Miután 1942-ben Horthy Miklós az országhatártól több mint 1000 kilométerre, a biztos halálba küldte II. Magyar Hadsereg 200 ezer katonáját az országunk számára teljesen értelmezhetetlen háborúban, 1944-ben 20 évnyi uszítás után a magyar állam képviselői együttműködve a megszálló németekkel vágóhídra küldött 600 ezer magyar állampolgárt, akik amúgy zsidó származásúak voltak.
Mivel nagyon kellett sietni, a budapesti zsidóságra nem maradt idő. A nyilas hatalomátvétel után, a közeledő felszabadító Szovjet hadsereg árnyékában a nyilas söpredék menekülés vagy a lopás helyett (azt megcsinálták a menekülő német csapatok), a budapesti zsidóság életére törtek és bestiális gyilkosságok egész sorozatát hajtották végre azon az átkozott télen.
Sokakat a Dunába lőttek, de nem jutott mindenkire ennyi idő, azokat csak simán kibelezték. A horrorisztikus tömeggyilkosságok egyik gócpontja a 12. kerületi nyilas pártház volt.
Aztán jött felszabadulás, pár év demokrácia, egy szerencsére kudarcos személyi kultusz kísérlet, majd egy olyan harminc év, ahol a változatosság kedvéért nem a nemeseket és az értelmiségieket tekintették a népnek, hanem a többi tízmilliót is.
Ennyit a múltról Pokorni Zoltán.
A rendszerváltás után pár évvel emlékművet állítottak a 12. kerületi nyilas pártházzal szemben, ott, ahol a rémtettek egy jó része történt. Az emlékmű egy ősi magyar jelképet, a turult ábrázolja.
Azt a madarat mely a gyilkosok jelképe is volt azokban az években. Az emlékmű aljára belevésték az áldozatok és a gyilkosok nevét is. Sőt, mint azt a legutóbbi időkben kiderült, fel is cserélték. A sors fintora miatt a kerületet vezető – és a turulszobor felállításában aktívan részt vevő – polgármester nagyapja nem áldozat volt, hanem az egyik fő szervezője a gyilkosságoknak.
Mikor ez kiderült, ez az ember, aki még mindig polgármester abban a kerületben nyilvánosan elsírta magát, és azt mondta, hogy ő erről nem tudott (hogy a nagyapja egy tömeggyilkos volt) és hát igen, akiket megöltek akkor, azok mind magyarok voltak.
Ettől a magyar értelmiség sok zsidó vezetővel az élükön annyira elaléltak, hogy még azt sem sikerült észrevenniük, hogy a kedves polgármester úr nem azért sír mert fájlalja a történteket, hanem azért mert nem bírja vissza tartani a röhögését.
Még két kézzel sem. Még a kamerák előtt sem. Szóval inkább elsírta magát.
Nemhiába igaz magyar ő: Sírva vigad. Pontosan tudta, hogy ő azt a szobrot nem akarja onnan eltávolítani. Miért is tenné? Csak tévedés lehet egy turul szobor a gyilkosságok helyén, a gyilkosok nevével emlékműnek nevezve, az önkormányzat előtt.
Hiszen az csak egy tárgy. Megmondta. Nincs itt semmi látnivaló.
Követelem, hogy legyen vége ennek a hányinger keltő, undorító ügynek. Azonnal bontsák el onnan azt a szobrot, és azt is követelem, hogy Pokorni Zoltán távozzon a közéletből. Most. Azonnal.
Menjen el innen a büdös picsába. Az összes gyilkosokat éltető rohad, szadista állat, mocskos náci haverjával együtt.
Székely Sándor
független országgyűlési képviselő
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója
