Van egy ország, ahol nem attól függ az ember jövője, hogy melyik párt tagja, hanem hogy mennyit dolgozik, mennyit gondolkodik, mennyit törődik másokkal. Egy ország, ahol a tanár és a könyvtáros sem szorong a sárga csekkek miatt, az ápoló nem költözik külföldre, és a gyerek nem úgy nő fel, hogy a segítségkérés egyenlő a megalázkodással.

Ezt az országot most még csak elképzeljük. De létezik. Itt van. Bennünk van. És ha eléggé akarjuk, áttörhetjük a falat, ami elválaszt minket tőle.

Ez az Átjáró Másországba.

A mai Magyarországon politikát csinálni olyan, mint vizet keresni a sivatagban – a legtöbb helyen csak délibábokat látunk. Aki nem fér be a két politikai óriás árnyékába – a nemzeti-konzervatív kormánypárt és a neoliberális ellenzék közé – annak marad az utcaszél, a kommentmező, vagy a hallgatás. De van, aki nem nyugszik bele. Mert tudja: nem két rossz közül kell választanunk, hanem egy harmadik utat kell kitaposni.

A mostani rendszer – nevezzük nevén: a NER – hazudik, amikor azt mondja, hogy megvédi a nemzeti érdekeket. Amit valójában véd, az a saját hatalma, a saját vagyonos osztálya, a saját hűbéri világa. A nemzet pedig – dolgozók, tanulók, nyugdíjasok, gazdák, pedagógusok – kiszolgáltatott, megosztott, és elnémított. A Fidesz a szuverenitás zászlaját lobogtatja, miközben az állam kikerül a nép kezeiből, és betelepszik a piaci érdekek szolgálatába.

A másik oldalon egy ellenzék, amely évtizedek óta csak a hatalomról tud beszélni, nem a társadalomról. Egy politikai elit, amely – még ha más zászló alatt is – ugyanazt a neoliberális, gazdagközpontú világképet képviseli, mint amitől ez az ország már húsz éve szenved.

Mi viszont hiszünk abban, hogy van egy harmadik lehetőség.

• Egy olyan baloldali politika, amely nem térdel le sem Brüsszelnek, sem Moszkvának.
• Egy olyan gazdaság, amely nem a multiknak termel profitot, hanem a közösségeknek biztonságot.
• Egy olyan társadalom, amely nem az elit kényelmére, hanem a nép méltóságára épül.

Ez az Átjáró Másországba: egy szociális, demokratikus, szuverén jövőbe.

Sokan azt mondják: naivak vagyunk. Hogy a többsávos adórendszer, az államosítás, az ingyenes oktatás, a 100.000 forintos családi pótlék, a szövetkezeti gazdaság – ez mind szép, de irreális. A valóság más.

De hadd kérdezzünk vissza: milyen valóság az, ahol 400.000 gyermek él szegénységben, miközben a leggazdagabb 100 ember vagyona évi 30 százalékkal nő? Milyen valóság az, ahol az emberek 80 százaléka állami szolgáltatásokra szorul, mégis azok, akik ezeket működtetik, a legrosszabbul fizetettek?

Aki szerint ez a valóság, az nem a világot nézi, hanem a falat. Mi viszont az ajtót keressük rajta.

Az „Átjáró Másországba” nem egy utópia – hanem egy politikai útvonalterv. Nem ígérjük, hogy könnyű lesz. De azt igen: nem fogjuk feladni az elveinket a hatalomért. Nem kötünk alkut azokkal, akik a közösből vettek el, és nem mondunk le a jövőről azért, hogy jelen lehessünk egy hamis játszmában.

Mert ez nem csak politika.
Ez önrendelkezés.
Ez tisztesség.
Ez hazafiság a nép oldalán.

És ez a mi utunk – az Átjáró Másországba.

Székely Sándor, a Szolidaritás Pártja elnöke