Januárban Novák Katalin család és ifjúsgügyekért felelős államtitkár bejelentette, hogy a tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a GYOD, amelynek összege bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. A kormány a döntést nem csak úgy magától hozta meg, hanem több civil szervezet, egyesület és érintett szülő figyelemfelhívó akciója kellett ahhoz, hogy a hatalom észrevegye őket.

A törvényt el is fogadták, ám a jogszabály úgy született meg, hogy nem kérték ki az otthonápolók véleményét.

Ennek ellenére az érintettek bár aggódva, de örültek, hogy legalább valami elindult, de aztán, ahogy az lenni szokott lehullott a lepel.

A keresztény gyökereit oly vehemensen oltalmazó kormány, s annak vezetői a napokban ismét bebizonyították, hogy a féltett elv csak a kirakat kereszténységükre elegendő. Mint kiderült pontozás alapján döntik el, ki mennyire rászoruló. Júliustól így olyanok is eleshetnek a megemelt ápolási díjtól, akik valamelyest önállóak ugyan, de mégis állandó felügyeletre szorulnak. Dejá vu érzésem támadt. A rokkantak 2012-ben bevezetett felülvizsgálati rendszere jutott eszembe. Abszurd történetek, abszurd eredmények, nem véletlenül döntött úgy az Alkotmánybíróság még tavaly, hogy jogtalanul csökkentették és vették el Orbánék a rokkantnyugdíjakat a rokkantsági ellátórendszer átalakításával. A rokkantság szintjét megállapító felülvizsgálati rendszer új szabályaival egyszerűen megsértette az emberi jogokat!

Ám ezek a magasztos elvek semmit, de semmit nem jelentenek a cinikusságtól és a kivagyiságtól duzzadó Fidesz-KDNP kormánynak!

Akiknek nincs tartósan beteg gyereke vagy hozzátartozója, el sem tudja képzelni, milyen emberfeletti erő, fizikailag és lelkileg is minden áldott nap ugyanazt a monoton rutint csinálni. Nincs nyaralás, nincs pihenés, nincs kikapcsolódás….

Mindennap ugyanaz: emelni, tisztába tenni, lefürdetni, megetetni, mosni, főzni, orvoshoz járni, sokszor kórházi feladatokat ellátni…. Csak a színtiszta szeretet a mozgatóerő, miközben a mindennapok rutinjába és fáradságába megbújik az egyik napról a másikra való élés félelme és a kérdés: mi lesz, ha én már nem leszek? Mi lesz a gyerekemmel, a hozzátartozómmal? Ki fogja gondját viselni? Ki tudom-e fizetni a rezsiszámlát, miből veszem meg a gyógyszereket?

Ezeket a kérdéseket kellene egy kereszténységére oly büszke kormánynak feltennie, minden áldott nap, amikor törvényt alkot és mások sorsa felett dönt! Mert segítőkészség, összetartás, törődés, közösségvállalás vagyis szolidaritás nélkül nem lehet egy kormány keresztény és polgári.

Székely Sándor, független országgyűlési képviselő
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke