Szabad az Á

Átjáró Másországba

A magasabb béreket ki kell harcolni

2020. június 30. 10:29 - Szabad az Á

Azt mondta Kásler miniszter úr (aki ezek szerint most már nemcsak egészségügyi miniszter hanem gazdasági is), hogy jó lenne megemelni a fizetéseket, de hát nem lehet. Nincs rá pénz. Tessék kérem megérteni, hogy a kapitalizmusban a dolgozónak egyszerűen nem jár annyi. 40 év meló, pár hét szabadság, pár év nyugdíj, aztán vége. Ennyi egy élet. Nincs itt semmi látvinaló. Lehet szépen továbbmenni.

Szóval a bérekre nincs pénz. Már azoknak a bérére, akik megtermelik azt az évi 6.000 milliárdot, amit innen osztalék formájában kivisznek minden évben a multik.

  • Tessék megérteni, hogy nincsen pénz, hiszen a bankokat úgy megregulázta az Orbán kormány, hogy évi 700 milliárdot keresnek rajtunk.
  • Azért sincs pénz a bérekre, mert stadionokat kell építeni a focistáinknak, hogy Orbán Viktornak és a többi földesurunknak, legyen mivel szórakozniuk, ha összejönnek sörözgetni a konyhában. És akkor ott lejátszák az NB1-et.
  • Azért sincs pénz a bérekre, mert Orbán Viktor családjának minden tagjának sokszoros milliárdosnak kell lennie. Lehetőleg dollárban. Meg a barátaiknak is. És azok rokonainak is. Nagyjából 1-2 ezer embernek. Nekik kell a pénz.

Neked, aki dolgozol 1-2 -3 munkahelyen, ügyeskedsz, feketézel, adót csalsz, várod a nagy bizniszt, takarítasz hétvégenként a tanítás, tűzoltás, rendőrködés, buszvezetés mellett nem jut már pénz.

Tessék végre megérteni. Nincs pénz. Rád nincs. Mert nem érdemled meg.

Csak fogyassz. Vegyél fel hiteleket. Sokat. Próbálj úgy élni ahogy a reklámokban látod. Ha nem úgy élsz, nem is élsz. Óra, autó, csillogó ékszerek és ruhák nélkül semmit sem érsz. Hát persze. Azt is hidd el, hogy a szakszervezet meg a baloldaliság, csak egy gonosz felesleges dolog. Egy átverés. Hiszen a végén még összeállnál a munkatársaiddal, és akkor nem egyedül lennél a problémáiddal, hanem közösségben. A végén még az derülne ki, hogy te és a munkád a közösség munkája, négy és fél millió ember munkája fontos. Aztán lehet az is eszedbe jutna, hogy talán ezt értékelni kellene. Pénzben. Sok pénzben. Meg szabadságban.

Nagyjából itt tartunk most, a rendszerváltás után 30 évvel. Az az igazság, hogy át lettünk verve. Azt mondták, hogy szarul éltünk a szocializmus alatt. Hogy elnyomtak minket. Nem volt sajtószabadság, meg demokrácia.

Lehet. Most viszont ki vagyunk szolgáltatva az úgynevezett piacnak. Beáraztak minket. Bedarálnak minket. És soha nem fogják megemelni a fizetését érdemben senkinek, csak akkor ha azt kiharcoljuk. Közösen. Normális emberi élethez, normális fizetések, munkahelyi jogok és közösségi élet kell. Büszkének kell lennünk arra, amit csinálunk legyen az utcaseprés, tanítás, gépsor mellett állás bármi. Ezt tartja fent az országunkat, közösségünket.

Csak büszke emberek, harcolnak a jogaikért. Legyünk végre büszkék és üzenjük meg Kásler úrnak, hogy menjen a fenébe.

És emeljék meg végre a fizetéseket. Követeljük együtt, hogy legyen a minimálbér nettó 200.000 forint és a gyermekek után járjon 37.500 forint családi pótlék.

 Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

szekelysandor02.jpg

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabad-az-a.blog.hu/api/trackback/id/tr8915974394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Galahad 2020.06.30. 12:05:06

A családi pótlék emelése helyett a családi adókedvezmény emelését javaslom.
süti beállítások módosítása