Szabad az Á

Átjáró Másországba

MINDENKI, BRINGÁRA, MOST!

2016. április 15. 12:06 - Szabad az Á

Azt hiszem, rajtam kívül csak Karácsony Gergő szokott biciklivel közlekedni a városban a fővárosi közgyűlés tagjai közül. Pesterzsébetről járok be a Soroksári úton. Azért ott, mert bár a Sorival párhuzamosan a Duna mellet fut a 6-os számú nemzetközi bicikli út, az olyannyira rossz állapotban van, hogy épeszű bringás arra nem megy. Marad a kétszer háromsávos bevezető út. Sok száz, hasonló probléma van még, ami az útjában áll annak, hogy Budapesten tényleg mindenütt biciklizni lehessen. De az elmúlt 10 évben, úgy tűnt elindult egy komoly fejlődés. A biciklisek lépésről lépésre haladva, kiharcolták, hogy teljes jogú tagjai legyenek a városnak. Cserébe ők is ennek megfelelően kezdtek el viselkedni. Tízszer olyan szabálykövetőek lettek, mint előtte. Persze, mindegyik oldalnak lenne mit fejlődnie, nem is keveset, de ami elindult ez ügyben a fővárosban, az példa értékű. Volt. Eddig.

Ha igazak a hírek, akkor úgy tűnik, hogy tíz év folyamatos fejlődés után, Tarlós István meg akarja akadályozni azt a folyamatot, amely Budapestet – sok egyéb más civil kezdeményezés mellet – élhető, szerethető, vidám, emberi várossá tette az elmúlt időszakban. Ha igazak a hírek, megszűnnek azok a jogok, amelyeket az elmúlt időszakban kiharcoltak maguknak a bringások. Azok a százezrek, akik autó, vagy tömegközlekedés használat helyett inkább bicikliznek, ezzel is csökkentve a főváros túlzsúfoltságát és demonstrálva, hogy igenis van egyéni felelősségvállalás egy közösség keretein belül. De nem csak egyéni felelősségvállalás, hanem önmagától létrejövő közösség is, amelynek saját szabályai vannak. És amely tud érdeket érvényesíteni és  tud a többi hasonló csoporttal együtt élni.
Ha hagyják.

De úgy tűnik, nem hagyják. Úgy tűnik, direkt viszályt akarnak szítani autósok, gyalogosok és biciklisek között, Budapest lakói között. Tarlós István az állítja, hogy nem igazak a hírek. De közben meg, nem érti, hogy hogyan kerülhettek ki azok az anyagok a vezetői értekezletről, ami alapján a kerékpárosok arra következtetnek, hogy vége a kegyelmi állapotnak. Nos, az igazságot én nem tudom, de nyilván hamarosan ki fog derülni. Legyen úgy, hogy tényleg csak egy félre értésről van szó…

Addig is, biztos, ami biztos készüljünk április 23-ra. Az idei év bringás felvonulására. Itt az ideje, hogy megmutassuk, mennyien vagyunk valójában és hogy milyen egységesek vagyunk. Mindenkinek, aki szeret biciklizni, aki szereti Budapestet, vagy szimpatizál a biciklisek ügyével, annak azt ajánlom, hogy 2016. április 23-án legyen ott a kerékpárosok felvonulásán.

Mutassuk meg, hogy nem ijedünk meg! Mutassuk meg, hogy nem hagyjuk az eddig elért eredményeket elveszni!
Mutassuk meg, hogy kiállunk egymásért, Budapestért, a jogainkért!

Tudatosítsuk a főváros irányítóiban, hogy nem mi vagyunk ő értük, hanem ők mi értünk! Mutassunk erőt! Mutassunk példát! Akinek fontos ez a város és a benne élő emberek millióinak az élete az üljön bringára.

MOST!


Szerző: Székely Sándor

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabad-az-a.blog.hu/api/trackback/id/tr408630054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.04.16. 14:03:05

". Ha igazak a hírek, megszűnnek azok a jogok, amelyeket az elmúlt időszakban kiharcoltak maguknak a bringások. "

Jog. Mert jogom van!

Nos.
Kresz/jogsi biciklire és kötelező.
Ezért miért nem "harcoltok"?

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_ods003.html
Ugyanis a "Személysérüléses közúti közlekedési balesetek az okozók szerint"-i ksh-statisztika szerint a motorkerékpárosok és a segédmotorkerékpárosok - akik ugye jogsikötelezővel rendelkeznek - kevesebb balesetet okoztak például 2015-ben együtt összesen, mint a kerékpárosok, akik ezen kettővel nem rendelkeznek.
Így mind emberéletre - KRESZ-tudás hiánya miatt, mind gazdasági károkozásra - kötelező hiánya miatt - sokkal veszélyesebb közlekedő a kerékpáros,

Emiatt miért nincs csápolás sehol sem???

Éhes ló 2016.04.16. 15:57:59

Családtagjaidnak vezényelj, mert teszek rád., meg a kreszt telibeszaró cimboráidra!

Tanuljatok meg szabályosan közlekedni, utána hőzöngjetek.

OkoskaTo:rp 2016.04.16. 15:59:09

@icipicicsipa: "Apró" különbség, hogy egy bringás szabálytalansága a saját életét veszélyezteti, míg egy autósé főleg másét.

Mellesleg sok szabálytalanság épp a Tarlós-féle megoldásoknak köszönhető, amikor pl. egy bringasáv/-út beletorkollik pl. egy kerékpárral behajtani tilosba. Te meg teleportálódj valahogy a túloldalra.

2016.04.16. 16:53:12

@OkoskaTo:rp:
" "Apró" különbség, hogy egy bringás szabálytalansága a saját életét veszélyezteti, míg egy autósé főleg másét."

Tehát hiába okoz több balesetet a kerékpáros mint a motoros és a segéd-motorkerékpáros összességében, azért ne kelljen már Kreszt tanulnia és kötelezőt fizetnie, mert hát kitalálunk rá egy ideológiát és kész.

Feketén-fehéren adatokkal alátámasztva le van írva, hogy a kerékpáros egy fő balesetokozó és jön a sérült agyú a mentegetéssel, a hülye ideológiagyártással.

2016.04.16. 16:57:00

"Mellesleg sok szabálytalanság épp a Tarlós-féle megoldásoknak köszönhető, amikor pl. egy bringasáv/-út beletorkollik pl. egy kerékpárral behajtani tilosba. Te meg teleportálódj valahogy a túloldalra. "

Tehát nem meg kell állni, mert elb@sztak valamit, hanem dafke szabálysértést és balesetveszélyes helyzetet kell előidézni, mert "Tarlós elb@szta"
Én csak azt remélem, hogy nem az én autóm törik a "kerékpáros szabályszegés ideológia" gyártása közben, mert ott biciklis-lábak is fognak, az biztos.

2016.04.16. 19:29:00

@icipicicsipa: Teljesen igaz. Minden részrehajlás nélkül, de egészen elkepesztő, hogy mire képesek a kerékpárosok az utakon. Már régen közlekedési vizsgára kellett volna kötelezni azokat, akik részt vesznek a forgalomban.

Jog az van - kötelesség, az nincs. Csak ahogy megszoktuk.
süti beállítások módosítása