Szabad az Á

Átjáró Másországba

Vándorúton – Székely Sándor 250 GT Első nap

2021. június 16. 21:55 - Szabad az Á

Vándorútra indulok az országban, hogy gyalog tegyek meg nagyjából 2.000 kilómétert. Utam során főleg kistelepülésekre látogatok, hogy meghallgassam az embereket, beszéljek velük a szocializmusról, és hogy minél több aláírást gyűjtsek a 250.000 forintos nettó havi minimálbér bevezetéséhez, valamint hogy találkozzam az összes jelöltünkkel, aktivistánkkal. Utam során csatlakoznak politikustársaim is. Mások mellett Huszti Andrea, Kállai Szilvia, Szanyi Tibor és Pál Éva. Elhatároztam, hogy utamról naplót vezetek. Remélem sokan fogjátok olvasni!

Na, nézzük milyen volt az első nap!

Reggel 5 órakor keltem. 5.40-kor irány az ATV stúdiója. Fél hétkor élő adásban szerepelek egy jobbikos politikussal. Téma: a homfóbtörvény, a nettó 250.000 forintos minimálbér, a vándorutam, az egészségügy, és persze a foci EB.

Mondanám, hogy kellemes kis reggeli csevej volt, de hazudnék. Politikustársam azt fejtegette, hogy szerinte rendben van egy olyan törvény megszavazása, amelyben magyarokat bélyegeznek meg nemi identitásuk miatt. Elmondtam neki, hogy téved.

A műsor után irány az Iroda. Napindító értekezlet, adminisztráció, egy hosszabb egyeztetés elnök asszonnyommal, Huszti Andreával és a miniszterelnök-jelöltünkkel, Szanyi Tiborral, hogy mi legyen a szavazással.

Utána irány az Országgyülés!

A T. Házban szürrelis élmény fogad. Én vagyok az egyetlen olyan képviselő, aki nemmel fog szavazni a homofóbtörvény ellen. A Fidesz-KDNP, a Mi Hazánk és a Jobbik megszavazta a törvényt. A többi ellenzéki párt meg valamiért nem jött be az Országházba, így a törvény 157:1 arányban ‘megszavazódik’. Úgy tűnik, ez nem az én napom, még akkor se, ha mindnen újság leírja, hogy én szavaztam egyedül nemmel. Ezen az áron nem kell a népszerűség.

Szavazás után vissza a Fehér Házba. Jön Tóth Péter es Bedő Petra, megpakoljuk a málhásautót, Ezenközben elkezdenek ömleni az Instagramon a köszönő üzenetek. Emberek százai köszönik meg, hogy kiálltam értük az Országházban.

Úgy tűnik ez mégiscsak az én napom!

Találunk egy cukrászdát, csinálunk két három kisfilmet, majd eszünk egy kis sütit. Aztán megyünk tovább.

Salgótarjánban elfogaljuk a szállást, majd megyünk meccset nézni a főtérre. Békés emberek, jó hangulat, sima 0-3. Rossi mester sajnos a végén védők helyett csatárokat hozott be. Kívülről könnyű okoskodni, de a 0-0 jobb lett volna, valószínűleg.

Meccs után vissza a szállásra, még egy utolsó gyors megbeszélés a második nap teendőiről, aztán irány az ágy.

Székely Sándor
független országgyűlési képviselő

 

201662816_2517094015102875_4484490627700384472_n.jpeg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabad-az-a.blog.hu/api/trackback/id/tr416595864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása