ahogy 1956 ota sosem volt (akkor is az oroszok ellen), elpuhult joleti allam vagyunk mi mar regen a megindulasokhoz.

arabok balrol 2019.01.22. 20:14:47

@Attilajukkaja: Akkor kolcsonozz magadnak egyet.

yourmomtits 2019.01.22. 20:14:55

@Attilajukkaja: tanulhatsz belőle ingyen vagy nem? tanulhatsz. ez a lényeg.

yourmomtits 2019.01.22. 20:16:17

@Attilajukkaja: annyi a különbség, h az előző kormányok több adót vettek el tőlem. alapból. ma a fogyasztást adózzák, amivel egyetértek, mert én döntöm el, h akarok-e fogyasztani (többet adózni).

arabok balrol 2019.01.22. 20:22:00

@yourmomtits: A atlagos fogyasztasi ado sem magasabb mar most 2019ben, mint 2010ben. Szinte minden alapelelmiszeren minimalis AFA van, interneten, vendeglatohelyeken is kedvezmenyes.

Dzseem 2019.01.22. 20:25:10

@yourmomtits: ezt mi is kérdezhetnénk tőled Papi :-DD ráadásul te kérdezel, amit meg egy fokkal nehezebb is összehozni, de neked apám sikerült.

Attilajukkaja 2019.01.22. 20:28:45

@arabok balrol:
"Akkor kolcsonozz magadnak egyet."
Minek?

@yourmomtits:
"tanulhatsz belőle ingyen vagy nem? tanulhatsz. ez a lényeg."
Hülyíthetném magam, ha akarnám. :o)))

"az előző kormányok több adót vettek el tőlem. alapból. ma a fogyasztást adózzák, amivel egyetértek, mert én döntöm el, h akarok-e fogyasztani (többet adózni)"
Szerencsés vagy, tőlem több adót szednek be ma, csak más-más címen. Ráadásul egyre kevésbé érzem, hogy az adóm jó helyre megy.

Dzseem 2019.01.22. 20:31:44

@dare: egyetértek 100%-ig. Haver haverja kvázi elvtársak. Mint egy piramis, egymástól függve, segítve és összefogva. Ha borul a bili akkor borul az is, ami a biliben van. Nagyjából mindenkire csak lesz aki - mint én is - várja a fül végét és lesz aki legszívesebben visszatekerné.

röf 2019.01.22. 20:38:07

(El)tévedés.
Az ilyen humoros írások a B1 blogcsalád családi bloghalmain szokott megjelenni....

röf 2019.01.22. 20:39:25

@röf:
........ szoktak megjelenni.

baldoc 2019.01.22. 20:42:49

Az biztos, hogy a Fidesz már nem lesz többet ellenzékben.

Ellenzéki Tüntető 2019.01.22. 20:43:48

Szarrá fosta má magát az orbán. Vegyétek már észre hogy nem vagytok sehányan, azért mert a facebook algoritmusa azt dobja eléd amit lájkolsz, attól még nem az a 20 ismerősöd és 8 online lapod a világ.

eßemfaßom meg áll 2019.01.22. 20:50:07

ez még az indexcimlaphoz képest is kirívóan hülye pedig a b1 meg a szeka azért magasra teszi a lécet

ese1985 2019.01.22. 20:54:22

@megamovieboy: meglepődnél, ha tudnád, mennyivel nagyobb támogatást kap ma egy multi a nemzeti kormányodtól, mint bárki más.

ese1985 2019.01.22. 21:01:08

@arabok balrol: a ner sikerhez: a középkori Spanyolország is veszített a hosszú távon beáramló arany miatt. Azért ők igazából nem dolgoztak meg, csak elrabolták. Ezt vesd össze az uniós támogatással.

Void Bunkoid 2019.01.22. 21:02:09

@Lesi_the_Globetrotter: "48.....56.....valami nem dereng? Az összes nemzeti ünnepünk arról szól, hogy "namostaztánhaláligaszabadságért", aztán ha elgyepálják a népet fül-farok behúz."

A jelenlegi - persze tudjuk, sosem lesz, de - "forradalmat inspiráló" hatalom mögött most kurvára nem áll semmiféle Szovjetunió, meg Habsburg-unokaöcs orosz cár birodalma teljes hadsereggel.

Az a nagy szerencséje szinte minden modern vezetésnek, hogy akárhogy szopathatta a népet, az sosem kel fel ellene, hogy valóban eddig bárminemű éppen regnáló hatalom elleni népfelkelést-lázadást-forradalmat az a népen többszörösen, véresen, brutálisan, példát statuáló módon megtorolt, és már a magyarok gyakorlatilag totál reménytelennek tartanak bárminemű hatalomdöntögetést, mert már úgyis tudják, hogy jön a kötelező bukás és jó csípős megtorlás.

Ám ne feledjük, 1920-ig mi egy egész szép nagy darab ország voltunk jelentős területtel, nyersanyagtartalékokkal, ésszel, mindennel, és a fölöttünk uralkodók általában még a szép nagydarab országunknál is sokkal hatalmasabbakkal voltak érdekszövetségben, és azoknak is érdekében állt nem elveszíteni az aranytojást tojó tyúkot.

1956-ban már csak egy pici, jelentéktelen, hegyek közé szorult kis agrárország voltunk. Itt a Szovjetunió foggal-körömmel ragaszkodása a status quo megtartásához azon okból volt, hogy mi egy stratégiai szempontból tökéletes kis előretolt hidegháborús barakk voltunk (ráadásul közvetlen határkapcsolatban a SZU-val), ahonnan nagyszerűen kéz alatt lehetett tartani, katonailag fenyegetni a közel álló nyugat-európai stratégiai célpontokat. Meg sem fordult a fejükben, hogy ők hagyják, hogy közvetlenül határosak legyenek egy esetleges NATO-szövetségessel.

Ha 1956 egy jóval távolabbi, elszigeteltebb kommunista országban, mondjuk Bulgáriában esett volna meg, Hruscsov minden további nélkül hagyta volna veszni. Pont úgy, mint ahogyan Sztálin 1944-45ben a görögök feletti ellenőrzést - hiába volt erős a kommunista propaganda, felforgatósdi, a népnek végül nem tetszett, a Szovjetunió pedig visszavonta az agitátorait - egyszerűen nem érte meg nekik energiát, technikát, élőerőt fektetni egy, a Nyugathoz képest picsamessze levő, az ideológiájukkal szemben amúgy is igen ellenséges népség féken tartásába.

Most viszont azzal, ami itt folyik, senki más nem vállal érdekközösséget (Putyin SEM, neki csak egy kapóra jövő eszköz az EU bomlasztásához ez a régivágású múltba révedő kereszténydemokrácia), ez egy totál belső fejlesztésű cucc.

Illetve van, aki érdekközösséget vállal velünk, pont őket tekinti a kormány ellenségnek most (meg az igen törékeny NATO-tagság is, ami még egyelőre távol tartja az oroszokat). Ha elég sokáig csinálja, majd megunják, és azt mondják, hogy ám legyen.

Na majd AKKOR fog megjelenni Putyin pénzeszsákkal a kezében, cserébe azt kérve, hogy hadd pakolgasson már ide pár támaszpontot. Na akkor már meg fogja érni neki az, hogy teljes hadosztályokat állomásoztasson a gyűlölt Nyugat szájában.

Viszont ha ez megtörténik, akkor az retkes nagy krízishez, akár harmadik világháborúhoz is vezethet, ahol természetesen megint a rossz oldalon fogunk állni, és veszíteni fogunk. Viszont mivel már harmadjára követjük ez ugyanezt, és megint kellően kicsik vagyunk, hogy mindenki emberkedhessen velünk, MEGINT rajtunk lesz elverve a por - már többször is említettem, hogy egy esetleges harmadik világháború esetén a vesztes oldalon állva szinte 100 százalékos annak az esélye, hogy többet nem fogják megengedni nekünk azt, hogy ilyen balhét csapjunk, és egyszerűen felosztják az országot a picsába a környezők között.

Szerintem te sem szeretnéd ezt.

ese1985 2019.01.22. 21:06:32

@arabok balrol: azok választják meg, akik függnek tőle. Szomorú, de ez az önállótlan tömeg van többségben. Minden építő jellegű törekvést megakadályoznak.

Void Bunkoid 2019.01.22. 21:06:46

@Void Bunkoid: kiegészítés a végszóhoz: de legalább majd minden pesti közértben lesz majd Kofola :)

rallus 2019.01.22. 21:08:44

Székely Sándor, független országgyűlési képviselő Szégyen, hogy ennyi ésszel be lehet kerülni....

Nagykörúton túli magyar 2019.01.22. 21:11:58

Féljenek is!
Mindennap úgy kell hazaérnem, hogy nincs parkolóhely a lakásom előtt??
Hát mit képzelnek már a prolik? Mindenki autót vesz már??

Vissza Gyurcsányékat! Ők 1 év alatt legatyásítanák újra ezeket a prolikat!
9 %-os társasági adó? Minek? Hogy még több cég létesüljön, még több munkahellyel? Hát meg a k. anyjukat! Szűnjenek meg a munkahelyek! 1 millió munkahellyel kevesebbet újra! Aztán kerüljenek ki az utcára ezek az ostobák! Méghogy minimálbéremelés nekik! A f.szomat!
És még itt van a CSOK is. Hát csesszék meg, milliókat csupán a kölkökért? Miért nem volt elég nekik a családi pótlék csak? Elégedjenek meg azzal a pár ezer forinttal. Ezelőtt is elég volt nekik, legalább hamarabb éhen halnak.

Hajrá Gyurcsány, hajrá IMF!

Rоdney_2 2019.01.22. 21:14:34

Az illibsi csapat dolgozik.

baldoc 2019.01.22. 21:15:08

@Ma is mentek gecizni?: Pedig élhetőbb világ volt a Gyurcsányék alatt. Gúnyolódhat nyugodtan.

Minden ballib bérretteg 2019.01.22. 21:19:45

Sanyikám !

A következő forradalmi megmozdulásra viszem a Bélát, és a zsugát is, hogy legalább ultizni tudjunk ha véletlen csak hárman maradnánk mint legutóbb !

Rendben ? :DDD

Minden ballib bérretteg 2019.01.22. 21:22:17

@baldoc:

Bizony-bizony.. MIndenki visszasírja a rekord mértékű munkanélküliséget, és GDP arányos államadósságot.
Alig várják az emberek, hogy őket és az országot, ismét devizaadósságba sodorhassák a ballib elkúrók.
Ami azért jó egyébként, mert a forint kamata kétszámjegyű volt, ahogy az infláció is,és ez rohadt jó a gazdaságnak a Simorék szerint.
Szóval kánaán volt, és tömegek sírják vissza a ballib elkúrókat !

Marha !

Void Bunkoid 2019.01.22. 21:33:17

@Ma is mentek gecizni?: a CSOK speciel egy nagyon rossz példa volt. A CSOK egyik leginkább érzékelhető hatása az lett, hogy pillanatok alatt minden ingatlan ára 10 millió forinttal emelkedett, ennek következtében pl egy 10 millió forintot érő lakás egyből kétszer olyan drága lett, miközben marhára semmivel nem lett több az egy nappal ezelőtti mivoltától.

A CSOK megint leginkább csak azoknak jött jól, akik jelentősebb ingatlanvagyonnal rendelkeztek, mert így darabonként plusz tíz milkáért mentek el az eladandó lakásaik.

A fő CSOK-haszonélvezők közül azok a felső-középosztálybeliek vagy alsó-elitek, akik amúgy is megtehették, hogy ingatlant vegyenek, nekik nem osztott-nem szorzott semmit a dolog, viszont a szintén jogosult jórészt mélyszegény, sokgyerekes, képzetlen és többnyire munkanélküli felnőttekből álló (azaz _hitelképtelen_) fiatalabb családok - nem kezdek mutogatni a nemzetiségi hovatartozásukra - többsége számára CSOK-ostól is k*rvára elérhetetlen maradt bármilyen saját ingatlan - maximum kint Mordor-alsón, ahol ugyanúgy nincs se munka, se kitörési lehetőség.

cassandrova 2019.01.22. 21:52:52

@Orbán egy Palpatine: nézd meg a "Dallas" címü magyar filmet. Ha egyszer a becsapottak rájönnek, hogy palira vették őket, akkor megállíthatatlanok. A FIDESZ szavazói a fél nép, és a fél nép többségét a falusi lakosság teszi ki. Ők a becsapottak!

cassandrova 2019.01.22. 22:04:04

@arabok balrol: némi számítógépes segítséggel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.22. 22:12:08

@Lesi_the_Globetrotter: az osztrákok vagy az oroszok gyepálnák el most a felkelő népet, te idióta?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.22. 22:13:37

@balfaszokkal sáncoló: "Az ellenzék önmagát ratja le"

A "já"-t azt ellopta a Mészáros?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.22. 22:15:07

@balfaszokkal sáncoló: ".Egyik tüntitek sem érte el az adott település lakosságának 1%-át."

Mikor volt Fidesz tünti, ami elérte, és nem vidékről buszoztatták a nyuggereket, meg külföldről a lenygeleket?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.22. 22:17:06

@szepipiktor: fingod nincs a társadalom többségéről, amely egyébként ugye nem a Fideszre szavazott.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.22. 22:19:08

@megamovieboy: " Néhány éve az volt kiadva, hogy 'gyűlölködnek', most meg ez a 'félnek' az ismételgetni való szöveg."

A kettő nincs ellentmondásban. De mondjuk egy Fidióta az ilyet már nem fogja fel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.22. 22:24:09

@arabok balrol: 1) O1G-t szigorúan véve a kurva anyád sem választotta újra
2) Kádárt és Horthyt szerintem többször választották újra

de hát a Fidióta mit tud a történelemből?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.22. 22:30:43

@yourmomtits: Orbánnál több magán-nyugdíjat senki nem lopott ebben az országban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.22. 22:34:09

@Ma is mentek gecizni?: O1G milliónyi forint magán-nyugdíjat lopott. el az egyes emberektől. ezt a geciséget nem lehet überelni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.22. 22:35:30

@Minden ballib bérretteg: még egy Fidióta elmebeteg, aki azt hiszi, hogy a világválságot Gyurcsány csinálta, és Orbán vetett véget neki. ezek vagytok ti: a magyar selejt.

Mr. Bell 2019.01.22. 22:47:27

Ez valami vicc? Mert komolynak nagyon vicces? De viccesnek eleg szar.

ember100 2019.01.22. 23:23:48

@arabok balrol:
Helló !

Ne add lejjebb ! 1000 éve NEM választottak meg ennyiszer senkit , még királyt se :)

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2019.01.22. 23:58:21

" Fél a rezsim "
Sajnos, nem!
Ez az egész egy rezsim!

VT Man 2019.01.23. 00:00:56

@Attilajukkaja:
""Ti ballibsik nem a nép vagytok."
Kb. a nép fele vagyunk. Az nem kevés!"

Ilyenkor bezzeg a "nácijobbikot" is beleszámoljátok a ballib blokkba, ugye?

Nélkülük nincs meg a fele.

VT Man 2019.01.23. 00:04:01

@Void Bunkoid:
", viszont a szintén jogosult jórészt mélyszegény, sokgyerekes, képzetlen és többnyire munkanélküli felnőttekből álló (azaz _hitelképtelen_) fiatalabb családok - nem kezdek mutogatni a nemzetiségi hovatartozásukra - többsége számára CSOK-ostól is k*rvára elérhetetlen "

Így van, hitelképtelen családnak még a bank se ad kölcsönt.
Mert nem fizetnék vissza.
Ezért hitelképtelenek.

VT Man 2019.01.23. 00:05:21

@math0:
"Mikor volt Fidesz tünti, ami elérte, és nem vidékről buszoztatták a nyuggereket, meg külföldről a lenygeleket?!"

A baloldal is lopott pármilliárdot 2010 elõtt, abból biztos kijönne néhány buszjegy, tessék szépen visszaforgatni.

szellemkor 2019.01.23. 00:06:33

Az én rezsim is félhetne már kicsit. :-) Vagy feleződhetne. :-)

m54 2019.01.23. 00:30:58

@Void Bunkoid: Lakásárak is miFerink alatt volt az igazi!
Vagy nem. A válság után hatalmas esés volt. 2010-től azért ment a ballib rinya, Szegény tulajdonosok tönkremennek, legatyásodnak, hüjjeOrbán, szabadesésben a lakásárak!

kiszamolo.hu/wp-content/uploads/2016/11/magyarorsz%C3%A1gi-ingatlan%C3%A1rak.jpg

(2018-ban kezdték elérni a 2008-as értéket.)

Kodomo 2019.01.23. 00:35:53

@arabok balrol: "Eddig annyira megindult a nep, hogy a Fidesz 2018ban meg a 2010esnel is tobb szavazot szerzett, mig mindenki mas szavazokat vesztett."

Ez majdnem igaz, azzal a kiegészítéssel, hogy kb. minden ellenzéki párt TÖBB szavazatot szerzett, mint anno, a fidesz pedig csak úgy szerzett többet, hogy volt a sifonérban 216 ezer (vagy amennyi kell?) határon túlról érkező szavazata.

A fidesznek kizárólag az országgyűlésben van 2/3-os többsége a testére szabott választási rendszerének köszönhetően.

nu pagagyí 2019.01.23. 05:36:26

A magyar nép elítéli a kordonbontó és diktatúrázó Orbán Viktor rezsimje elleni kordonbontást és diktatúrázást.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.23. 07:25:05

@VT Man:

1) a baloldalon ki, mikor lopott el milliárdokat? vagy kinek van a baloldalon EU-támogatásból vett busza?

2) több, mint 8 éve kapott milliárdokat miből gondolod, hogy pont most, pont az az illető, pont tüntetésekbe fogja forgatni, csak azért, mert te, az idióta ezt várod el?

3) amennyiben valaki ilyet tenne, a Fidióta szennymédia rögtön jönne a lejáratókampányával, és az összes Fidióta elmebeteg itt maszturbálna ezen a blogon, hogy azok a tüntetők X-ista tüntetők. A Sorosozáshoz ennél jóval kevesebb is elég.

Szóval elmebeteg idióta vagy, fasznak okoskodsz, ha ennyit nem tudsz végiggondolni?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.23. 07:29:38

@VT Man: "Ilyenkor bezzeg a "nácijobbikot" is beleszámoljátok a ballib blokkba, ugye?"

1) A Jobbik is ott volt az MTVA-nál, a Jobbik is ellenzi a rabszolgatörvényt. Tehát egyrészt értelmes beleszámolni.
2) Másrészt ti már eleve beleszámoljátok, amikor arról beszéltek, hogy "ti, ellenzék", mindenféle megkülönböztetés nélkül.

3) Az ostoba lejáratókampányaitokban is mindig beleszámoljátok.

Most meg rinyálsz, hogy ne számoljuk bele, te idióta faszbarom?!

Attilajukkaja 2019.01.23. 08:56:24

@katamara:
"Ha egyszer megindul a nép akkor nekik bizony félniük kell. A lenézet, kifosztott, kizsigerelt proli, paraszt. A pohár betelik és kicsordul."
Na de mikor? Vagy a magyarok hátából tényleg szíjat is lehet hasítani?

@VT Man:
"Ilyenkor bezzeg a "nácijobbikot" is beleszámoljátok a ballib blokkba, ugye?
Nélkülük nincs meg a fele."
De megvan! A Fidesznek sem lenne ennyi szavazója a megvett határon túli magyarok nélkül (ezt még Semjén is elismerte).

@nu pagagyí:
"A magyar nép elítéli a kordonbontó és diktatúrázó Orbán Viktor rezsimje elleni kordonbontást és diktatúrázást."
Ez jó! :o))))

eßemfaßom meg áll 2019.01.23. 09:30:53

@Kodomo: "A fidesznek kizárólag az országgyűlésben van 2/3-os többsége a testére szabott választási rendszerének köszönhetően."

Ilyen ez a fránya vegyes választási rendszer, van amikor 53% -al 72%-ot lehet nyerni (mszpszdsz 1994) és van amikor 49-el csak épphogy 2/3-ot. Monnyonle a vegyes választási rendszer.

eßemfaßom meg áll 2019.01.23. 09:32:53

Látom brendelmatyi ezt a blogot is szétbaszta. Szólni kellene az ápolóinak, hogy jobban vigyázzanak a telefonjaikra.

Attilajukkaja 2019.01.23. 10:47:56

@balfaszokkal sáncoló:
"Tehát a náci karlendítéssel köszönő, "horgas orrokat csavargató" jobbikosokat is a ballibsik közé sorolod?"
Ezt miért gondolod? Hol írtam ilyesmit???????????

" Buszoztatni Gyurcsányod szokott.."
De leginkább a CÖF meg a Fidesz. Még Lengyelországból is szerveznek jutányos turistautakat pl. március 15.-re.

Attilajukkaja 2019.01.23. 11:26:33

@balfaszokkal sáncoló:
"Nem nézel híreket."
De nézek, és nem érdekel, mit csinál Sneider. Ne próbálj terelni! Azt próbáltad volna bemagyarázni, hogy én a Jobbikot is a baloldalhoz sorolom. Nem sikerült!

"Több százezer embert nem lehet odabuszoztatni."
Elég csak néhány ezret is, hogy a Fidesz szónoka azzal hencegjen, hogy legalább 2 millióan voltak. :o))))

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.01.23. 15:33:15

@ese1985: A multinacionális cégekkel kötött egyezségek révén olyan cégek jönnek ide, akik nem tesznek tönkre magyar cégeket, sőt a beszállítói hálózat révén még magyar cégeknek adnak munkát. Az a pénz amit itt fizetnek a munkáért, a szakirányú béreknél magasabb. Ez után fizetnek a cégek adót, majd a dolgozók is adóznak a bér után, majd a vásárlások során az ÁFA is az államhoz kerül, de a megvásárolt szolgáltatások és javak után a termelő, vagy szolgáltató szintén adózik, munkahelyet biztosít, fizetést ad és így tovább. Ebből több folyik be az államnak, mint amennyi támogatást adott és még egy csomó embernek lesz megélhetése.
Amivel a probléma volt, az jogy a baloldali kormányok szabadrabláshoz segédkeztek, amivel csődbe mentek magyar cégek, mert nem bírták a beengedett multinacionális cégek ellen a versenyt. A magyar dolgozók elvesztették az állásukat, az adóbevételek visszaestek stb. Még egyszer ilyet az életben nem akarnak a magyarok látni.

Attilajukkaja 2019.01.23. 15:39:37

@megamovieboy:
"olyan cégek jönnek ide, akik nem tesznek tönkre magyar cégeket"
Miért, vannak magyar cégek, akiket tönkretehetnének? Mármint a kereskedelmi cégeken kívül.

"a baloldali kormányok szabadrabláshoz segédkeztek, amivel csődbe mentek magyar cégek,"
Te Antallt és kormányát is idesorolod? Mert akkor van benne igazság.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.23. 22:54:06

@balfaszokkal sáncoló: a kurva anyád szokott. a DK nem buszoztat. ne hazudozz, Fidióta, pszichopata, beteg barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.23. 22:57:33

@megamovieboy: jön a Fidióta barom,és elmagyarázza, hogy az ő multijaik jó multik, a baloldal multijai rossz multik. semmi értelme, nettó hazudozás, szoksásos, esztelen kettős mérce. ahogy a ti komcsijaitok jó komcsik, a ti Sorosbérenceitek jó Sorosbérencek, a ti MTV székházfoglalóitok forradalmárok. az egész csak arról szól, hogy semmivel nem tudtok elszámolni, elvtelen barmok vagytok, ennek elfedésére próbálkoztok az ilyen kettős mércével.

elmentek a jó édes kurva anyátokba, ezzel a sok elvtelen hazugsággal!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.24. 09:44:41

@balfaszokkal sáncoló: buszoztatja a kurva anyád, te hazug Fidióta barom! Orbán buszoztatja a nyugdíjasokat. ennyit tudtok, ti Fideszesek hazudtok, hibbantak vagytok, ti vagytok a magyar selejt, a legalja, a pszichopata elmebetegek. ezért vagytok Fidezsesek, a selejt a selejt pártra szavaz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.24. 19:50:27

@balfaszokkal sáncoló: buszoztatja a kurva anyád, te hazug Fidióta barom! Orbán buszoztatja a nyugdíjasokat. ennyit tudtok, ti Fideszesek hazudtok, hibbantak vagytok, ti vagytok a magyar selejt, a legalja, a pszichopata elmebetegek. ezért vagytok Fidezsesek, a selejt a selejt pártra szavaz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.26. 16:46:45

@balfaszokkal sáncoló: buszoztatja a kurva anyád, te hazug Fidióta barom! Orbán buszoztatja a nyugdíjasokat. ennyit tudtok, ti Fideszesek hazudtok, hibbantak vagytok, ti vagytok a magyar se

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.26. 16:48:49

@balfaszokkal sáncoló: buszoztatja a kurva anyád, te hazug Fidióta barom! Orbán buszoztatja a nyugdíjasokat. ennyit tudtok, ti Fideszesek hazudtok, hibbantak vagytok, ti vagytok a magyar selejt, a legalja, a pszichopata elmebetegek. ezért vagytok Fidezsesek, a selejt a selejt pártra szavaz.
süti beállítások módosítása