Szabad az Á

Átjáró Másországba

Metrótender, újratöltve!

2017. április 02. 09:12 - Szabad az Á

Most hogy kormányunk és pártunk (már akié), törvényileg adóztatta meg az ellenséges (nem közvetlenül a pártközpontból irányított) közterületi piacot, mint fővárosi képviselő kénytelen vagyok egy apró kis bibire felhívni a figyelmet. Ez az apró kis bibi, úgy fél milliárd forintba, azaz ötszázmillió forintba fájhat Budapestnek, a budapesti polgároknak. Tudom, hogy ez aprópénz a Nemzeti Együttműködés Rendszerében működő maffiózó családok számára, de hát, ugye kis pénz is pénz, és hát persze, hogy nemcsak pénzről van itt szó, kérem szépen! De haladjunk szépen sorjában, nem ám csak úgy össze-vissza, mint Habony Árpád a budapesti és az ibizai szórakozóhelyek között…

Történt, hogy lassan másfél éve kiírták a budapesti metró vonalakon található reklámeszközök értékesítéséről szóló közbeszerzési tendert. Hogy-hogy nem, de ez a tender nem került a Fővárosi Közgyűlés elé. Ez már önmagában is érdekes, hiszen a BKK a főváros egyik utolsó cége (igaz ez is lassan igen égővé válik…). A közbeszerzés a föld alatt, valamint a buszokon található reklámeszközök, felületek bérbeadásának kiszervezéséről szól. Nincs ezzel baj, így van ez másutt is, nem a BKK feladata, hogy reklámcégeket vezessen, viszont nyilván jól jön az a pénz, ami a reklámcégektől bejön. Már ha elég jön be. És ez itt a kérdés, hogy elég jön-e be?

A budapesti metró reklámtendert a mai napig nem zárták le. Nem született döntés, hogy mely cégek béreljék a reklámfelületeket. Időközben a Kormány megváltoztatta a közterületi reklámfelületekről szóló törvényt. Megadóztatta ugyanis a felületeket. „Természetesen” az új adó nem vonatkozik mindenkire, csak azokra a cégekre, akikre kivetik. Értik, ugye?

A földalatti reklámokra azonban, ez az adó nem vonatkozik. Bizony! Így, azok értéke megnő. Nem kicsit. Hanem nagyon. Piaci számítások szerint, úgy 500 millió forinttal, hiszen nincsen rajtuk külön adó.  Így, nyilván mindenki szeretne ilyen felülethez hozzájutni. Ha a BKK-nál nem akarnak bajba kerülni, valamint Tarlós Főpolgármester úr sem akar magyarázkodni arról, hogy miért kezelte hűtlenül a főváros tulajdonát, új közbeszerzést kell kiírni.

De vajon mi értelme volt másfél évvel ezelőtt ezt már egyszer megtenni, ha azt nem tették le a fővárosi közgyűlés elé?  Mi értelme ennek az egésznek? A válasz nagyon egyszerű: természetesen a reklámtenderen ki akarják szorítani azokat a cégeket, amelyek nem csak a Fidesz reklámkampányainak adtak teret.  A Habony-Tombor érdekeltségű körbe tartozó cégeknek, illetve a Fideszhez közeli külföldi multinak pedig, át akarják játszani a felületeket.  Így ugye, nem csak a kecske lakik jól, hanem a káposzta is megmarad, ami a Kormány számára a 2018-as parlamenti választások előtt nagyon fontos. Nem nagy történet. Nap, mint nap történik ilyen az országban. De ha már fővárosi képviselő vagyok, gondoltam szólok. Ez hűtlen kezelés. És mint ilyen, ha bebizonyosodik, büntetőeljárás alá tartozik. Ugye, Főpolgármester úr?

 

Szerző: Székely Sándor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szabad-az-a.blog.hu/api/trackback/id/tr8612394789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása