Tisztelt Polgármester úr!

Rab László nem régiben napvilágra került cikkéből az derül ki, hogy nagyapja, nyilas gyilkosokkal együttműködött, sőt valószínűleg ő maga is többszörös gyilkossá vált.

Önt, mint ahogy édesapja múltjával kapcsolatban sem, felelősség semmilyen formában nem terhelheti és nem is terheli. Az ő tetteikért Ön nem felel, azokról nem tehet.

Emlékezetükről azonban igen.

Ön annak a Fidesz – KDNP-nek az egyik vezető politikusa, a 12. kerület polgármestere, mely az Ön által vezetett kerületben, egy olyan szobrot állított, melynek engedélye nincs, és amely joggal sérti sok magyar állampolgár érzését. Egy olyan történelmi szimbólumot használ ugyanis, mely ugyan valóban beletartozik a magyar legendárium hősies időszakába is, de borzasztó sok szenvedést, kínt és megaláztatást okozott ennek az országnak és népének. Esztelen, kegyetlen és primitív politikája révén az ország történetének legtragikusabb időszakát is annak a szervezetnek köszönhetjük, melyet ez a szimbólum képvisel.

Ezen az engedély nélküli és sokakat sértő műemléken, az Ön nagyapja is szerepel, mint áldozat.

Az eddigi sajtóértesüléseim szerint Ön nem tudott arról, hogy nagyapja milyen szerepet vállalt a II. világháború előtt illetve az utolsó, Magyarország számára legvészterhesebb, legdrámaibb időszakban. Ön elrendelte, hogy az összes nevet, mely a műemléken szerepel, vizsgálják át, hogy vajon tényleg jó helyen szerepelnek-e szobron? Azaz áldozatok-e vagy gyilkosok?

Tisztelt Pokorni Zoltán, Tisztelt Polgármester Úr!

Nem állítom, hogy én tisztában vagyok családom tagjai cselekedetinek minden részével. Voltak közöttük, sorkatonák az első világháborúban, üldözöttek és meggyilkoltak a második világháborúban. Volt, aki kommunista lett volt, aki rabbi. Volt, aki elmenekült ’56-ban s volt, aki itthon maradt vagy visszajött. Mint oly sok más családban nálunk is vannak/voltak hazugságok, elhallgatások. De felnőtt fejjel azért, aminek akartam utána néztem. Vagy rájöttem magamtól. Vagy megkérdeztem a nagymamát, míg élt vagy a szüleimet. Mindig kaptam választ. Sokszor olyat, aminek nem örültem. Sokszor olyat, amit nem hittem el.

Ön felnőtt ember. Ismeri ezt az országot, annak történelmét. Ismeri hagyományainkat. Tudja, hogy a magyar családok, már-már unalomig ismétlik otthon a családjuk történetét. Családi ebédeken, borozások között, pálinkázás után. Nagy dérrel – dúrral vagy csak suttogva, hogy nehogy más meghallja. Sok a kibeszéletlen ügy, sok a teher, sok a sötétség a történelmünkben.

Polgármester úr!

Örömmel hallottam, hogy átnézeti a szobron lévő neveket. Jól teszi. De azt gondolom, hogy ezt nem most kellet volna megtennie. Hanem mielőtt rákerültek volna a nevek.

Ez így ennek a szobornak a tekintetében – ha már egyszer kiharcolták, hogy legyen és ilyen legyen -, az Ön kerületében, az Ön nagyapjával kapcsolatban azt gondolom, hogy nem hiteles. Valamint az áldozatok, azok utódai felé megalázó, sértő, és gyomorforgató is. Akár tudott bármit is a nagyapjáról, akár nem. Utána kellet volna nézni. Előtte. Nem utána. Az a kulturális tér, amiben ez a szobor létezik és hatást gyakorol, ezt minimum megkövetelte volna.

Gondolja el. Ön annak a fővárosnak a közgyűlésében ül, melyben 75 évvel ezelőtt, gyilkosok és őrültek lődöztek a Dunába nőket, gyerekeket, férfiakat származásuk okán. Azzal a szimbólummal a zászlójukon, ami a kerületében található, mint szobor. Amit Ön és az Ön elvbarátai harcoltak ki, hogy állhason. És amin a nagyapja eddig, mint áldozat szerepelt.

Azt gondolom, hogy a történteknek, a maga cselekedeteinek van politikai ára. Nem maradhat következmények nélkül az, hogy elvileg nem tudott felmenője történetéről, hogy semmilyen információja nem volt azzal kapcsolatban, hogy mit tett, vagy nem tett. Legkésőbb akkor utána kellet volna nézni ennek, amikor felmerült, hogy a szoborra kerül a neve. Hiszen ha semmit sem tudtak róla, akkor miért került az áldozatok közé? Ha meg tudtak róla, akkor… De ezt inkább már nem is kérdezem meg.

A fentiek miatt arra kérem, hogy fontolja meg a szobor eltávolítását! Kérem, legyen kegyes az elhunytakhoz, emlékezetükhöz! Kérem, legyen olyan bátor és tegye meg, amit meg kell tenni! Javítson a jelenen. Most megteheti.

Székely Sándor, független országgyűlési képviselő