Szabad az Á

Átjáró Másországba

406.400 forint az átlagbér papíron!

2020. február 26. 17:12 - Szabad az Á

Kijött az új adat a KSH-tól, miszerint a magyar bruttó átlag bér 406.400,- forint.

Ez amúgy nagyjából 270.000 ezer forint nettó fizetésnek felelne meg.

Kormányunk természetesen ezzel a számmal fog turnézni a médiában, hogy mennyire jól mennek itt a dolgok.Van az azonban egy apró probléma ezzel a számmal. A probléma az, hogy egyáltalán nem valós adatokon alapul, valamint a számolás is totálisan félrevezető.

Miről van szó?

  1. A számításból eleve kihagynak 1,7 millió munkavállalót. Nem azért mert erről nincs adat, hanem mert csak. Ők azok akik 5 főnél kevesebbet foglalkoztató cégeknél dolgoznak. Tipkusan ezek azok az emberek, akik minimálbéren vagy még annál is kevesebbért dolgoznak.
  2. Aztán a számolás technikája. Összeadják az összes fizetést, majd elosztják az bért kapó emberek számával. Így kijön egy viszonylag magas szám, hiszen ha egy egymilliós fizetést összeadunk százezressel akkor kijön hogy annak az átlag 550.000,- forint. Hát nem szép szám? De.

Csakhogy teljeséggel fals. A jó pontos számot akkor tudnánk megkapni, ha mindenkit bevennénk a számításba, valamint nem átlagbért, hanem medián bért számolnánk. A mediánjövedelem mutatja meg, hogy valójában mennyit is keresnek az emberek.

Miközben az átlagjövedelem számítása során egyforma súllyal esik latba az összes megkérdezett jövedelme az átlag kiszámításánál, a mediánjövedelem annak a bérét jelenti, aki száz emberből épp közepes szinten keres. Vagyis ha behívnak egy szobába száz embert, és a keresetük alapján sorba állítják őket, a középen állótól balra mindenki kevesebbet, jobbra pedig mindenki többet keres. A mediánjövedelem jobban tükrözi az országban bérből és fizetésből élők valódi kereseti viszonyait, mint az átlagbér. 

Ezért is próbálom megszerezni az adatokat a kormánytól, minisztériumoktól, de egyelőre nem hajlandóak válaszolni, pedig már két írásos adatigénylést is benyújtottam. Ma a KSH-hoz adtam be egy közérdekű adatigénylést, hogy adják meg végre a 2019-es medián bér adatokat.

Természetesen nem érdekel, hogy nem adják ki. A helyükben én is félnék, hogy kiderül az igazság. Hogy hazudnak az embereknek a valódi helyzetről.

Ami az, hogy van Magyarországon nagyjából 3 millió ember, aki bármikor lecsúszhat. Elég egy betegség, egy válás, egy anyagilag rossz periódus, vagy egy vírus miatt kirobbant gazdasági világvállság és máris vége mindennek. És erről a Fidesz kormány tehet. Hiszen immáron 10 éve ők vannak kormányon, de a csak annyira tellet tőlük, hogy hamisítják vagy eltitkolják az igazságot a bérekről. Is.

Vajon ki hisz még nekik? És meddig lehet ezt csinálni a magyar néppel?

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

 

Security Check Required

null

money_szekely.png

210 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szabad-az-a.blog.hu/api/trackback/id/tr5415493032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.26. 17:15:28

Atya Isten, Zorbán átlagot számol??? Botrány!

ulpius66 2020.02.26. 19:54:07

Figyusz!

Ha ennyi után fizetnek SZJA-t, akkor mit kételkedsz?

Egyebekben meg, ha rosszul számol a KSH, akkor légyszí, számold mán ki a JÓ ADATOT!

SZERINTEM MEG 572.000.- FT AZ ÁTLAGJÖVEDELEM!!
(na ezt cáfold meg te "okostojás"......ez is van olyan jó szám mint a tied....)

Sir Galahad 2020.02.26. 19:55:18

Valószínűleg azért számolnak átagbért, mert más országok is ezt teszik, és így tudnak nemzetközi összehasonlítást tenni.

ulpius66 2020.02.26. 19:56:28

Figyusz!

Az ISTENEID a D-209 a futóbolond vagy a libatolvaj idejében hogyan számolták az átlagbért?
(mán csak az összehasonlítás kedvéért kérdem....)

nemecsekerno_007 2020.02.26. 20:18:56

Jajj, mikor jöttök már le erről.
Egyelőre semmit se tudtatok kezdeni az állítólagos 4 millió éhező nácival.
Állítólag 4 millió, állítólag éhező. Valszeg náci is mer’ nem szavaz rátok.
Muhahahaha :))))))

közösperonos átszállás 2020.02.26. 20:57:35

@Sir Galahad: "Valószínűleg azért számolnak átagbért, mert más országok is ezt teszik, és így tudnak nemzetközi összehasonlítást tenni. "

Valójában a poszt is arról beszél, hogy miért nem számolnak (akár az átlagbér mellett) mediánt is?

Ez pl. az UK reportja, és képzeld, számolnak: www.gov.uk/government/statistics/distribution-of-median-and-mean-income-and-tax-by-age-range-and-gender-2010-to-2011

És az UK volt az első, amire rákerestem. Hidd el, a statisztikusok tudják, miért kell a medián (is), és kell.

Apropó, a másik lényeges kérdés, az 5 főnél kevesebbet foglalkoztató cégek kihagyása a statisztikából (nem az adatok levadászásának kihagyása, mert az adatok megvannak -- hanem hogy szándékosan hagyja ki őket a KSH), az is nemzetközi standard, amiről valahogyan csak Magyarországon tudnak?

közösperonos átszállás 2020.02.26. 20:58:58

@MAXVAL bircaman közíró: @ulpius66: @Sir Galahad: @nemecsekerno_007: Amúgy sziasztok srácok, de érdekes, hogy így egy pakkban idetaláltatok. :-) Benne volt a blog a napi ukázban?

közösperonos átszállás 2020.02.26. 21:01:25

@Sir Galahad: Megjegyzem, itthon van egy hungarikum még, a közmunka. Képzeld, nem számítják bele az átlagbérbe, elvégre nem munkabér (nem vonatkozik rá a minimálbér sem például), viszont aki kapta, az nem számít munkanélkülinek sem, mert akkor azért munkabér. :-) Gondolom, ez is csak a nemzetközi összehasonlítások miatt van, véletlenül sem amiatt, mert így lehet hami izé kozme izé szépíteni a statisztikákat. :-)

2020.02.26. 21:15:22

Én csak a magam jövedelméről tudok beszámolni, de ez is fals eredményt fog kihozni, mert egyrészt "D" kategóriás rokkantnyugdíjas vagyok, másrészt dolgozom. Az egyik jövedelem után adózom, míg a másikból nyilván nem, ám a KSH bizony együtt számolja az adatokat, hiszen az SZJA-ban mindkét összeg együttesen jelenik meg.

Szóval: a rokkantsági ellátásom, 136.840 forint havonta.
E mellett dolgozom. A havi jövedelmem nettó 146.891 forint.

Tehát világosan látszik, hogy így sem éri el a KSH adatait az összeg.

És még mielőtt a fityiszkommandó rohanna feljelenteni, hogy rokkantként dolgozom, csak szólok: felesleges időpocsékolás lenne a rohangálás, mert a hatályos törvény szerint a megváltozott munkaképességű "d" kategóriás rokkant dolgozhat, csak annyi a megszorítás, hogy a jövedelme nem érheti el az egymást követő 3 hónapban a mindenkori évi minimálbér 150%-át.

És az enyém NEM éri el.
De azt a NAV alapból tudja.

élveteg 2020.02.26. 21:16:36

". Hiszen immáron 10 éve ők vannak kormányon, de a csak annyira tellet tőlük, hogy hamisítják vagy eltitkolják az igazságot a bérekről. Is."

Aha

Na akkor lenne pár kérdésem Az igazságeltikolók előtt ugyan hogy számolták ki a béreket ? Akkor nem átlagbérszámítás volt ? Ha a mediánjövedelem jobban megmutatja a helyzetet akkor viszont mennyi is volt a mediánjövedelem az igazságeltikolók előtt ? Mert elösször azt mutasd b,e majd aztán kell a mostaninak utánna nézni Majd a kettőt lehet hasonlítgatni

sterimar 2020.02.26. 21:17:22

Ami a lényeg, hogy az egész még sokkal rosszabb lenne, ha a baloldal kormányozna. A fizuk valószínúleg sokkal szarabbak lennének, de legalább progresszívan, 40%-os kulccsal adóznának.

Péter 2 2020.02.26. 21:33:53

@Sir Galahad: Egyfelől gyakorlatilag mindenhol számolnak mediánt is, és annál is fontosabb, hogy nehezen lehetne hirtelen olyan európai, fejlett világbeli statisztikai hivatalt találni, ahol az ország pénzkeresőinek körülbelül az *egyharmadát* (!) kihagyják az átlagbér számításából. Ez, sajnos, olyan hungarikum, amit nem fogsz tudni kimagyarázni.

És nem valami titkos machináció, mindenki tudja, oda is van írva a számok mellé mindig (legfeljebb a propagandasajtó nem szokta mögé idézni). Valóban ez a helyzet ugyanis. Évtizedek óta így van, még a számítógépes előtti világ óta, amikor is csak a nagyobb cégeknek kellett adatokat adni a KSH-nak. És hiába van a NAV-nál is ott az az adat, amiből rendes átlagot és egyébként mediánt is lehetne számolni, évek óta visszatérően csak az ígérgetés megy, hogy majd.

A valódi, tényleges, igazi átlag jóval lejjebb van, mint a közölt átlagbér. Csak tippelgetni, becsülgetni lehet, hogy mennyivel, de általában százezer forint eltérést szoktak becsülni.

arabok balrol 2020.02.26. 21:50:35

ocska duma a cikk, 2010 elott pont ugyanigy szamoltak az atlagbert, es az EU osszes orszagaban igy szamoljak

azaz, ez egy ujabb ballipsi FAKE NEWS

arabok balrol 2020.02.26. 21:53:44

@Péter 2: te is okos vagy, csak az EUROSTAT csont nelkul elfogadja a magyar adatokat igy...

....mint ahogy soha semelyik Europai orszag nem hozott meg nyilvanossagra medianbert

Ahogy amugy Magyarorszag se, soha. Pontosan ugyanigy szamoltak az atlagbert regen is, es ez az EUban elfogadott szamitas

vanRob 2020.02.26. 21:57:46

@arabok balrol: nincs olyan szó, hogy "ballipsi". Ez egy. Kettő, az, hogy 10 éve valahogy volt, az nem azt jelenti, hogy ma is úgy kell lennie. Az átlag és a medián közötti különbség régóta ismert a statisztikában. Mind a kettőnek értelme és haszna van. Ám, amikor egy sokaságot kell "közepelni", akkor NEM az átlagot, hanem a mediánt kell nézni. Ezt egy statisztikai alapvetés.

vanRob 2020.02.26. 21:59:06

@sterimar: Igen, biztosan minden szarabb lenne. Vagy nem... Egy dologban biztosan szarabb lenne, mészáros kevesebbet lophatna orbánnak.

Péter 2 2020.02.26. 22:05:46

@arabok balrol: Nem fogadja el csont nélkül. Ötéves halasztást könyörgött ki Magyarország, ezt most fog lejárni.

> es ez az EUban elfogadott szamitas

Ezt nyilván viccből mondod.

Péter 2 2020.02.26. 22:11:47

@Sir Galahad: És akkor olyan további részadatokat még nem is említettünk, hogy ma Magyarországon jellemzően az így számított átlagbér elég a legfelső decilishez. Gondold végig egy kicsit, Sir. Ha annyit keresel, amennyi a KSH szerint az átlagbér (vagyis, naív megközelítés szerint úgy gondolnád, hogy ez valami középen levő érték), akkor ezzel a havi keresettel a legfelső 10%-ba kerülsz bele. Nem 50-be, de még csak nem is 30-ba, hanem 10-be.

vanRob 2020.02.26. 22:12:43

@élveteg: Nos, egy kicsit a számok mögé kell nézni. Ha egy adott időszak (mondjuk legyen 2010 előtt) legalacsonyabb bére 35000, a legmagasabb pedig (csak példa) 265000, akkor két szám matematikai átlaga 150000. Ha - ahogyan az valóságban is lenni szokott - 10-ből 8 ember fizetése a 35000, és kettő a 265000, akkor azok matematika átlaga 81000. Viszont a valóságban 10-ből 8 ember NEM keres meg 81000 forintot. Két adat van, az egyik a 81000 (matematikai átlag), a másik pedig a 35000 (medián). Melyik szám reprezentálja jobban az adott mintára jellemző értéket? Na, hát ezért számolnak (illetve néznek) mediánt.
Ennél persze a valóság jóval árnyaltabb, hiszen a két szélső érték között is vannak értékek. Az átlag "jótékonyan" elfedi a minimálbéreket, és azt csak alig meghaladó fehér jövedelmeket. Abba most ne menjünk bele, hogy a minimálbéresek a feketén zsebbe kapott után ugye egy fikarcnyi SZJA-t meg egyéb járulékokat sem fizetnek...
Lehetne ezen hosszan okoskodni, de ha a fidesznek az a célja, hogy villantson egy szép számot, mert az kell a híveinek, akkor villantani fog. Kábé, mint a szocialista rendszer tervszámai. Szépnek szépek voltak, csak éppen igazak nem...

arabok balrol 2020.02.26. 22:13:19

@Péter 2: Soha egyetlenegy utalas sem tortent medianberre 2010 elott se a sajtoban, ezt mostanaban talaltak ki a ballipsik, hogy tereljenek.

Minden EUs osszehasonlito statisztika atlagbert hasznal, es ez soha nem is volt mashogy.

vanRob 2020.02.26. 22:16:03

@Péter 2: mármint a medián szerinti (leg)felső decilishez. Szerintem is valahol a felső 10%-ban van a 406.500.

arabok balrol 2020.02.26. 22:16:06

@vanRob: hat ilyen a ballipsi matek, az atlag nekik 200 lett, medianbert nem szamoltak soha, most hogy 2xannyi az atlag mint a lopsi-lipsik idejen, kitalaltak hogy a mediant kene nezni...:)

mert az alacsonyabb....:(( szegeny szegeny ballopsik, a matematika az mar csak olyan hogy a median mindig alacsonyabb mint az atlag....

arabok balrol 2020.02.26. 22:18:13

@vanRob: hat ilyen a ballipsi matek, az atlag szakerto kormanyzasuk idejen 200 lett, medianbert nem szamoltak soha, most hogy 400 koruli az atlag, kitalaltak hogy a mediant kene nezni...:) Nem jao a szamitas, mert az 5 fo alatti cegek munkasai nincsenek benne (ahogy soha nem is voltak benne, a 2010 elotti szamokban se)

HE HE HE a ballopsi lop csal hazudik FEKnyuzt okadik

Péter 2 2020.02.26. 22:21:11

@vanRob: A decilis (és az egyéb -ilisek) mindig a tényleges megoszlást mutatják, arra valók.

It a 2017-es a KSH-tól. Tudom, hogy 168 óra a cím, hirtelen ott találtam meg, az adat ennek ellenére KSH: 168ora.hu/data/cikkek/171/1718/cikk-171885/ksh_2017_fit_800x10000.JPG

Péter 2 2020.02.26. 22:23:35

@Péter 2: De ez persze kicsit más, jövedelem és egy főre bontva, nem közvetlenül vethető össze a bérrel. Ugyanakkor érdemes megnézni, milyen hatalmas a társadalmi jövedelem részaránya a felső decilisekben.

vanRob 2020.02.26. 22:28:17

@arabok balrol: Csak egy percnyi önálló gondolkodást kérnék tőled. Egy sori melós bére mióta 406.500? Vagy egy bolti eladóé? Ugye te is érzed, hogy a sántít a matek. Na, ezért számolnak mediánt. Nem "ballipsi" találmány, hanem statisztikai alaptétel, legalább 50 éve. Akkor van értelme, amikor a sokaságra jellemző (akármilyen) mérőszám szélső értékei között nagy a különbség, illetve, amikor feltételezhetően az értékek eloszlása nem egyenletes. A bér pont egy ilyen mérőszám. Ezért számolnak rá mediánt.
De nem fogod megérteni. Nem azért mert nem lennél rá képes, hanem azért mert nem akarod megérteni.

vanRob 2020.02.26. 22:41:21

@arabok balrol: Ez nem párt vagy nézet függő. Ez statisztika alap. A medián mutatja meg, hogy mennyien is keresnek a 406.500 alatt.
A medián és matematikai átlag akkor és csak akkor egyezik, ha a vizsgált tartományban az értékek eloszlása lineárisan egyenletes. Egy egyszerű példával tudom illusztrálni: az 1-2-3-4-5-6-7-8-9 sor medián értéke 5, matematikai átlaga szintén 5. Természetesen még az is kell, hogy minden érték egyszer szerepeljen
Ennél egyszerűbben nem tudom elmagyarázni.

vanRob 2020.02.26. 22:43:36

@arabok balrol: Ja, és persze nyilván kétszer akkora az átlagbér (ha-ha), az árak meg nem változtak...

törppicur 2020.02.26. 23:20:58

@vanRob: @Péter 2:
A szaxervezet ezt mondta a 24. hu szerint 2018 októberben:
A Központi Statisztikai Hivatal legutóbb bruttó 324 700 forintos átlagkeresetet mutatott ki, január-júliusra. A szakszervezeti számítások szerint azonban százból durván hetven ember nem keresi meg a hivatalosan kimutatott átlagot, vagyis a 4,4 millió foglalkoztatottból 3 millió 130 ezer a KSH-s átlagkeresetnél kevesebbel kénytelen beérni.

Ezek szerint viszint 30% eléri, vag meghaladja, tehát nem a 10. hanem a 7-8. decilisben van az átlag itthon.

AZ általad bepakolt 168 óra meg valami mutáns ksh adathalmaz görbe tükre lehet. 2017-ben az átlagkerese 327 ezer forint volt havonta, ami közel 4 millió évente, ez pedig megfelel a belinkelt kép szerinti felső decilis átlagának.Ez elsőre is látszik, hogy marhaság, ne ragadj le az 1-10 számsornál, értsd meg a grafikonjaidat is.

kárárámaispj 2020.02.27. 00:41:21

@közösperonos átszállás: "Amúgy sziasztok srácok, de érdekes, hogy így egy pakkban idetaláltatok. :-) Benne volt a blog a napi ukázban?"
Imádom azt a sok eszedet. Indexcímlap, bazmeg fél képernyőt kitöltő kép. Aztán csodálkozol, hogy idekattintanak

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 05:27:40

@Sir Galahad:

Azt mondod, nem fasizmus átlagbért számítani fasiszta diktatúrában???

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 05:29:03

@nemecsekerno_007:

Kihagytad az iskolapadból éhesen kieső milliónyi kisdiákot, akiket nagyszünetben megerőszakolnak pedofil papok!

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 05:30:12

@közösperonos átszállás:

A közmunka egy cigányoknak kitalált segélyforma, nem valós munka.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 05:32:42

@Látens Inszinuáció:

Te szupergazdag vagy.

Egy budapesti ismerősömet, Barna Brumellát a minimálbér feléért dolgoztatják napi 25 órában, majd meg is erőszakolják minden munkanép végén! Feljelentést tett az ügyészségen, de mivel a főnöke fideSSes, így Polt nem tett semmit.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2020.02.27. 06:00:00

@MAXVAL bircaman közíró: Mondtuk már elvtárs, hogy ne a gőzfürdős análbuli után, betépve kezdjen dolgozni! :-((

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2020.02.27. 06:02:02

@vanRob: "Csak egy percnyi önálló gondolkodást kérnék tőled." - Csak egy percnyi önálló gondolkodást kérnék tőled! Most komolyan! Tényleg azt hiszed hogy van értelme tőle ilyet kérni?

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2020.02.27. 06:17:37

@MAXVAL bircaman közíró: Elvtárs! Most jelezte az összekötője, hogy elégedetlen. Ha ilyen szarul dolgozik, csak a szokásos bér felét tudom utalni, kommentenként 10 kopejkát.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 06:22:34

@Kreml propaganda osztály bérszámfejtés:

Szekretov elvtárs kimenőt engedélyezett nekem tegnap. Egy kicsit gyengélkedtem a koronavírus elleni titkos ellenszer megkapása után.

Fülig José 2020.02.27. 07:25:02

nyilván szemenszedett hazugság az adat (nahát!!!), tudja is mindenki aki nem vak, ki is vezényelték a fideSS akciócsürhét magyarázni, még a külszolgálatos ballipsiarabfaszt meg a bulgár gyökér is kapott értesítőt... muhaha... cseppet kontraproduktív, olyan, mint amikor valaki magyarázza a bizonyítványát ami napnál világosabb, dehát fideSSéknél a logika ugye ismeretlen szó...
van itt kérem stadion, kisvasút, luxihotel meg repcsizés, ami nem baj, eddig is volt, ami baj az a 2,5 millió agyhalott, iskolázatlan debil aki elhiszi, hogy MOST MINDEN MÁS. mer ZORBÁN...

Gleccsertetű 2020.02.27. 07:27:26

Nem tudom a libsik hány osztályt végeztek de egészen elképesztő, h nem értik mi az az átlag

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2020.02.27. 07:32:25

@MAXVAL bircaman közíró: Tudom, de számlára amit el akart számolni, az volt írva hogy anális beavatkozás. Most ezt el is hitte elvtárs hogy így kapta a "vakcinát", vagy csak el akarta hinni?

Mankel 2020.02.27. 07:34:00

@Gleccsertetű: nem az átlaggal van baj hanem azzal, hogy ez az adat ebben a formában semmire se jó. Az már azzal is beljebb lennénk ha az átlag melett a szórást is publikálnák. Mert ha én holnap megtartom a törpék és óriások találkozóját annak is normál lenne az átlag magassága.

Nzoltan 2020.02.27. 07:36:11

@vanRob: Szarabb lenne. Ha megnhallgatod az összes balos közgazdászt, mindegyik a 2010 előtzi rendszert tartja a helyes útnak. Segélyalapú szociális jövedelmek + progresszív adózás.
Ez 2009-ben szt jelentette, hogy havi 180 bruttó felett már 36 százalékot fizettél, csak szja-t. Az összes szja bevétel 50 százalékát 180 ezer ember fizette. A befizetők negyven százaléka az összes szja másik 50 százalékát, a maradék kb 50 százalék befizető meg gyakorlatilag semmit. Mert valóban minimálbéres volt, vagy minimálbéren bejelentett alkalmazott/vállalkozó, stb.
És mit ad isten, a rendszer bedőlt.

Mankel 2020.02.27. 07:42:50

@Nzoltan: na nem a progreszív adózás miatt, hanem mert elkúrták.
Most meg fordítva van a rengeteg minimálbéres finanszirozza, hogy az a 180 000 ember többet vihessen haza. Ez se tartom olyan bántóan igazságosnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 07:47:49

@Mankel: Nem kúrtak el semmit, volt egy világgazdasági válság. Nem mellesleg az euró 2002-ben 245 forint volt, 2010 áprilisában 265. Most 337 forint. Miközben a 25 cseh korona volt egy euró2010-ben, most 24. 7,2 horvát kuna volt egy euró 2010-ben, most 7,4. Akkor ki kúrt el és mit?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 07:49:21

@Nzoltan: csaxólok, a GDP arányos adó a szocik alatt egy picit kevesebb volt. Nem volt világbajnok ÁFA, ami a szegényeket sújtja legjobban.

Fülig José 2020.02.27. 07:53:30

@Mankel: nemérti a nyomorult félnótás, nem is értheti 2 elemivel, de ma ő a SOROS :-) megmondóember...@Gleccsertetű: így van-e töki? nem érted, hogy a propagandát mér' nem érti mindeki?!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 07:54:21

@Gleccsertetű: "Nem tudom a libsik hány osztályt végeztek " - nem csodálom, mert te azt sem tudod hány év egy egyetem. Tudod nagyon szép ám az átlagfizetés, csakhogy kurvára nem mindegy milyen nagy a rés a felső és alsó 10 százalék között.

Mankel 2020.02.27. 07:58:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ohh ne már. Az óta volt 24%-nyi infláció tehát olyan 310 körül lenne reális a ft/euro. Azért olyan sok, mert nem akarnak kamatot emelni es minden környező országban magasabb az alapkamat.
Az elkúrás alatt az öszödi beszédet értettem(amúgy ha akkor lemond, új választás már megint miniszterelnök lenne). Ennyi önkritikája meg legyen már mindenkinek, hogy miután azzal lebuktak igenis le kelett volna mondani.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 08:12:24

@Mankel: Hűha! Szóval a cseheknél és a horvátoknál nem volt infláció? Az eurónál nem volt infláció? Mert az tíz éves átlagban évi 1,5 százalék volt. Szóval akkor miért is van nálunk nagyobb infláció, ami ugye pénzromlás.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 08:13:50

@Mankel: És ha olyan óriási infláció volt Gyurcsány alatt, akkor miért csak 245-ről 265-re emelkedett az euró alattuk?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 08:17:53

@Mankel: Vedd észre! Ez egy pénzügyi trükk. Az forint állampapírokkal helyettesítették a külföldi hiteleket - ami helyes - majd most elinflálják az államadósságot, amelyet így az állampapírokat vevők fizetnek meg. A szuperállamkötvény épp hogy fedezi a valós inflációt. Ezt alapvetően így a gazdagok fizetik meg. Ja, most lehet örvendezni hogy kevesebb adót fizetsz, mikor keményen adóztatják a fogyasztást és a áttételesen felhalmozott vagyont. Csak propaganda kérdése a pénzügyi balfékek számára.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 08:18:43

@Mankel: Mellesleg el kell ismerni, jól csinálják a dolognak ezt a részét.

Gleccsertetű 2020.02.27. 08:18:48

@Mankel: ez így ok, meg ez egy legitim gondolat.

kárárámaispj 2020.02.27. 08:28:01

@Fülig José: Bocs, az a két és félmillió csak jobban érzi magát mint a ballibák alatt, nem gondolod? Annak pedig lehet hogy az az oka, hogy jobban él, nem gondolod?

Sir Galahad 2020.02.27. 08:28:41

@Péter 2: Ebben nyilván igazad van, de a többi ország mediánt számol vagy átlagot? Én eddig minden ilyen témájú cikkben azt olvastam, hogy átlagjövedelmeket vetnek össze.

Dan da Man 2020.02.27. 08:29:38

@kárárámaispj: És hogyhogy, hogyhogy nem mindig pont ők (vagy eszmei társaik) 4-en, 5-en találnak ide ELŐSZÖR. De gondolom ez szerinted TOTÁLIS véletlen. És nem azért van, mert munkanélküli fotelhuszárok, akik vagy meggyőződésből, vagy az életük nyomorúsága miatt járnak nézeteikkel teljesen ellentétes blogokra azokat fikázni.

A lényeg, hogy neked nagyon sok eszed van, és nagyszerűen látod az összefüggéseket. Köszönjük.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 08:29:44

@Fülig José:

A valódi adat: a magyar átlagfizetés 130 ezer bruttó, a medián meg 80 ezer,

S minden 10 gyerekből átlag 9 éhezik, a tizedik meg zorbánista oligarcha kölyök.

De szerencsére 2022-re a nép összefog, Gyurcsány kéthamardot kap, s visszaáll a 2010 előtti állapot, amikor a magyar medián bér az osztrák 110 %-a volt.

Kitartás, FüligBallib elvtárs, éljen Soros!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 08:32:03

@kárárámaispj: Bocs, az a két és félmillió csak bekajálja a propagandát,, nem gondolod?

Dan da Man 2020.02.27. 08:32:37

@arabok balrol: Áruld már el nekünk a foglalkozásodat, hogy ennyire otthonosan mozogsz a témában. Mert láthatóan mindenhez értesz. Leginkább történésznek néznélek. Akinek a szakterülete az "elmútnyócév". De azt nem tudom eldönteni, hogy 60 vagy 25 éves vagy, mert a fogalmazásod korlátolt, mint egy gyereké, viszont a gondolkodásod pont olyan maradi, mint aki "megszenvedte a szocializmust".

De annyit, tényleg csak annyit mondj el, hogy mi a hivatalos szakmád! Csak a kompetencia miatt...

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 08:33:14

@Gleccsertetű:

Látom, nem követed Pecseneg Mária Ballibita közgazdász főszakértő munkásságát!

Olyen ez mint az infláció. Másképp számolandó ballib és nem-ballib kormány alatt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 08:34:48

@MAXVAL bircaman közíró: Nagyon szeretheted amikor beadják, mert rendszeresen vagy itt nálunk a proktológián ánusz repedés ellátása okán. Vasárnap reggelente tolonganak a medikusok hogy gyakorolhassanak, mert már mindenki tudja a szombat esti programodat.

Dan da Man 2020.02.27. 08:36:48

@ulpius66: Te nem lehetsz fizetett troll, mert ennyire butának nem akarják beállítani a fidesz szavazóit.

Következésképp vagy a baloldal fizetett trollja vagy, aki a narancsokat égeti, vagy pedig egy ultrahülye fasz, akinek súlyos hiányosságai vannak a szövegértés kapcsán.
Előbbit nem támogatom, utóbbira meg szerintem senki se kíváncsi. Kár, hogy nem lehet letiltani téged, mert szeretném visszakapni a másodperceket, amiket a soraid elolvasásával töltöttem.
Egy dolog vigasztal csak: hogy EGÉSZEN BIZTOSAN nyomorúságos életed van, amit dühkommenteléssel töltesz. És megnyugtat, hogy ilyen szar neked, mert aki így tud csak fröcsögni, az nagyjából azt a nyomort érdemli, amiben része lehetett, hogy ezt a dühöt kiváltsa.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 08:37:13

@Dan da Man: Bérkommentelő. Ez most komoly kérdés volt?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 08:38:23

@Mankel:

Magyarországon a medián nettó bér a nettó átlag 73 %-a, számtalan helyen leírták ezt.

Ez rosszabb, mint nyugaton, ahol átlag 85 % az arány, de jobb, mint pl. Bulgáriáébam ahol ez 70 %. s még jobb, mint pl. Ukrajnában ahol 55 %.

Alapvetően az átlag-medián eltérés mértéke azt jelzi, mekkora a társadalmi széttagoltság. Skandináviában 90 % az arány, míg egyes afrikai országokban 20 % alatti. Azt hiszem, a rekorder Egyenkítő Guinea, ahol az átlagfizetés picit a magyar szint FELETT van, de a lakosság 95 %-a ennek a tizedét keresi meg.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 08:40:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ameddig az árfolyam stabil volt, gazdáid azt mondták, nem számít az árfolyam. Amióta felment, hirtelen számítani kezdett. Magyarul: összevissza beszéltek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 08:40:52

@Dan da Man: "Te nem lehetsz fizetett troll, mert ennyire butának nem akarják beállítani a fidesz szavazóit." - de már csak ilyenek vállalják.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 08:41:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nincs közvetlen kapcsolat az árfolyam és az infláció között.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 08:43:53

@MAXVAL bircaman közíró: Igen, amíg az árfolyam stabil, addig nem számít az árfolyam, amikor hirtelen felmegy akkor számít. Mit akartál mondani? :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 08:45:56

@MAXVAL bircaman közíró: Nahát! Akkor a 2010 áprilisi 265-ből hogy lett 337?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 08:46:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem. Azt mondtátok akkor, nem pozitívum a stabil árfolyam, mert van nála fontosabb.

okoshka 2020.02.27. 08:48:44

Azert hagyjak ki a kis cegeket, mert joval gyakoribbak a penzugyi machinaciok, keszpenzes fizetes, minimalberre bejelentes, mint mashol, es ezek torz
adatot eredmenyeznek. Tekintve, hogy ezek nagyresze 1-2 fos ceg, az alkalmazottak atlagos berekent ez a 407 nem rossz adat. Feltelezem, hogy nem tavaly ota szamol igy a KSH es meg az is valoszinusitheto, hogy ott elsosorban szakmai munka. Ez a cikk egy eleg gyenge kiserlet, millio fogast lehet talalni a maffiakormanyon, de ez nem az.

Fülig José 2020.02.27. 08:53:38

@kárárámaispj: biztos így van, ahogy mondod, végül is Bécs már elesett, a svédek a végét járják, szintúgy a nyugat... bezzegisztánban bezzeg dübörög a gazda(g)ság, épül-szépül, nő az átlagéletkor meg az élve szülések száma, kicsattanó egészségnek örvendő emberek emberek mosolyognak egymásra és a világra, örök a halnal...ja, nem. csikorog a fogatok hogy a szemenszedett hazugságokat mások is elhigyjék, utáljátok saját magatokat is a nyomorult, unalmas, céltalan életetek miatt, gyűlöltök mindent és mindenkit akinek jobban megy, kivéve mészáros tanksötét löcit mert ö a ti kutyátok kölyke és legalább a szellmi fölényetek biztos vele szemben.
ide jártok levezetni a frusztrációtokat de két lépésből mattot kaptok minden-egyes-alkalommal. végtelen ostobák vagytok, azt hiszitek nektek jobb lesz ha másnak rosszabb, de a rohadás bennetek van, mi csak röhögünk rajtatok. a vezíretek kirabol mindannyiunkat de ti örültök ennek: van üres stadion, sehova vezető kisvasút, űrközpont és külföldi hotel meg mindenféle faszom "akciótev", mind kurva fontos, de remélem lesz nemsokára 25 méter magas zorbán szobor lóval meg védőn kiterjesztett karral a Hősök terén, szíjjártó futóbolondaréna a városligetben, rogán freskó helipotterrel a Mátyás templomban-hát csináljátok csak. de aztán semmi rinyálás, ha nem jön be!

Terézágyú 2020.02.27. 08:55:10

Nincs ezzel semmi baj. Bizonyára tényleg ennyi az átlagbér.

A baj az, hogy én, meg a mellettem dolgozó több diplomás szakalkalmazott ennek a felét keresi.

Meg a doktorok is:
index.hu/mindekozben/poszt/2020/02/18/nincs_kesz_ezert_megerte_doktori_cimet_szerezni/

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 08:56:25

@Fülig José:

Ez van, lassan bukik liberális demokráciátok, pont.

randomgenerator 2020.02.27. 08:56:38

Én azt nem értem, hogy most tényleg azt magyarázza a posztoló, hogy az átlag az nem átlag, hanem a medián az átlag? Hazudik a kormány mert átlagként nem mediánt jelöl meg (és gondolom mediánként nem átlagot)?
Valami érdemi problémát kellene találni mert ez így elég kevés lesz. Amint mindenki tudja, az átlagbér egy olyan szám ami nem annyira önmagában érdekes, csak egy szám, hanem az évről évre való változása. Mint hogy önmagában az kevésbé lényeges ha kövér vagy és fogyni szeretnél, hogy minden nap hány kiló vagy hanem hogy mondjuk 1 hónapon át milyen irányba hogyan változtál.
Ha mediánt közölnének akkor az lenne a baj, hogy földrajzi helytől függően különbözik az adott pénz értéke. Meg hogy nem is az átlagember aki annyit keres hanem miért van benne az egyetemet végzett.

Nem tudom a minicégeket miért hagyják ki, valószínű mert azokban csalnak a legtöbbet feketézéssel, és ott van a legtöbb szpeciálisan adózó, vagyis azokban messze a legkisebb a hajlandóság a valódi munkabér bevallására. Izlandon gondolom ilyn sajátosság nincs ezért ők elhiszem, hogy nem hagyják ezt ki.

n3spr3ss0 2020.02.27. 09:00:55

@MAXVAL bircaman közíró: Nem ez a botrány, hanem az hogy szarul számol, így semmi nem igaz belőle.

Fülig José 2020.02.27. 09:02:12

@MAXVAL bircaman közíró: ha te mondod.... ezt hallgatjuk 70 éve, már igencsak itt az ideje!
,,,
bár én úgy emléxem, ezalatt a 70 év alatt a diktátorok buktak meg, szépen egyik a másik után- de hátha most szerencsétek lesz. ;-)

n3spr3ss0 2020.02.27. 09:03:56

@sterimar: Teljes joggal adóznál 40%-al.

tatárfejű kutya 2020.02.27. 09:04:06

@ulpius66:" Ha ennyi után fizetnek SZJA-t, akkor mit kételkedsz?"

Tehát akkor 1.7 millió munkavállaló után nem fizetnek adót?:)))) Ennek fuss neki még egyszer szerintem;)

kárárámaispj 2020.02.27. 09:05:25

@Terézágyú: Hát igen. Borzasztó, hogy egy ilyen kiváló egyiptológussal meg a mezopotámiai építészet aranykoszorús phd tudósával ennyire mostohán bánik ez az ország.
Én a helyében soha többet egy nyomorult szót nem szólnék Sarrukin palotájának a díszítéséről. Aztán majd meglátja a csürhe, hogy mire jut nélkülem.

n3spr3ss0 2020.02.27. 09:05:48

@Péter 2: Nem viccből mondja, inkább hülye.

tatárfejű kutya 2020.02.27. 09:07:19

@élveteg:"Az igazságeltikolók előtt ugyan hogy számolták ki a béreket ?"

10 éve 2/3-ad van ember, még mindig emúltgyócéveztek?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 09:07:23

@MAXVAL bircaman közíró: "Proktológia-nyelvészet szakon végeztem." - Az látszik, mert a nyelved állandóan az oroszok seggében.

Nzoltan 2020.02.27. 09:08:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: néhány év kivételével 25 százalék. Nektek az a 2 százalék fáj.

Nzoltan 2020.02.27. 09:11:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: persze, hogy kevesebb volt. Mert a feketegazdaság csúcsokat döntött. Te hol éltél az elmúlt 20 évben?

konrada 2020.02.27. 09:12:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "És ha olyan óriási infláció volt Gyurcsány alatt, akkor miért csak 245-ről 265-re emelkedett az euró alattuk? "

Miért? Mert elqrták, nem kicsit, nagyon.
Mivel a privatizáltak, és piacot adtak el, a befektetők alapvető érdeke az volt, hogy minél kevesebb forintból legyen átváltható 1 €, így veszettül felértékelték azt. Aminek az eltérő inflációs ütem mellett az lett az eredménye, hogy a magyar termelés versenyképessége az eltérő inflációs arány miatt nagyjából 20%-ot romlott (ti. ennyivel többe került euróban átszámolva egységnyi munkaerő és egyéb hozzáadott érték), amit nem volt képes a magyar gazdaság termelékenységben utána nőni,
így megnőtt az import aránya, a külgazdaságunk deficites lett, amit növekvő - adósságon alapuló - valutavásárlással kellett pótolni (hogy a befektetők ki tudják vinni nyereségüket), és ami miatt a bankoknak megérte az, hogy a forintot túlárazzák, mivel ennek a folyamatnak a haszonszerzői voltak.
Mindez azzal járt, hogy az ország eladósodottsága közel 50%-kal nőtt, és IMF, EU gyámság alá került gazdaságunk.

Szóval jó kérdést tettél fel: az elqrás receptjét...

Nzoltan 2020.02.27. 09:17:13

@Terézágyú: az alkalmazottak mindig az alsóbb kategóriákban teljesítenek. Az átlagot a munkaadók húzzák felfelé. De ha ott nem jelenne meg magasabb jövedelem, nem tudna munkát adni. És a kkv szektor bizony elég nagy tészét adja a munkáltatóknak.

Reding Roli 2020.02.27. 09:21:13

Az átlagbèr mellett èrdemes lenne az átlagnyugdíjakat is megvizsgálni, mert ott is pofátlan diszparitások vannak...Azt, hogy mennyire rosszul teljesít az orbáni patyomkin- gazdaság , a nyugdíjasok helyzete is jól mutatja. Nálunk 550 ezer ember kap 50-100 ezer Ft közötti nyugdíjat, miközben Szlovákiában bevezetik a 13. havi 460 eurós!!! , kb 150 ezer forintos pótnyugdíjat, ès a 14. havi is tervben van...Lengyelországban 95000 ezer forint a minimumnyugdíj....
Nálunk a nyugdíjasok - pedig ők Orbán legfontosabb szavazói- csak alamizsnát kapnak: " inflációkövető emelès " ami azt jelenti hogy a legjobb esetben csak változatlan az egyèn reálpozíciója, de mèg ezt sem , mert a fogyasztói kosarat elcsalják..
Kapnak 10-20 ezret utólag, miközben az állam egy èvig használja a pènzüket..
Az infláció pedig megállíthatatlan, mert az elhibázott pènzpolitika miatt újra belső eladósodása spirálba került az ország, így nem tudnak a normál kb a lengyel kamatszinre emelni..
Azt is fontos , hogy szinte minden konkurensünk be fogja vezetni az eurót : románok, horvátok, bolgárok..
Mi lehetünk az EU szegènyháza 10 èven belül...

Itt az ócska , gyenge , folyamatosan èrtèkèt vesztő forint marad, ami óriási veszèly a kiskeresetű emberek èletszínvonalára nèzve!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 09:24:40

@konrada: "Mivel a privatizáltak, és piacot adtak el, a befektetők alapvető érdeke az volt, hogy minél kevesebb forintból legyen átváltható 1 €," - és akkor miért akkor volt erősebb amikor eladták? Nem érzed a logikai hibát? Szerintem a fizuért azért többet várnak el tőled!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 09:27:46

@konrada: "Mivel a privatizáltak, és piacot adtak el, a befektetők alapvető érdeke az volt, hogy minél kevesebb forintból legyen átváltható 1 €" - Tehát ha a cucc 265 forint volt, akkor jobb volt neki ez euróját átváltani és megvenni, mint amikor 337 forint egy euró? Mondd, te érted amit írsz?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 09:30:15

@Reding Roli:

A lényeg: a ballibák népszerűtlenségi spirálba kerültek.

konrada 2020.02.27. 09:31:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Nahát! Akkor a 2010 áprilisi 265-ből hogy lett 337? "
Na ez is jó kérdés,
Eleve már az is, hogyan lett 2010 áprilisában a 2009-es átlag 280-ból 265 Ft?? Már erre is nehéz a válasz.
...ha az ember fogékony lenne az összeesküvés elméletre, akkor azt gondolná, hogy ennek köze van ahhoz, hogy áprilisra biztossá vált az adott kurzus bukása, és így azok haszonélvezői "valahogy" ráhatottak arra, hogy a hirtelen kiszivattyúzandó pénzeszközeik lehető legjobb váltási árfolyamon kerüljenek át eurószámláikra...
(De valószínűbb, hogy akkora lett pár hónap alatt a defláció, illetve úgy megugrott a termelékenység, hogy ez volt a reálpiaci valóság!;)))

De ha a valós piaci folyamatokat nézzük: a reálárfolyam már 2010-ben is - figyelembe véve hogy a 2002-es 245Ft/€ átlagárfolyamhoz képest a forint-euró infláció ütemének különbsége cca. 35-40% volt (magyar infláció 2002-2010 között 57%), 310 Ft körül kellett volna legyen.

De azt felejtsük el, és egyezzünk ki a 2009-es átlagárfolyammal:
2019-es év átlagára 325 Ft volt, a 2009-es 280 Ft.
A forint inflálódása az adott időszak alatt: 33%
Az euró inflálódása 14%
A két inflációs ráta közötti különbség: 19%
Az átváltási arány romlása (árfolyam különbség): 16%
(de legyünk nagyvonalúak, és nem év/év, hanem pillanatnyi: 2009 vs. 2020 január 30: 295-335=13,5% ...nem jó, hiszen az még messzebb van a vizionált 40%-tól!, akkor legyen: 2009 vs. 2020 január 1: 267-331=24%, de ezt csak azért írom, hogy értsed a spekuláció fogalmát, azaz napi árfolyamot kiragadva egy hónap különbséggel lehet 14 vagy 24%...)

...de túlmagyaráztam: a lényeg, hogy a forint csak nominálisan gyengült az euróárfolyamhoz képest, vásárlóerőben minimum paritásban maradt, vagy még nőtt is, ami messze nem téged igazol, és a lényeg: nem szabad megelégedned magaddal szemben sem az egysíkú gondolkodással, mindent érdemes komplexen vizsgálni!;)

Mitya Ivanov 2020.02.27. 09:31:44

appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?dataset=ilc_di04&lang=en
itt is van a magyar medián bér adat EU-s összehasonlításban. Hibája, hogy nem ugyanabból az adatforrásból számítják, mint az átlagbért: az átlagbért az intézményi adatgyűjtésből számítják, míg az itt linkelt adatsort munkaerőfelmérés mintán alapuló bevallott jövedelem adataiból.

pioneer2016 2020.02.27. 09:35:50

A statisztika az egy nagyon érdekes dolog, csak semmire sem jó. Egy vezető beosztású fizetése 900.000 Ft, akkor az átlagkeresetem 450.000 Ft. Egyébként az utóbbi időben elég gyakran szajkózzák különböző médiákon keresztül az átlagfizetések alakulását. Talán ez is a kormánypropaganda része? Jó emelkednek a bérek, de az árak is, meg az infláció is. A forint évek óta tartó gyengüléséről ne is beszéljünk. A KSH adatait pedig jobb óvatossággal kezelni, mert úgy alakítja az adatokat, ahogy az a kormánynak éppen jó. Számomra a KSH kimutatásai nem mondanak semmit, hiteltelenek már jó pár éve.

Mitya Ivanov 2020.02.27. 09:38:04

@pioneer2016: látszik, hogy nem értesz hozzá. Kettőből nem számolunk átlagos és akkor sem, ha az egyik eleme a sokaságnak 0.
0 Ft-ot ugyanis senki nem keres

metal · http://electric.blog.hu 2020.02.27. 09:47:30

"Aztán a számolás technikája. Összeadják az összes fizetést, majd elosztják az bért kapó emberek számával. Így kijön egy viszonylag magas szám, hiszen ha egy egymilliós fizetést összeadunk százezressel akkor kijön hogy annak az átlag 550.000,- forint. Hát nem szép szám? De."

Mondjuk a poszternek kicsit jobban kellett volna figyelnie általános iskolában, és akkor tudná, hogy ez az átlag kiszámítási módja, tehát az átlagbért így kell kiszámítani. A medián bér az más dolog, ne mossuk össze a kettőt.

pioneer2016 2020.02.27. 09:49:43

@Mitya Ivanov: "0 Ft-ot ugyanis senki nem keres"

A gyermekek az iskolát, főiskolát, egyetemet végző személyek jövedelme gyakorlatilag nulla.

Mitya Ivanov 2020.02.27. 09:51:16

@metal: A posztoló pontosan leírta, hogy mi a különbség a kettő között, idézem:

"Miközben az átlagjövedelem számítása során egyforma súllyal esik latba az összes megkérdezett jövedelme az átlag kiszámításánál, a mediánjövedelem annak a bérét jelenti, aki száz emberből épp közepes szinten keres. Vagyis ha behívnak egy szobába száz embert, és a keresetük alapján sorba állítják őket, a középen állótól balra mindenki kevesebbet, jobbra pedig mindenki többet keres. A mediánjövedelem jobban tükrözi az országban bérből és fizetésből élők valódi kereseti viszonyait, mint az átlagbér."

LebensraumamOsten 2020.02.27. 09:56:39

@sterimar: És érdekes, mégis jobban éltek belőle a keményen dolgozó kisemberek. Alacsonyabb árak, értékesebb forint, magasabb életszínvonal volt.A naplopó csalók, mint ti, persze sivalkodtak, mert nem találták meg a számításukat, hiszen ti mások munkájának gyümölcséből szerettek élősködni. Ez ez illiberó megélhetési filózófia alapja: "Dolgozzanak mások, te szerencsés illibernyák csak élősködj a munkájukból!"
A ti ostoba marxista dialektikátok szerint Nyugat-Európában sokkal rosszabbul élnek, mert náluk 3000 pénz a minimálbér, fideszisztánban meg 160000 pénz. Az a 345x szorzó meg nem számít. Így is lehet élni, mint a strucc, amelyik a homokba dugja a fejét, hogy ne ingereljék a külső események.

Péter 2 2020.02.27. 10:05:21

@MAXVAL bircaman közíró: Nem változtat a helyzetet semmit az, ha hülyéskedesz.

A közölt fizetésekkel *két* baj baj, nem egy. Az egyik baj az, hogy az átlag kiszámítása hamis, mert hiányzik belőle legalább másfélmillió ember bére. Nincs benne az átlagban se az öt főnél kisebb cégeknél kapott fizetés (márpedig ilyenből nagyon sok van), se a részmunkaidős foglalkoztatás (ilyenből is van nagyon sok).

A másik baj az, hogy az átlag mellé nem közölnek mediánt is, mint minden más országban. Ötévente leadnak ugyan valamit most már, de mivel teljesen más adatokból számolják, annak is kétséges a tartalma.

Ez két egymástól különböző baj. Nem egy. Egyszerűen: a magyar keresetek statisztikai felmérése egyszerűen használhatatlan, semmilyen normális következtetés levonására nem alkalmas. Nem mutatja a valós helyzetet, sem az átlag, sem a keresetek megoszlása tekintetében. Igen, húsz évvel ezelőtt is ugyanilyen pocsék volt, de ez mire mentség? Közben némileg fejlődött a számítástechnika, minden bevallás elektronikusan történik, minden adat rendelkezésre áll, mégsem dolgozzák fel rendesen. Húsz évvel ezelőtt még nem lehetett volna így megoldani, ma már meg lehetne.

Mitya Ivanov 2020.02.27. 10:06:14

@pioneer2016: igen?
ők szerinted keresők? Alkalmazásban állók?
Az hogy egy nappalis egyetemista ösztöndíjat kap, nem jelenti azt, hogy kereső lesz, hanem csak jövedelme van. Ami viszont nem számít a keresetek közé.

LebensraumamOsten 2020.02.27. 10:08:05

@Gleccsertetű: Azt hiszem iskolázottságban az illiberók szájtátva tanulhatnának még egy harmadik világbeli lecsúszott országtól is. Ott is több a magasan képzett diplomás, több nyelven beszélő állampolgár, mint Ostobisztánban, ami igazából egy nagy gennyes seb Európa közepén. Dehát Naplopisztán igazából semmire sem alkalmas ország. Nincsenek jelentős ásványkincsei, energiahordozói, csak pár százezer hangostorkú keresztyén ingyenélője. Mit lehet elvárni Tolvajisztán lakóitól azok után, hogy romokban az oktatás, a kormány és az államigazgatás tele van komplett idiótákkal és inkompetens marhákkal. Lásd a Kárpát-Medence egén örökké fénylő pénzügyi géniuszunkat, amint egyik tekintetét Keletre, a másikat fennen ragyogó fővezéretekre veti egyidejűleg. A szervilis lojalitás, az önállóan gondolkodni képtelenség ilyen bámulatra méltó példánya előtt még a legsötétebb történelmi korszakok legalantasabb talpnyalói is elismeréssel adóznának.

LebensraumamOsten 2020.02.27. 10:08:41

@Gleccsertetű: Azt hiszem iskolázottságban az illiberók szájtátva tanulhatnának még egy harmadik világbeli lecsúszott országtól is. Ott is több a magasan képzett diplomás, több nyelven beszélő állampolgár, mint Ostobisztánban, ami igazából egy nagy gennyes seb Európa közepén. Dehát Naplopisztán igazából semmire sem alkalmas ország. Nincsenek jelentős ásványkincsei, energiahordozói, csak pár százezer hangostorkú keresztyén ingyenélője. Mit lehet elvárni Tolvajisztán lakóitól azok után, hogy romokban az oktatás, a kormány és az államigazgatás tele van komplett idiótákkal és inkompetens marhákkal. Lásd a Kárpát-Medence egén örökké fénylő pénzügyi géniuszunkat, amint egyik tekintetét Keletre, a másikat fennen ragyogó fővezéretekre veti egyidejűleg. A szervilis lojalitás, az önállóan gondolkodni képtelenség ilyen bámulatra méltó példánya előtt még a legsötétebb történelmi korszakok legalantasabb talpnyalói is elismeréssel adóznának.

Péter 2 2020.02.27. 10:09:52

@okoshka: Egy fenét azért hagyják ki. Azért hagyják ki, mert a KSH még mindig ugyanazt a rendszert működteti, mint húsz éve, amikor az éves bevalláson csak az öt főnél nagyobb cégek és a költségvetési intézmények voltak kötelesek statisztikai adatokat szolgáltatni. A non-profit szektorra pedig kitaláltak valami mintavételezést. Egyszerűen nem álltak át arra, hogy a NAV adatait kellene használni, ahol *minden* megvan már régóta, a legkisebbtől a legnagyobbig. Legalább magyarázatot ne próbálj már találni a nyilvánvalóra.

Péter 2 2020.02.27. 10:16:21

@metal: Neked sem ártana azért odafigyelned. Az átlag kiszámításának valóban ez a matematikai módja. De hol van az előírva pontosan, hogy csak az emberek *kétharmadának* a bérét adjuk össze, és osztjuk el az embererk *kétharmadának* számával, és utána azt mondjuk, hogy ez az *összes* kereset átlaga az országban?

Pipas 2020.02.27. 10:19:42

"azok akik 5 főnél kevesebbet foglalkoztató cégeknél dolgoznak. Tipkusan ezek azok az emberek, akik minimálbéren vagy még annál is kevesebbért dolgoznak."

A kőműves, a villanyszerelő és a vízvezetékszerelő, akik ebben a hónapban dolgoztak nálam egy fős vállalkozásban dolgoznak. Nem, nem minimálbéresek. Én is egy fős vállalkozásban dolgozom. Nem, nem minimálbéren.

"hiszen ha egy egymilliós fizetést összeadunk százezressel akkor kijön hogy annak az átlag 550.000,- forint. Hát nem szép szám? De."

Százezres fizetés a minimálbér alatt van, ilyen fizetés nem lehet.

De a lényeg: az átlagjövedelem számítás nem arra való, hogy eldöntsed jól élnek -e az emberek vagy nem. Erre akarod használni, nem erre való, nem működik és méltatlankodsz. Kötözködsz a matematikával, ami elég hiábavaló dolog. Nem a matematika rossz, te akarsz az átlagjövedelemből olyan következtetések levonni, amit nem lehet.

Az átlagjövedelem arra való, hogy összehasonlítsd az előző átlagjövedelemmel, hogy arövid és középtávú változásokat megismerhesd.

Megjegyzem ez a "merazátlag nem jó, merazátlag csalás" érvelés kimondottan azoknak a kedvence, akik egyébként nem értenek a matematikához. Merastatisztika csalás... nem öreg, nem csalás, csak nem értesz hozzá.

roli101 2020.02.27. 10:21:40

A statisztikában nem az átlagot kell nézni soha, hanem a legalacsonyabb érték sem lehet elfogadhatatlanul alacsony. Azaz nem az számít, 406.00 az átlag és örvendezzünk, hanem azt, hogy mondjuk. 107.000 forintból meg lehet-e élni tisztességesen. Ha nem, akkor rossz az egész rendszer és hibásak a vezetők, főleg, ha a 406-ot reklámozzák.

konrada 2020.02.27. 10:22:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Miközben a 25 cseh korona volt egy euró2010-ben, most 24. 7,2 horvát kuna volt egy euró 2010-ben, most 7,4. Akkor ki kúrt el és mit? "

Na ez is jó kérdés: A horvát GDP 2010 óta 22%-ot, a cseh 37%-ot, a magyar 43%-ot nőtt...
...szóval valószínűleg nem az qrta el legjobban, amelyiknek leginkább emelkedett...

Péter 2 2020.02.27. 10:23:15

@Pipas: Tényleg nem értem, hogy miért vagytok képtelenek felfogni ezt a gondolatmenetet. Nem olyan bonyolult.

Nem arról van szól, hogy az átlag, mint szám semmire nem jó. Két baj van, nem egy. Az átlagot rosszul számolják, mert az alapja rossz. Az, hogy mediánt nem számolnak mellé, az nem *ugyanaz*a baj, az egy második baj.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.27. 10:24:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Tudtommal a világgazdasági válság 2008-ban kezdődött. Gyurcsány pedig 2006-ban mondta társainak, hogy "nincs tovább, azért nincs, mert elkúrtuk"..

Pipas 2020.02.27. 10:25:13

@Péter 2: "De hol van az előírva pontosan, hogy csak az emberek *kétharmadának* a bérét adjuk össze"

Ez az ún. "adattisztitás". Amikor valamit jellemezni akarsz, akkor nem a teljes sokaságot fogod figyelembe venni, hanem csak egy részét, ami az általad jellemezni kívánt dolog szempontjából reprezentatív.

Ha a magyar állampolgárok vagyonát akarod jellemezni, akkor nyilván ki fogod szórni a Mészárost a mintából, mert az torzítaná az eredményt. Amit kapsz, az jobban jellemzi a társadalmat, mintha a mészárost is belevetted volna.

Egyébként a KSH tőlem, egy fős vállalkozótól is begyűjti az adatokat, de ebből az átlagból kihagytak, mert amit vizsgálni akartak az nem a szabadúszó egyéni vállalkozók. Más statisztikába nyilván bekerültem, mert különben minek kopogtatnának félévente az adatokért?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.27. 10:26:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A forintárfolyam attól függ, hogy mennyi forintot akarnak eladni, illetve venni a piacon. Gyuri bácsi pedig ugye bizonyos nemzeti valuták bedöntésével kereste milliárdjait. Jogerős bírósági ítéletek vannak ellene..

Péter 2 2020.02.27. 10:29:12

@Pipas: Nem, ez nem adattisztítás. Leírtam már számtalanszor: ez a régi, még jószerivel számítógépes feldolgozás előtti időszak maradványa, amikor még nem kértek be adatok a kis cégektől, mert nem tudták volna feldolgozni. Mind a mai napig gyakorlatilag ugyanezt a módszert használják, annak ellenére, hogy ma már lehetne másképpen. Ne viccelődj már, hogy lehetne adattisztításnak nevezni azt, hogy másfélmillió ember (!) bére kimarad. Ha kimaradna pár tízezer, akkor még azt mondanám, hogy oké, van rá valami ok. De ez így teljesen irreális.

És egyébként nem egy újkeletű találmány. Erről a problémáról évtizede már mindenki beszél, mindenki tud, engem igazán pont az lep meg, hogy még mindig van az országban olyan, aki úgy gondolja, hogy a KSH átlagbér-adata bármit is jelent. Mindenki tudja, aki egy kicsit is odafigyelt erre a kérdésre az elmúlt évtizedekben, hogy semmit. Azóta folyik a vita, hogy miért nem számítanak normálisan, és nincs igazi válasz, csak az, hogy majd.

Pipas 2020.02.27. 10:30:45

@Péter 2: "Az átlagot rosszul számolják, mert az alapja rossz."

Nem, nem számolják rosszul. Hidd el, matematikusaik vannak, statisztikusaik. Legalább 10 évet kellene matekot tanulni pluszba csak azért, hogy az egészet megértsd.

Én spec sigorlatoztam statisztikából és valszámból, tanítottam is egyetemen egy pár éven keresztül, de soha nem mondanám, hogy értek hozzá, mert nem tettem fel rá az életemet.

Ahogy leírtam az az átlag, amit kiszámoltak nem az az átlag, amit az általános iskolában tanítanak, hanem egy populáció reprezentatív mintájából adattisztítás után kialakított mérőszám, aminek a célja a rövidtávú/középtávú változások vizsgálata. Bizonyos társadalmi osztályok jövedelmi helyzetének a változásait mérik vele.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 10:32:31

@Péter 2:

Ez egy adat, Arra használható, amire van. Az nem érv, hogy miért nem írtak mellé egy MÁSIK adatot, mert az egy MÁSIK adat.

Érved kb. oyan, mintha azt mondanád miért nem szerepel az Anyán tyúkja a József Attila kötetben.

Amit nézni érdemes: figyelni az ADAT mozgását, s összehasonlítani más osrzágokkal.

Szalay Miklós 2020.02.27. 10:38:46

Az átlag természetesen korántsem minden. Egy általános összefoglaló a társadalmi egyenlőtlenségekről:

egyvilag.hu/temakep/100.shtml

konrada 2020.02.27. 10:39:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Tehát ha a cucc 265 forint volt, akkor jobb volt neki ez euróját átváltani és megvenni, mint amikor 337 forint egy euró? Mondd, te érted amit írsz?

...ha forintot vett volna akkor az eurójából, úgy neked van igazad.
De nem azt vett, hanem euróján nyomott áron piacot, illetve szolgáltatót, amelyből pénzt szivattyúzott ki.

Így - mivel a piacnak, illetve a szolgáltató egységnek nem valós forint-piaci ára volt, hanem valutában megadott privatizációs értéke, sokkal fontosabb volt számukra a megtermelt bevétel euróbán elszámolható része, mint a befektetés értéke.
Nem véletlen, hogy akkoriban a befektetések alapvetően a szolgáltató-kereskedő ágazatban jöttek be, és nem a termelőben, mert azok a felértékelődés miatt fokozatosan vesztettek termelékenységi értékükből.

...szóval ott a gond, hogy te elhiszed magadnak, hogy az éveken keresztül veszteséges, eladósodó gazdálkodás a jó.

közösperonos átszállás 2020.02.27. 10:40:50

@konrada: "A forint inflálódása az adott időszak alatt: 33%"

Hmm. Pont az inflációt szoktam példának hozni, amiről mindenki nap-mint-nap megtapasztalja, hogy NEM igaz. Bárhova nézel, azt látod, hogy nagyjából minden 20-40%-kal drágább, mint 2-3-4 éve. Az építőipar nyilván még extrémebb, ott 50-100%-kal (nem csak a munkadíjak, hanem az alapanyagok is), de a szolgáltatásoknál is megvan az 50%, a munkabérek úgy általában sem kevesebbek, az ingatlanokról, albérletárakról nyilván megintcsak nem kell túlzottan beszélni, de öt éve még lehetett viszonylag normális felvágottat kapni 1200 Ft körül, ami most inkább 2000.

Ehhez képest a hivatalos KSH-adat 2016-2019-ben: 0,4%, 2,4%, 2,8%, 3,4%. (A szolgáltatások végig 2% alatt, kivéve az utolsó évben, amikor 3.) Persze, tudjuk, a rezsicsökkentésnek pont ez volt a lényege, de azért most már kezd a dolog kicsit hihetetlenné válni.

Szóval a hivatalos inflációs adat kamu, vagy ha úgy tetszik, nincs kapcsolata a valósággal. Ezt mindenki könnyen tudhatja, érezheti, csak picit kell belegondolnia. Mégis, a KSH szerint ez az egész együtt nincs 9%.

Szóval a KSH inflációs adata, amit empirikusan nagyon egyszerű ellenőrizni, kamu. De természetesen az összes többi szám, ami azt mutatja, milyen kurvajól megy a makrogazdaság, na azok valósak és megalapozottak, tuti.

Péter 2 2020.02.27. 10:43:05

@Pipas: Figyelj, ezt nem érdemes. A diplomámban benne van, hogy "matematikus". Értek hozzá, légy erős. Ne próbálkozzál már ilyen buta tekintélyérveléssel, hogy egy átlag megértéséhez tíz éves szakirány kell. Ez szánalmas.

A KSH odaírja az adatok mellé, hogy milyen alapon számolják, csak a sajtó rendre elfelejti hozzátenni, hogy ez nem Magyarország átlagbére, hanem Magyarország egy részének átlagbére. És mindenki tudja, nemcsak én, hogy miért alakult így. Ezt nem lehet kimagyarázni hamis érveléssel. Egyszerűen rossz az adat, használhatatlan a számolási alap.

Megmondom neked azt is, hogy miért nem változtatnak. Pofon egyszerű: abban az évben, amikor átállnak a normális számításra, százezerrel le fog zuhanni az átlagbér értéke. Ezt nem merik meglépni, mert nem lehet jól kommunikálni.

közösperonos átszállás 2020.02.27. 10:46:30

@Pipas: "Ez az ún. "adattisztitás". Amikor valamit jellemezni akarsz, akkor nem a teljes sokaságot fogod figyelembe venni, hanem csak egy részét, ami az általad jellemezni kívánt dolog szempontjából reprezentatív."

Attól eltekintve, hogy ez valóban NEM adattisztítás, ezzel a mondatoddal tökéletesen egyetértek; amit írsz, az szeirntem is pont így van.

A mai magyar kormány érdekelt és hajlandó is rá, hogy a növekvő magyar életszínvonalat számokkal is jellemezze, és ennek érdekében csak az béreknek a részét hagyja meg, amelyek a növekvő magyar életszínvonal szempontjából reprezentatívak. :-)

(Amúgy tényleg, a közmunkás varázslás (munkanélküliség szempontjából munkaviszonynak számít, az érte kapott pénz viszont nem munkabér) vitathatatlanul az ő innovációjuk, és vitathatatlanul úgy van kitalálva, hogy minden érintett statisztikát javítson.)

Pipas 2020.02.27. 10:47:41

@Péter 2: "Azóta folyik a vita, hogy miért nem számítanak normálisan"

Igen, a laikusok azóta mondogatják, hogy ők nem így csinálnák. A laikusok egyébként mindig mindent máshogy csinálnának.

Pipas 2020.02.27. 10:51:56

@közösperonos átszállás: "A mai magyar kormány érdekelt és hajlandó is rá, hogy a növekvő magyar életszínvonalat számokkal is jellemezze, és ennek érdekében csak az béreknek a részét hagyja meg, amelyek a növekvő magyar életszínvonal szempontjából reprezentatívak. :-)"

Nem a kormány "hagyja el". De ez mindegy.

Szerinted az országos jövedelemviszonyokat jobb színben tünteti fel az, hogy a vállalkozókat, mesterembereket, magnánzókat, szabadúszókat kihagyják? Gyakorlatilag az összes ismerősöm magánzó, mind messze többet keresnek mint havi félmillió és szerinted az a jó a kormánynak, ha ezeket kihagyják? A nagyvállalatnál dolgozó portásokat, betanított és segédmunkásokat meg beveszik?

Én azért ezt nem hiszem...

közösperonos átszállás 2020.02.27. 10:52:42

@Péter 2: " Egyszerűen rossz az adat, használhatatlan a számolási alap."

Az adat nem rossz, csak a neve rossz. Ugye a számoknál mindig NAGYON lényeges a kontextus: hogy most tulajdonképpen mit is mértünk és hogyan. Ez precízen meg van adva, az eredmények valószínűleg jók, viszont innentől az interpretációban a föntiekre végig oda kell figyelni.

Szóval ez alapján ez tényleg egy, a KSH által számított átlagbér, és tényleg nem mond a világon semmit a magyarországi állapotokról, annyira torzít a mintavétel.

Amúgy ha így nézzük, akkor a posztolónak tökre igaza volt, QED.

Fülig José 2020.02.27. 10:53:39

@Pipas: te nagyon buta ember vagy, gondatlanságból elkövetett halálos baleset tárgyalásán szándékos emberölést vallasz be védekezésül... grat.
elmondom: mindenki tudja, hogy a ksh adat valós. azt is tudja mindenkli, hogy a kormány hazudik (csúsztat, ha neked jobban tetszik.) a ksh adat NEM arra mutat , amint helicsitóni & co. kihámoz belőle, hogy ti. Mo-on az átlagbér már 407 ezer Ft, mert NEM EZT MUTATJA AZ ADAT (és nem is igaz persze, de ez mindegy).
erre jössz te (meg a csürhe), elmagyarázod mindenkinek, hogy te ehhez a statisztika dologhoz értesz és bizony ez így van.
tehát nem segghülye vagy (mit az arabos droid vagy a bulgár birka) hanem SZÁNDÉKOSAN hazudsz-mint a kormányod.
érted? nem hiszem...

Pipas 2020.02.27. 10:56:43

@közösperonos átszállás: "hogy minden érintett statisztikát javítson"

Mondom, rosszul használjátok az átlagot. Nem arra való, hogy "hűűű, de magas" vagy "jajj, de alacsony", ha ilyet mondasz, akkor egyszerűen értelmetlen amit mondasz.

Arra való, hogy "hat hónap alatt 3,8%-ot nőtt" vagy "egy év alatt 7%-ot nőtt". Amikor a kormány azt mondja, hogy "de jó, 7%-ot nőtt", akkor ti úgy értelmezitek, hogy "de jó magas már" pedig NEM EZT MONDTÁK. Azt mondták, hogy "komoly ütemben növekszik".

Terézágyú 2020.02.27. 10:56:53

@kárárámaispj:
"Hát igen. Borzasztó, hogy egy ilyen kiváló egyiptológussal meg a mezopotámiai építészet aranykoszorús phd tudósával ennyire mostohán bánik ez az ország. "

Hát neked ez a véleményed.
Lehet hogy nincs szükség muzeológusokra (aki az idézett cikkben szerepelt)

De ezek szerint anyukádra szükség van, aki a sarkon dolgozik, és sokkal többet keres, mint ezek a fujjdiplomások.

konrada 2020.02.27. 10:57:20

@Péter 2:
...hogy miért csak az 5 fő felettit számolják a KSH-ban?

..vannak más számítások is, ahol jövedelmek szerepelnek ágazatok szerint.
Amiből tudni lehet: a vendéglátásban a sokszor heti 60-80órát - hétvégeken, éjszakán is - dolgozók (bevallás szerint 40 órás) átlag jövedelme jóval a nemzetgazdasági átlag alatt keresnek, az átlagbérük alig haladja meg a minimálbért.
A kisvállalkozók nagy része szintén a minimálbér környékén "keresnek",
ahogy a kereskedelemben dolgozók is.

...s most itt a 2 forintos kérdés: ezek a munkavállalók a mostani munkaerőhiányos világban miért nem mennek el dolgozni oda, ahol a bevallott jövedelmük 1,5-2x-ért pillanatokon belül elhelyezkedhetnének hivatalosan betartott munkaidővel, túlmunka esetén hivatalosan elszámolt túlórával???

...vagy mégis csak jobb, ha a szürkegazdaságot nem számolják, mert nem mindegy, hogy egy balatoni éjszakázós pincért-szakácsot, egy minősített hegesztőt, kőműves-mestert 200 bruttóval számolják, vagy a kézbe kapott 400-800 ezer nettóval, mert nagyon nagy lenne a szórás...

konrada 2020.02.27. 11:02:48

@közösperonos átszállás:
Na látod. Te is azt írod, hogy a forint értékvesztése nagyobb, mint a hivatalos, így nagyobb a felértékelődése is reálértéken, mint amennyi a hivatalos árfolyamváltozásnál látszik.
Erről írtam.
(Bár teszem hozzá, az euró-zóna inflációs rátájáról is csak hivatalos rálátásunk van, így ott sem tudunk ilyen köldöknézegetős öndefiníciókat meghatározni...;)

Pipas 2020.02.27. 11:03:29

@konrada: "A kisvállalkozók nagy része szintén a minimálbér környékén "keresnek","

Hát persze! Mert miért is ne keresnének a vállalkozók a minimálbér környékén. :D Öcsém!

közösperonos átszállás 2020.02.27. 11:04:49

@Pipas: "Nem a kormány "hagyja el". "

Bocs, tényleg, elfelejtettem, hogy a KSH a kormánytól mindenben tökéletesen független intézmény. :-)

"Gyakorlatilag az összes ismerősöm magánzó, mind messze többet keresnek mint havi félmillió és szerinted az a jó a kormánynak, ha ezeket kihagyják? "

Bérként (SZJA-köteles jövedelemként), ugye? Nem KATÁ-s vállalkozóként, etc.

(Amúgy a kis cégek alkalmazottai meg egyértelműen lefelé húzzák az összképet, főleg ha csak a tiszta jövedelmet nézzük.)

Azt tudjuk, hogy ez a kormány nem riad különösebben vissza attól, ha valamivel varázsolni kell, hogy a végén kedvezőbb szám jöjjön ki (rezsicsökkentés, infláció, munkanélküliség (pl. külföldön dolgozók), születésszám (külföldön születettek), közmunka, de visszamehetünk a kétéves költségvetésig is akár). Ezek után kicsit nehezemre esik elhinni, hogy a bérstatisztika, na az viszont patyolattiszta.

Pipas 2020.02.27. 11:07:56

@Fülig José: "ksh adat NEM arra mutat , amint helicsitóni & co. kihámoz belőle"

Én arról beszéltem, hogy mi az az átlag, miért úgy számítják, ahogy és hogyan kell értelmezni. Arról beszéltem, hogy mit jelent, ha valaki azt mondja, hogy "x%-ot nőtt egy év alatt". Nem arról beszéltem, hogy a tóni mit mondott. Nem érdekel, hogy a tóni mit mond, az érdekel, hogy a ksh mit mond.

"hanem SZÁNDÉKOSAN hazudsz"
Nem hazudtam. Halucinálsz.

közösperonos átszállás 2020.02.27. 11:09:35

@konrada: "Na látod. "

Én az euróárfolyam-infláció vonalhoz nemhogy nem szóltam hozzá, de igazából bele se gondoltam, úgyhogy nem, nem látom. :-)

Arról beszélek, hogy az inflációs adat egyértelműen kamu (ha úgy tetszik: egyértelműen semmit nem mond az országban élve mindennaposan tapasztalható dolgokról), így hosszas okfejtést alapozni rá (vagy egyéb KSH szolgáltatta makroadatra) teljesen fölösleges.

Attól még csináljátok persze, ha jólesik. :-)

(Én mindig úgy tartottam logikusnak, hogy két valuta egymáshoz viszonyított árfolyamának hosszú távon a két ország inflációjának hányadosához kellene tartania, de hát ez kísérleti tudomány, szóval ami történik, az nem mindig logikus elméleti szempontból.)

Pipas 2020.02.27. 11:17:03

@közösperonos átszállás: "Azt tudjuk, hogy ez a kormány nem riad különösebben vissza attól, ha valamivel varázsolni kell, hogy a végén kedvezőbb szám jöjjön ki "

Minden kormány ilyen. Ezen hörögni szerintem felesleges.

De: még egyszer mondom, az, hogy magas vagy alacsony az így számított átlagbér az egy értelmetlen kijelentés. Arra való, hogy a változást kövessük. Három hónapja is így számolták, most is így számolják, ezért a különbség viszonylag megbízhatóan muttatja a változást. A nominális értékből következtetéseket levonni (jajj de magas, jajj de alacsony) butaság. Ezt csinálják az újságírók, mert buták. Lehet, hogy a kormányszóvivő is ezt csinálja, akkor ő is buta. Ennek a blognak a szerzője is ezt csinálja, ő sem érti az egészet.

konrada 2020.02.27. 11:22:24

@közösperonos átszállás:
OK.
A végével teljesen egyetértünk, az inflációban is inkább a te álláspontod van közelebb hozzám, mint a hivatalos.

...viszont: alapvetően a nemzetközi összehasonlításról szólt megelőző beírásom is, így messze nem vagyok abban biztos, hogy ez csak magyar specialitás, hanem ott is vannak olyan elemei a kosárnak, amelyek súlyozása kérdéses.
...de ezért abból kell keresgélni, ami van, és bízni abban, hogy a módszertanok között nincs olyan különbség, mely valamely irányban nagyon csalna, mert ez esetben az Eustat csak feltételesen fogadna be olyan adatot...

közösperonos átszállás 2020.02.27. 11:23:03

@Pipas: "Mondom, rosszul használjátok az átlagot. Nem arra való, hogy "hűűű, de magas" vagy "jajj, de alacsony", ha ilyet mondasz, akkor egyszerűen értelmetlen amit mondasz.

Arra való, hogy "hat hónap alatt 3,8%-ot nőtt" vagy "egy év alatt 7%-ot nőtt". Amikor a kormány azt mondja, hogy "de jó, 7%-ot nőtt", akkor ti úgy értelmezitek, hogy "de jó magas már" pedig NEM EZT MONDTÁK. Azt mondták, hogy "komoly ütemben növekszik". "

Öööö, én ilyen tárgyú használatát nem eszközöltem, úgyhogy valamit félreolvastál ("rosszul olvastad", whatever).

More importantly, én arról beszéltem, amit te is megpróbáltál átadni, nevezetesen hogy nézzük meg, pontosan mit is mérünk. (Én hülye vagyok a statisztikához eléggé, annyit tudok, hogy p < 0.05 az jó, de azért ez inkább méréstudomány, ahhoz meg konyítok valamicskét.)

Ha úgy tetszik, pont arról beszéltem, hogy a kapitányos viccből a "mi harminc?" az egy nagyon is releváns kérdés abban a kontextusban, nevezetesen a KSH átlagbér-definíciója milyen viszonyban van a hétköznapi nyelvhasználat átlagbér-definíciójával. Persze, lényeges különbség, hogy most valami "magas" vagy "nőtt" (igen, láttam már első deriváltat is, tényleg), de az interpretáció első kérdése az, hogy mégis micsoda, ebből a szempontból pedig a két fogalom (úgy is mint "magas" és "nőtt") összefügg.

Namost a bruttó 367e Ft per hó (a 400e ugyanis a decemberi, bónuszokkal duzzasztott, szóval a poszt csúsztat) a hétköznapi szóhasználat szerinti átlagbérnek egy kicsit valójában magas. Komolyan. (Persze, én is többet keresek ennél, nettóban is, becsszú, meg a feleségem is, meg több olyan ismerősöm van, aki dettó, mint ujjam az összes végtagomon, de tudjuk azt is, hogy saját mikrokörnyezetből nem mintavételezünk, mert igen ritkán reprezentatív.) Tehát ez valami más lesz, hívjuk mondjuk KSH-hivatalos-adatszűrt-átlagbérnek.

Innentől viszont az van, hogy a KSH-hivatalos-adatszűrt-átlagbér éves relatív növekedése óhatatlanul nem mond semmit a hétköznapi-értelemben-vett-átlagbér éves relatív növekedéséről. Ezt onnan tudjuk, hogy az abszolút értékeik (magas-nemmagas) sem passzolnak, tehát más eloszlásból lettek mérve.

konrada 2020.02.27. 11:25:25

@Pipas:
...nekem a kedvencem az a hülye, aki a módszertan változatlanságának megemlítésére képes volt azt beböfögni, hogy "10 éve 2/3-ad van ember, még mindig emúltgyócéveztek? "
;)))

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 11:25:29

Levonom a következtetést a ballib bérkommentekből:
- Gyurcsány alatt az életszínvonal magasabb volt, akkor meghaladta az osztrák szintet,
- az árfolyam esése és az inláció nvekedése Zorbán alatt katasztrófa, míg országrontó Bajnai alatt a siker jele,
- hiába jobb egy adat Zorbán alatt, mint korábban, az akkor is rossz, mert hamis, ill, csak az EU-nak kösöznhető,
- jobb ha a kormány ballib és az életszínvonal alacsonyabb, mintha magasabb az életszínonal, de a kormány nem ballib,
- éljen Soros! vesszen Zorbán!

közösperonos átszállás 2020.02.27. 11:31:05

@Pipas: "Minden kormány ilyen."

Ugyan már.

Persze, minden (itthoni) kormány megtett ezt-azt, például decemberi költéseket januárra halasztott, hogy kicsit szebb legyen pár dolog, de kíváncsi vagyok, mit tudnál fölhozni azokkal a példákkal szemben, amiket írtam (hogy ne mindig a közmunka ha-akarom-munka-ha-akarom-nem példáját hozzam, vehetjük a munkanélküliséget is: aki külföldön dolgozik, az a számlálóban nem szerepel munkanélküliségileg (hiszen nem munkanélküli Magyarországon, mert nincs is az országban), a nevezőben viszont igen (hiszen mégiscsak a mi kutyánk kölke, jóhogy beleszámoljuk az ország lakosságába)).

Ha minden kormány ilyen, akkor nyilván könnyedén menni fog, elvégre én sem töltöttem órákat a példák fölsorolásával, csak ami gépelés közben eszembe jutott, azt vetettem kommentboxba. :-)

"Ennek a blognak a szerzője is ezt csinálja, ő sem érti az egészet. "

Hmmm, ennek a blognak a szerzője pont arról beszélt a konkrét posztban, hogy milyen olcsó kommunikációs trükk is ez, ott meg van relevanciája a dolognak.

Pipas 2020.02.27. 11:34:09

@közösperonos átszállás: "Öööö, én ilyen tárgyú használatát nem eszközöltem, úgyhogy valamit félreolvastál ("rosszul olvastad", whatever)."

Valószínűleg belekeveredtem a sok dumába, bocs. :D

" nevezetesen hogy nézzük meg, pontosan mit is mérünk"

Igen, pontosan. Olyan mintha azon menne a hörgés, hogy az ampermérő nem jó, mert nem méri a feszültséget és így fogalmunk nincs mennyi a teljesítmény. :D

"Innentől viszont az van, hogy a KSH-hivatalos-adatszűrt-átlagbér éves relatív növekedése óhatatlanul nem mond semmit a hétköznapi-értelemben-vett-átlagbér éves relatív növekedéséről."

Azért mond dolgokat. Például ha jelentősen növekszik az így számolt átlegbér, akkor a kormány tudja, hogy itt az ideje minimálbért emelni. Vagy ha mondjuk jelentősen csökken, akkor itt az ideje menni a fenébe... :D

De persze a lényeg szerintem nem ez: a nemzetgazdaság bonyolult. Nem lehet kiszámolni, még csak mérni sem. Így aztán rábizzák a közgazdászokra, mérnek amit és ahogy tudnak, számolnak amit és ahogy tudnak. Egy mérnök körberöhögi őket, egy fizikus körberöhögi őket, be sem engedik őket a természettudományi karokra, de hát ez van. Az ország nem elégedhet meg azzal a válasszal amit a tudomány és a matematika ad, nevezetesen, hogy "ezt nemlehet tudni" meg "ezt nem lehet kiszámolni".

közösperonos átszállás 2020.02.27. 11:36:09

@konrada: Mondjuk annyi igaza van, hogy ha tíz éve azt csinálnak Fideszék, amit csak akarnak, akkor ami most szar, azért már per def ne legyen felelős senki korábbról. Mert akkor azt a dolgot vagy

a) nem lehet megjavítani, így aztán a zemútnyócévben se lehetett volna, vagy
b) a Fidesz nem akarja megjavítani, arra meg nem mentség, hogy annak idején az SZDSZ, kunbéláék vagy a Jagellók sem akarták (és különbenis, hol van már az SZDSZ, kunbéláék vagy a Jagellók).

Nyilván, lólábasabb, ha valamit direkt buherálnak meg, mint hogyha csak nem fixálják meg a dolgokat, de hát tíz év nem épp óvatoskodva használt teljhatalom után talán releváns kérés, hogy ne mutogasson visszafele valaki.

közösperonos átszállás 2020.02.27. 11:50:10

@Pipas: "Azért mond dolgokat. Például ha jelentősen növekszik az így számolt átlegbér, akkor a kormány tudja, hogy itt az ideje minimálbért emelni. Vagy ha mondjuk jelentősen csökken, akkor itt az ideje menni a fenébe... :D"

Nem, nem és nem. A KSH-számolt-átlagbér és az emberek-szerint-definiált-átlagbér között nem tudunk határozott összefüggést mondani (esetleg egy "loosely correlated" megkockáztatható, de mért adat híján én ezt is visszadobnám); ennek hiányában pedig erre az értékre visszacsatolásként tekinteni, arra intézkedéseket alapozni csak akkor lenne értelme, ha a kormány célja (a mindenkori kormányé, deklaráltan) kizárólag az "5+ fős vállalkozásoknál és közintézményeknél dolgozók" helyzetének javítása lenne, a többivel meg lesz, ami lesz, az ország így definiált, egyébként kimondottan heterogén harmada-negyede indifferens.

Ez utóbbit azért nehéz lenne képviselni.

"De persze a lényeg szerintem nem ez: a nemzetgazdaság bonyolult. Nem lehet kiszámolni, még csak mérni sem."

Ugyan már, ne gyerekeskedjünk.

Persze, hogy bonyolult, persze, hogy nem lehet tökéletes képet kapni, persze, hogy a legjobb, amiben reménykedhetünk, az, hogy legalább nagy vonalakban tudjuk mérni bizonyos részeit. De akkor legalább amit mérünk, azt próbáljuk már meg minél több ésszel.

Pont mint mondjuk a közlekedés: rohadt bonyolult dolog, hogy ki mikor miért megy mivel honnan hova, aztán mégis, bizonyos részeit csak sikerül mérnünk, arra döntéseket alapozni stbstb. Pedig kezdhetnénk fölemelt karral mindjárt, hogy hát mittomén ki mit akar, ez tiszta szociológia, be se engedjük őket a TTK-ra, építsenek maguknak utat úgy, ahogy akarnak.

(A common sense és hatóköre azért nem atomtudomány.)

"Így aztán rábizzák a közgazdászokra, mérnek amit és ahogy tudnak, számolnak amit és ahogy tudnak. Egy mérnök körberöhögi őket, egy fizikus körberöhögi őket, be sem engedik őket a természettudományi karokra, de hát ez van. Az ország nem elégedhet meg azzal a válasszal amit a tudomány és a matematika ad, nevezetesen, hogy "ezt nemlehet tudni" meg "ezt nem lehet kiszámolni". "

Itt ugye végig azon megy a pörgés, hogy mi lenne, ha életszerűbben számolnánk.

Szerinted, mi akadálya lenne?

konrada 2020.02.27. 11:57:01

@közösperonos átszállás:
Mondom, ez a módszertanra vonatkozó válasz volt.
...ha változtattak volna, akkor lehetett volna ez a válasz, de egy állandó standard változatlanságára nem.

...de persze minden hülyeséget meg lehet magyarázni, ebben meg neked van igazad!;))

arabok balrol 2020.02.27. 11:59:46

Magas az atlagber, szoval a lipsik szerint az atlagber MAR nem megfelelo adat, mast kell kitalalni.

Mert LOLO is benne van! (igen ma mar 60 IQ alattiak dontoen a lipsik)

Persze a REALBER is ugyanazt mutatja, hogy 2010 ota az eves REALbernovekmeny 4-5x-os a bernovekedes mint az azt megelozo 20 evben.....arra is kiadtak a lipsi online kotorekoknak, mit kell hazudni - A KSH es az Ejrostat hazudik! Csak gyurcsanyi mondja a valosagot ma mar

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Fülig José 2020.02.27. 12:22:40

@arabok balrol: figyu gyagya: te is a londoni mosogatás mellett bérkommentelgetsz, uh. ha te tolod a "zországjobbanteljesít" mega "mindenszipiszupi" propagandát, az ...khm.. hiteltelen. tudod, mit jelent a szó?
amúgy meg nem igazán lehet érteni a röfögésed, elhozhatnál már egy magyar billentyűzetet az ellátóból, baszod.

arabok balrol 2020.02.27. 12:36:17

@Fülig José: ez gondolom a cafolmany akar lenni, ugye

de pontosan mire?

Nancsibacsi 2020.02.27. 12:39:03

Gondolom azért van az 5 fős korlát, mert az 5 főnél kisebb cégek nem kötelezettek adatszolgáltatásra. A medián meg azért nincs használatban, mivel ahhoz személyenként kellene tudni a fizetést, az átlaghoz meg elég az éves össz bérköltség + a statisztikai létszám. Ugyebár ha valaki nem pont január 1-én vált munkahelyet, akkor már elég nehéz lenne ennek a mediánnak utánamenni.

A lényeg az, hogy mindig, mindenhol átlagot mértek (más országokban is), itt is, így az évek közötti összehasonlítás teljesen korrekt. Legalsó szintű végrehajtó egységként is el lehet érni egy jó szakmával a dupláját, tripláját - vezetőként meg nyilván többet.

Kivlov 2020.02.27. 12:39:45

"Tipkusan ezek azok az emberek, akik minimálbéren vagy még annál is kevesebbért dolgoznak."

Igen. Tipikusan ezek azok az emberek, akik kamubéresek, azaz csak papíron minimálbéresek év(tizedek) óta...

arabok balrol 2020.02.27. 12:47:11

A medianber szep dolog, kar hogy nem 2010 elott jottek ra erre a lopsik. Anno meg az se volt gond hogy az 5 fo alatti cegek sosem szerepeltek a statisztikaban, azaz nem Zorban armanya ez.

Egyebkent Brusszel sem medianbert ker, es a nemzetkozi (EUs) ber osszehasonlitasok is az atlagbert hasznaljak. Egyedul az USAban elterjedt a median statisztika, de ott eleve "median household income"-ot mernek nem egyeni median keresetet.

Fidex kommunikacios csapata harmatgyenge h nem csap le gyorsan es hatekonyan a lipsi-lopsi FAKE NEWS muhelyekre.

A lenyeg ugysem a nominalis atlagber, hanem a REALBER, abban pedig messze jobb a Zorban mint barki mas 1990 ota www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Nekoashi2005 2020.02.27. 12:48:34

"A statisztika olyan mint a bikini. Sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja!'

Pipas 2020.02.27. 13:00:13

@közösperonos átszállás: "Pont mint mondjuk a közlekedés: rohadt bonyolult dolog, hogy ki mikor miért megy mivel honnan hova, aztán mégis, bizonyos részeit csak sikerül mérnünk"

Nem, nem olyan. Amilkor a kocsikat megszámolod tudod, hogy mennyi kocsi ment át. Ha az embereket megkérdezed, hogy mennyit költöttek piára, akkor hazudnak.

"A KSH-számolt-átlagbér és az emberek-szerint-definiált-átlagbér között nem tudunk határozott összefüggést mondani"
Nincs olyan, hogy "emberek által definiált átlagbér" és ha lenne is, kit érdekel?

"kizárólag az "5+ fős vállalkozásoknál és közintézményeknél dolgozók" helyzetének javítása lenne,"

Tehát szerinted az 4 fős vállalkozásoknál a bérek brutálisan különböznek a 6 fős vállalkozásoknál tapasztalható bérektől? Amikor az egyik 7%-ot nő, a másik nem is nő? Akkor miért nem mennek át a 6 fős céghez? És különben is, miért van pont 5-nél a határ?

"Szerinted, mi akadálya lenne?"

"Itt ugye végig azon megy a pörgés, hogy mi lenne, ha életszerűbben számolnánk.
Szerinted, mi akadálya lenne?"

Hát szerintem téged az akadályoz benne, hogy életszerűbben számolj, hogy laikusok által írt indexes blogokból tájékozódsz, amik az egész gazdaságot EGYETLEN EGY mérőszámmal jellemzik anélkül, hogy a pontos módszertant és az indoklást ismernék. Ha életszerűbben akarsz számolni, akkor kezd azzal, hogy a KSH vonatkozó anyagait elolvasod.

Aztán talán az lenne a következő lépés, hogy ferdeséget, szórásnégyzetet meg hibaszámítást kalkulálsz, hogy bemutasd ez a szám tényleg jelentősen más lenne, ha más mintán vézsgálnák.

Pipas 2020.02.27. 13:03:33

Egy biztos, a feketegazdaság hatása sokkal nagyobb a statisztikára mint a 4 fős és a 6 fős vállalkozások közti bérkülönbség. A regionális különbségek is sokkal nagyobbak. A szórás is sokkal nagyobb.

arabok balrol 2020.02.27. 13:15:40

@Pipas: Azert nincs jelentosege, mert 2010 elott is igy szamolt a KSH, csak az 5 fosnel nagyobb cegek voltak beszamolva...

Eros a valoszinusege, hogy maga az EU statisztikai hivatala miatt csinaljak a szamolast igy, bar ebben nem vagyok biztos. De maskepp lehetetlen osszehasonlitani az EUs kereseteket, csak akkor van barmi ertelmuk, ha a modszertan azonos a szamolaskor.

Pipas 2020.02.27. 13:17:36

@arabok balrol: "Azert nincs jelentosege, mert 2010 elott is igy szamolt a KSH, csak az 5 fosnel nagyobb cegek voltak beszamolva..."

Persze, én is ezt mondom.

kárárámaispj 2020.02.27. 13:19:28

@Terézágyú: Szóval anyázol, te sokdiplomás?

Próbáltam rávilágítani, hogy ez a nyomorult világ úgy működik, hogy vannak szakmák, amikre szükség van, meg vannak olyan területek, amiket konkrétan a társadalom leszar. Ez van, ha tetszik, ha nem.
Ha neked az az életed, hogy az altáji nyelvekkel akarsz foglalkozni, vagy a nepáli lámakolostorok tetőszerkezetéből szerzel tudományos fokozatot az a te döntésed. Csak utána ne nyekeregj, hogy a csúnya társadalom meg csúnya világ nem értékel kellőképpen.
Persze, tudom, nagyon primitív és proli hozzáállás olyanokat mondani, hogy néhány tudományágnak semmi értelme nincsen. Ilyenkor az összes semmirekellő phd-s rögtön felháborodik.
Fasz tudja, informatikából diplomázottakat nem nagyon hallottam keseregni az alacsony fizu miatt.

törppicur 2020.02.27. 13:59:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
A szocik alatti árfolyamról, mint olyanról, ne beszéljünk. 2008 elején valamelyik nemnormális levitte 228-ra. Majd jött a válság (amiről az volt a hír, hogy nem jön), másik nemnormális belenyúlt az alapkamatba (ténylehg, az milyen jó volt, 10 % feletti alapkamat) elszaladtunk 320 forintig. Majd ingadozott 265-280között. Na most, ha nem a 265-öt, hanem a 280-at nézed mi a gond? Utána az MNB politikája miatt felugrott 300 alá, majd beállt egy tartósan lassan emelkedő sávba. Közben meg csökkent az alapkamat, az infláció, aGDP arányos eladósodottság, a munkanélküliség EGYSZERRE.
Az adóteher mennyivel volt alacsonyabb szerinted a szocik alatt?
Az meg, hogy az árfolyam nem nagyon mozgott, ergo szerinted nem is volt nagy infláció egyszerűen marhaság. Azi infláció az alapkamat fölött volt, ott is szokott lenni nem jóléti helyzetben, azaz 10 % fölött volt, emléxel még az évi 1-2 közüzemi áremelésre? Az eladósudásunk látta a Feribohócék ténykedésének kárát. Ja meg mi, mindannyian, te is.

Péter 2 2020.02.27. 14:20:17

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Annyiszor leírtuk már: a teljes munkadiőben, ötnél nagyobb fővel dolgozó vállalatoknál dolgozók bére. Nincs benne a milliónyi kis családi cég, a kényszerválllalkozók, a részmunkaidős munkabérek.

Péter 2 2020.02.27. 14:22:13

@Pipas: A növekedési ütem is hamis, ha a számítási alap hamis.

a nagy hohohorgász 2020.02.27. 14:26:10

Én jobban élek mint 10 éve. A többit leszarom. Amíg így van +1 a Fideszre. Ti meg szamolgassatok. Hahaha

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.02.27. 14:27:28

@közösperonos átszállás: azert jonnek ide hirtelen kommentelni mert kikerult ez a jelentektelen blog a cimlapra. nyilvan azert kerult ki mert clickbait cime van. az inkabb a blogrol mond sokat, hogy senki ide se bagozik altalaban, utoljara a norbi pocset kommenteltek paran.

aki jart kozepiskolaba, az emlekezhet ra, hogy egy sokasagot nem lehet egy meroszammal jellemezni. vannak meroszamok, valamit jelentenek, egyik se jobb a masiknal, mivel mast jelentenek. ket meroszamra lehet mondani hogy jobb mint egy meroszam, esetleg, mivel egyutt jobban jellemzik a sokasagot, mint akarmelyik egyedul.

az atlag, tovabbra is feltetelezem a kozepiskolat, vagy szamtani kozep mindig is az osszeg per darab volt, es igen, mindenki pont ugyanakkora sullyal van benne. tehat sokan keresnek keveset, akkor bizony az atlag is alacsonyabb lesz. nem azt jelenti, hogy ha atlag polgar vagyok, akkor annyit kell keresnem. de azt jelenti peldaul, hogy ha veszek egy random csokat aki szembejon az utcan es meg kell tippelnem a jovedelmet, akkor ezt a szamtani atlagot kell mondanom (ha jartam kozepiskolaba), mert varhatoan ekkor tevedek a legkevesbe.

a mediannak nincs ilyen jelentese, de azt peldaul lehet mondani, hogy ha olyan szamot kell talalnom, aminel a random szembejovo csoka ugyanolyan esellyel keres tobbet es kevesebbet, akkor a mediant kell mondanom.

kivancsi vagyok, mikor sugja meg valamelyik mszp-s felmuveltnek a moduszt egy szimpatizans (ha van meg olyan).

törppicur 2020.02.27. 14:27:53

@Péter 2:
Ami igazán hamis, az a te elképzelésed arról, hogy a felső decilis hogy viszonyul az átlaghoz, mmeg az ennek félreértéséhezz szükséges belinkelt grafikon.

A szaxervezet ezt mondta a 24. hu szerint 2018 októberben:
A Központi Statisztikai Hivatal legutóbb bruttó 324 700 forintos átlagkeresetet mutatott ki, január-júliusra. A szakszervezeti számítások szerint azonban százból durván hetven ember nem keresi meg a hivatalosan kimutatott átlagot, vagyis a 4,4 millió foglalkoztatottból 3 millió 130 ezer a KSH-s átlagkeresetnél kevesebbel kénytelen beérni.

Ezek szerint viszint 30% eléri, vag meghaladja, tehát nem a 10. hanem a 7-8. decilisben van az átlag itthon.

AZ általad bepakolt 168 óra meg valami mutáns ksh adathalmaz görbe tükre lehet. 2017-ben az átlagkerese 327 ezer forint volt havonta, ami közel 4 millió évente, ez pedig megfelel a belinkelt kép szerinti felső decilis átlagának.Ez elsőre is látszik, hogy marhaság, ne ragadj le az 1-10 számsornál, értsd meg a grafikonjaidat is.

Péter 2 2020.02.27. 14:29:15

@konrada: Ez nem így megy. Persze, tudom, a csinovnyikmentalitásnak káeurópában évszázadók óta ez az alapja, minden hivatalnok ezt szajkózza, hogy jaj, ezekkel nem lehet, mert olyan az adófizetési fegyelem, meg ha ezeknek megengeded, ezért kell őket kordába szorítani, mindenféle szabályzatokkal körülvenni. Csak éppen a világ nem így működik, ez csak az ostobább hivatalnok fejében van így. Másfélmillió ember kimarad, ebben minden van, ilyen is, olyan is, kis bér is, nagy bér is, minimál is, több is, egyszerűen nem lehet ennyi emberre rávágni, hogy jaj, ezek mind csalnak, akkor hagyjuk ki. Lehet, csak ami eredményt kapsz, nem ér egy hajítófát sem: most így vagyunk. Mindenféle légbőlkapott koncepciókkal akarjátok megmagyarázni, aminek sokkal egyszerűbb a magyarázata: a KSH régen így számolt, mert számítógép nélkül így ment, és azóta sem álltak át. A kormányzat meg nem kényszeríti, hanem elfogadja, mert a propagandaértéke így nagyobb.

Egy nagy fenét van emögött olyasmi, hogy jaj a minimálbér, meg szedjük le belőle a csalókat. Ráadásul ez nem is a statisztika feladata. Annak azt kell mérni, ami az igazság, hogy mennyi az országban az átlagbér, a medián, meg minden más. Az országban. Nem az egyik felében, nem a másikban, nem az ötnél nagyobb meg a sárga színű vállalatok esetében, hanem mindenkit. Ez alól nincs kibúvó, és pláne nem olyan buta kibúvó, amit kerestek. A bérek kifehérítéséhez nem a statisztikai hazugságokon, hanem a közterhek normális szintre csökkentését át vezet az út. Ne keverd össze a szezont a fazonnal.

Bmw 2020.02.27. 14:32:33

Ki érdekel hogy mennyi az átlag ha amúgy szart se ér a pénzünk. Ha normális keresetek lennének nem húzna mindenki aki teheti kifele ebből a mocsokból. Aki meg 10év után is gyurcsányra akarja kenni a dolgokat annak baj van a fejével vagy fizetnek neki érte. Az is szar volt, meg is érdemelte, na de ez az uram-bátyám korrupt tolvaj banda mindent visz.

Péter 2 2020.02.27. 14:35:55

@droid_: az atlag, tovabbra is feltetelezem a kozepiskolat, vagy szamtani kozep mindig is az osszeg per darab volt, es igen, mindenki pont ugyanakkora sullyal van benne

Tényleg mulatságos, hogy jöttök egymás után, és nem értitek meg, hogy mit írt a cikk. Erről van szó, igen. Az átlag defincíiója ez. Csakhogy a KSH átlagásban nincs benne mindenki pont ugyanakkor súllyal. Erről beszélünk. A KSH átlagában a magyarországi bérek egyharmada (!) nincs benne. Igen, szó szerint nincs benne. Úgy számolnak átlagot, hogy az egyharmadát kihagyják, csak a kétharmad átlagát számolják Ébresztő már, de tényleg... Mi olyan bonyolult és érthetetlen ezen?

HaD 2020.02.27. 14:38:04

@MAXVAL bircaman közíró: proktológia nyelvész szakon melyik szemeszterben tanítanak a "valuta piaci ármozgásokról" nem a deviza paicról kellett vona elöadást hallgatni öreg??? A valuta piaci ármozgást a Keletinél tanítják bmeg....

Péter 2 2020.02.27. 14:40:58

@törppicur: Sajnos, én jól értem. A KSH kimutatta átlagbérrel (erről beszélünk itt, ugye, hogy ez valójában nem az átlagbér, hanem csak az ország kétharmada bérének az átlaga) gyakorlatilag már a tizedik decilisben vagy. Ennek két oka van: egyrészt ennyit torzít az, hogy az egyharmadot kihagyják az átlagból, másfelől ennyire szétnyílt az olló.

A deciliseket a KSH oldalán megnézheted, nem szükséges a 168 óra grafikonjának hitelt adnod, ha nem akarod. Az eredmény akkor is ugyanez lesz.

Péter 2 2020.02.27. 14:45:39

@törppicur: Ja, egyébként: már korábban szó volt róla, nem figyeltél oda. A belinkelt grafikon nem a keresetek, hanem az egy főre jutó jövedelem decilisek szerinti eloszlása volt. Odaírtam, hogy ezt találtam hirtelen belinkelhető formában, de nem lehet egy az egyben összevetni pont emiatt. Nézz utáni a kereseti deciliseknek, a KSH-nál megvan, de nem tudom ilyen egyszerű formában grafikonként betenni.

HaD 2020.02.27. 14:50:39

@HaD: gondolom lefordítva magyarra a szak elnevezést (proktológia nyelvész:)) az seggnyaló szakot jelent....akkor már világos a "szakértelem"...:):)

HaD 2020.02.27. 14:58:06

@Péter 2: Azértbez ennél kicsit bonyibb....amennyiben felosztjuk a görbét kereseti csoportokra,majd azokat az adott csoportba tartozó érinettek számával osztjuk és ezt követöen számítjuk a kijött átlagok osztva a csoportok számával akkor az kicsit jobban megmutatja majd a valós képet...plusz a magyar elit külföldön képzödö jövedelmét azt hova is kell számítani:):)???

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.27. 15:04:47

@HaD:

Havannában tanultam. Ott Che Guevara módszerét tanították: ha mozog a valuta, rácsapunk baltával.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.02.27. 15:09:22

@Péter 2: a cikk és a kommentelők nagy része bizony magát a számtani közepet is kritizálja és a mediant mint valami csodaszer tekinti.

konrada 2020.02.27. 15:15:05

@Péter 2:
Nézd: ha te tudsz arra módszert, hogyan lehet számolni a KATA-sok, a kisvállalkozások valódi jövedelmével, akkor ne tartsd magadban.

...a KSH-nak nincs rá megbízható módja, hiszen tudnia kéne mindenkiről, mennyit költ, takarít meg.
...persze az igaz, hogy ha kialakítanának egy valódi "nagytestvért", úgy működne, de te biztosan ezt akarod?

...s abban is biztos vagyok, ha a módszertant évente váltogatnák - illetve eltérnének benne az EU-s standardokról - akkor jogosan te kiabálnál először.

...szóval én elfogadom, hogy szerinted az alternatív, mindenkit szorosan megfigyelő módszer szerinted adna a csinovnyik mentalitásnak, de azért ne ártana végre megértened: ha a keretek ugyanazok, akkor az azzal történő számolás olyan mutató, amely - pont a változtatás hiánya miatt - követhető, és felhasználható az adott területen a változások követésére.

...de nem véletlen írtam az adott területeket, mert biztos vagyok abban is, hogy a nem mért rétegben a minimálbéres vállalkozók, és a valóban éhbérért dolgozó zsellérek valódi átlagjövedelme nem módosítaná érdemben az átlagot.
...persze ezen vitatkozhatsz megfelelő, és valós adatokon alapuló statisztikákkal, mert hogy neked olyan van, csak nem adod oda a KSH-nak...

KUHULIN 2020.02.27. 15:21:46

"Nézd: ha te tudsz arra módszert, hogyan lehet számolni a KATA-sok, a kisvállalkozások valódi jövedelmével, akkor ne tartsd magadban.
...a KSH-nak nincs rá megbízható módja, hiszen tudnia kéne mindenkiről, mennyit költ, takarít meg."
Mi köze a megtakarításnak a jövedelemhez? Ha KATA-ként keresek havi 1 milliót és elbaszom az egészet, akkor nulla jövedelmem volt? :)

Ma Baker 2020.02.27. 15:28:40

Rinya, rinya és mégtöbb rinya. Bezeg ha a ballib kormányok alatt csak feleekkora tempóban nőttek volna a reálbérek, már szentté avatták volna magukat.
Minden megtakarítási mutató kilő, és az EU-ban nálunk az egyik legkisebb az olló gazdag és szegény között. Valamit már ki kell találni, hogy miért szar ami nem szar.

Pipas 2020.02.27. 15:30:14

@Péter 2: "Úgy számolnak átlagot, hogy az egyharmadát kihagyják, csak a kétharmad átlagát számolják Ébresztő már, de tényleg... Mi olyan bonyolult és érthetetlen ezen?"

Hó, öregem, ezt úgy hívják, hogy mintavételezés. Nem, nem bonyolult, tényleg nem az, de az azért látszik, hogy neked fogalmad sincs róla. :D

Az elképzelés az, hogy a teljes halmaz egy jól megválasztott részhalmazának statisztikai jellemzői nem különböznek lényegesen a teljes halmaz statisztikai jellemzőinél. Ha például meg akarod tudni, hogy mennyi a fűszálak átlagos sűrűsége a focipályán, akkor nem kell az összes tetves fűszálat megszámolnod. Nem öregem, elég néhány jól megválasztott kisebb részen megszámolnod a fűszálakat.

És akkor te mejelensz a pálya szélén és elkezded azt ordibálni, hogy ÉBRESZTŐ, A FŰSZÁLAK NAGY RÉSZÉT NEM IS SZÁMOLTÁK MEG, MI OLYAN BONYOLULT ÉS ÉRTHETETLEN EZEN?! :D

Mi pedig levonjuk a következtetést, hogy már megint azok kiabálnak, akiknek nem kellene. :D

Pipas 2020.02.27. 15:33:10

@Ma Baker: "Bezeg ha a ballib kormányok alatt csak feleekkora tempóban nőttek volna a reálbérek, már szentté avatták volna magukat."

Az elmúlt évek bármelyik gazdasági mutatójára gyurcsány lef.sta volna a bokáját örömében. Szerintem sírt volna a tévéhíradóban örömében, még az is lehet, hogy megpróbáld volna repülni a tetőről egyet mint Neo az első rész végén. :D

Pipas 2020.02.27. 15:36:48

@KUHULIN: "Mi köze a megtakarításnak a jövedelemhez? Ha KATA-ként keresek havi 1 milliót és elbaszom az egészet, akkor nulla jövedelmem volt? :)"

Az a köze hozzá, hogy a katások kiadásai ismeretlenek, ha keresel havi egymilliót, akkor fogalma sincs még az adóhivatalnak sem, hogy mennyi a jövedelmed. Hogy pontosabbak legyünk, akkor az adóhivatal azt fogja mondani, hogy a havi jövedelmed 600 000, mert az adóhivatal FELTÉTELEZI, hogy a kiadásaid aránya 40%. Okés, nem bevétel és megtakarítás, hanem bevétel és jövedelem, de azért érthető, nem?

Pipas 2020.02.27. 15:40:12

@Bmw: "Ha normális keresetek lennének nem húzna mindenki aki teheti kifele ebből a mocsokból. "

Vállalkozó vagyok, normális a jövedelmem és nem akarok sehova elhúzni. Te miért nem tanultál valami szakmát vagy valamit?

Lordmotor 2020.02.27. 15:45:44

Tökmindegy, hogy mit számolnak bele és hogyan. Ez csak egyetlen iránymutató adat a millió közül. Kezeljük a helyén. 5+ fős cégek alkalmazottai+ közök, sima számtani átlag. Nem ez számít, hanem az, hogy ez a szám rohamosan növekszik. Ugyanígy számolták 1 éve, 2 éve és 15 éve is. Eddig alig nőtt, most meg nagyon nő. Az egy dolog, hogy nem mutat rá mindenre ez az adat, és nem érint mindenkit. Lehet, hogy 1,7 millió ember nincs bent a számításban, de akkor a többi 2,4 millió igen.. Az smafu? Lecsúszók/ szegények/ szőnyeg szélére kerültek mindig is voltak. Az egy másik probléma, semmi köze a fent említett adathoz.
Amúgy ami az 1,7 millió embert érinti, azok javarészt egyéni vállalkozók, és a többségük bár minimálbérrel szerepelne egy ön által vizionált "mindenkitvegyünkbeleésmedián" számban, holott havi akár többmilliót kaszálnak. Dehát egy ilyen nagy liberátor nyilván erősebb matekból, mint azt már számtalanszor bizonyította. Van otthon még valahol egy régi elsős közgáz könyvem, szívesen kölcsönadom!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2020.02.27. 15:48:42

@Pipas: melyik gazdasági mutatóra gondolsz? A devizaárfolyamokra?

Harari 2020.02.27. 16:01:15

A kommentelők jelentős része és sajnos a posztoló is ténynek állít be olyan dolgot, ami véleménynek is nevetséges: "..A probléma az, hogy egyáltalán nem valós adatokon alapul, valamint a számolás is totálisan félrevezető...." Írott bizonyíték, hogy az elemi statisztikai ismeretek hiányára még büszkék is (nem tudják megkülönböztetni ill keverik az átlag, módusz, medián jelentését, közelítő elképzelésük sincs, hogy mire valók, hogyan történik nemzetgazdasági léptékben az előre meghatározott módszerek szerinti adatgyűjtésük és számításuk). Alapvető statisztikai tétel: hogy a balra aszimmetrikus eloszlások esetén, ilyen a jövedelem is, a legkisebb a módusz (tipikus jövedelem), ennél nagyobb a medián (középső jövedelem) és ennél is nagyobb az átlagos jövedelem. Ez így volt már több száz éve és így marad amíg ezeket a fogalmakat használni fogjuk. Tehát ezen meglepődni vagy erre látványosan megharagudni kb. csak kisiskolás korban szoktak (akkor is inkább csak a 70 IQ alatt). A vélemények alapján, ismétlem VÉLEMÉNYEK alapján itt szinte mindenki született statisztikus, élükön a poszt szerzője, aki nyilván csípőből szakmai továbbképzést tudna adni a KSH vagy Eurostat képzett szakembereinek. Egyszerűen vicc, ha valaki komolyan azt hiszi, hogy a saját vélelmezés, mégha részben személyes tapasztaláson is alapszik, hitelesebb adatforrás, bármilyen szakszerűen elvégzett adatgyűjtésnél. A profi statisztikusoknak nincs szükségük ilyen primitív technikára, az "alkalmasan elkészített statisztikai eredmény eléréséhez" legtöbbször elég az apróbetűs rész is, de mint itt is megtapasztalható, valójában erre sem lenne szükség, mivel az "egyszerű" (nem átlagos, nem medián) média fogyasztó (és posztoló) még a meghatározó szavak pontos értelmezésétől is lelkesen eltekint.

a nagy hohohorgász 2020.02.27. 16:13:24

Ezt a sok matek buzit. Ráadásul úgy hogy lovesetek sincs a matekrol... Jobban élsz vagy rosszabbul? Ez itt a kérdés. A válasz lehetőség ott lesz 2022ben. Ha a pénzedet mind elkoltod akkor ugyanúgy azt érzed semmi nem marad hónap végén.... Egyszerűen buta vagy ahhoz hogy felfogd jobb életet akarsz élni annál mint amit a munkád ér. Ja és igen a lopás is munka sajnos. Szopjatok lovat sok lusta geci.

Mitya Ivanov 2020.02.27. 16:23:29

@Pipas: hát öregem, ha ez neked mintavétel, hogy az alap sokaság alját levágjuk és figyelmen kívül hagyjuk, akkor nem tudom hol végeztél....

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 16:37:11

"Elég egy betegség, egy válás, egy anyagilag rossz periódus, vagy egy vírus miatt kirobbant gazdasági világvállság és máris vége mindennek. És erről a Fidesz kormány tehet. "

Betegség vagy válás nem is volna Fidesz nélkül. A zemberek örökké élnének, nem lenne klímaprobléma és Greta Thunberg iskolába járna

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 16:43:10

@Harari:
A poszt szerzőjéről, a Wikiből idézve:

"1997-ben végzett külkereskedelmi üzletkötőként a XIII. kerületi Károlyi Mihály Szakközépiskolában. Ezt követően egy reklámügynökségnél kezdett dolgozni, majd saját vállalkozást alapított."

arabok balrol 2020.02.27. 16:46:07

@Mitya Ivanov: Ennek semmi jelentosege. Az Eurostat igy kesziti az atlagberes statisztikat, a magyar teljesen EU-kompatibilis es semmit nem valtozott az idok soran.

Amikor valaki osszehasonlitotta a 2010es, ugyanilyen modszerrel statisztikazott atlagbert, a mostanival, az nem tetszett valamelyik lopsi torzsfonoknek, aztan kiadtak nekik hogy terjesszek azt hogy csak azert ilyen magas most az atlag, mer a Zorban nem szamitja bele azt a sokasagot, akiket a lopsik se szamitottak bele, meg a belgak meg az irek se meg senki mas se.

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 16:47:23

@Több cseszlovák filmvígjátékot!:
A tékozló fiú Károlyi Mihályról elnevezni egy külkereskedelmi szakiskolát külön is vicc kategóriába esik

Pipas 2020.02.27. 16:58:50

@Mitya Ivanov: "hát öregem, ha ez neked mintavétel, hogy az alap sokaság alját levágjuk és figyelmen kívül hagyjuk, akkor nem tudom hol végeztél...."

Akik keveset keresnek azokat levágják. Ja, nem. Akkor meg mi a francról beszélsz öreg? Mit kamuzol? Engem levágtak, te szerencsétlen, aztán egy misi felett keresek havonta. Jaj, mesélj még, hogyan vágták le a kőművesemet, a vízvezetékszerelőmet, a villanyszerelőmet meg az ügyvédet, ahol az ügyeimet intézem. Ja, meg az összes programozót, akikkel együtt dolgozom.

Közbe meg beleszámolták a sokaság tetejét, a tecsóben robizó biztonsági őröket, mert a zorbán tuggya b+, hogy azok aztán talicskával tolják haza a pízt b+.

Jesszusom, már megint leálltam az indexen vitatkozni, tiszta hülye vagyok már megint. :D

Péter 2 2020.02.27. 18:02:00

@Pipas: Nem, öregem, nem ezt hívják mintavételezésnek. Ezt egyszerűen lustaságnak és nemtörődömségnek hívják, szakmai hibának. A mintavételezésnek értelmes oka és módszertana van, és ami ennél fontosabb, akkor használják, amikor egy kis mintából kell megbecsülni a nagy sokaság adatait, tipikusan ezres nagyságrendű mintából egy akkora sokaságot, mint Magyarország; méghozzá kimondottan azért, mert a teljes sokaság felmérése technikai vagy anyagi okokból nem lehetséges.

Itt viszont arról van szó, hogy effektíve ki kell számolni az összes bér átlagát. Az összesét, konkrétan, számszerűen. Ugyanis, a fentivel ellentétben, megvannak hozzá a tényleges adatok.

Teljesen felesleges itt minatvételezésről beszélni, mert a legkevésbé sem arról van szó.

Péter 2 2020.02.27. 18:07:27

@konrada: De, vannak. NAV-os adatokra alapozva mások már elvégezték a számolásokat (természetesen nem rendszeresen, minden hónapban és évben, hiszen pont ez lenne a KSH feladata). És pont ezekből a számolásokból derült ki – ami egyébként józan ésszel is tudható előre, hogy ekkora tömeg figyelmen kívül hagyása meg fogja változtani az eredményt –, hogy igen, valóban így történik, a tényleges adatokból számított átlagbér nagyon jelentősen a KSH átlagbére alatt van.

2019-es februári adat: KSH szerint 345 900 Ft, számított átlagbér 298 229 Ft, medián 229 636 Ft.

arabok balrol 2020.02.27. 18:15:05

@Péter 2: erdekes hogy se a KSHnak, se az Eurostatnak nem tunik fel a hibas magyar statisztika, egyedul a DK szakertoi ilyen okosak

Péter 2 2020.02.27. 18:15:08

@droid_: Megírtam többször. Két probléma van.

Az egyik probléma, hogy az átlagot rossz alapból számolják. Ez több évtizedes adóssága a KSH-nak, mindenki tisztában van vele, és őszintén megmondom, én még soha az életben nem találkoztam olyannal, mint itt ez a pár megszállott, aki elkezdte megindokolni, hogy ez miért *helyes.* A szakirodalomban, a szaksajtóban mindenki régóta tisztában van a hibával, és senki nem érti igazán, hogy a KSH miért csak ígérgeti folyamatosan, hogy majd, majd (elvileg a 2020-as adatokat már úgy kellene leadni az Eurostatnak, az 2021-ben jelenik meg, tehát talán, esetleg, két év múlva már lesz rendes átlagbérszámítás, de majd nyugtával dícsérjük a napot). Szóval, az, hogy egyáltalán vannak olyanok, akik védelmükbe veszik, nekem egészen meghökkentő dolog (bár, természetesen, az itteni hozzászólókat nem tekintem valami szakmai fórumnak, nyilvánvalóan).

A másik probléma, hogy nem mérnek mediánt. A két probléma, bár összefügg, nem ugyanaz a probléma, hanem két különböző.

arabok balrol 2020.02.27. 18:19:10

@Péter 2: Megint hazudsz. Soha nem mertek mediant, sehol. Az EUs osszehasonlito statisztika mindig is ATLAGbereket hasonlitott ossze.

Pipas 2020.02.27. 18:29:21

@Péter 2: "Itt viszont arról van szó, hogy effektíve ki kell számolni az összes bér átlagát. Az összesét, konkrétan, számszerűen. Ugyanis, a fentivel ellentétben, megvannak hozzá a tényleges adatok."

Semmi értelme, ahogyan mondtam a feketegazdaság hatása sokkal nagyobb mint az, hogy mekkora mintával számolsz. Ezerrel küzdhetsz, hogy jóskapista fizetését megtudd, miközben vagy százezer munkavállalóról kamu adatokat gyűjtöttél be.

Ezt a "mindenki fizetését összeadjuk" dolgot erőltetni teljesen felesleges buta dolog lenne.

" tipikusan ezres nagyságrendű mintából egy akkora sokaságot, mint Magyarország"

Tipikus baromság. Mert ahogyan te elképzeled, akkor ha ezer adat van, akkor mintavételezés, ha meg egymillió, akkor meg nem az. :D Öregem, ha az emberek 80%-ának tudod a pontos fizetését akkor is mintavételezés, sőt, ha nem is úgy tervezted, hogy a 20%-ot nem fogod megkapni, akkor is mintavételezés.

A mintavételezés nem azt jelenti, hogy "elterveztem, hogy veszek mintát az adatokból", a mintavételezés csak egy név, azt jelenti, hogy "nem minden adatot ismerek". A "tipikusan ezres nagyságrend" nem menő duma a statisztikában, ilyet csak az indexes blogokon tudsz elsütni. ;)

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2020.02.27. 18:31:12

@Péter 2:
Egy nagy természettudós mondását idézve a hazugság fokozatairól: van kis hazugság, nagy hazugság és van statisztika. Amit írsz az utóbbira példa

Ha egy sokéves tendenciát akarunk jellemezni a statisztikával, akkor a legdurvább csalások közé tartozik, ha menet közben megváltoztatjuk a számítás módszereit. Mert ilyen alapon mindenből mindent ki lehet hozni, vagy az ellenkezőjét

Megnézném azért, hogy akik itt a medián mellett kardoskodnak, a saját számításaikban is mediánt használnak például a havi áruforgalom, bevétel, jövedelem esetén? Egy fenét, mindenki az átlagot használja, csak itt veri a nyálát mert valaki bedobta hogy ebből politikai tőkét kovácsoljon

Pipas 2020.02.27. 18:32:59

Ja, és mintavételezést mondok mindig, mert villamossággal foglalkoztam jobban, de statisztikai mintavételnek nevezik ezt az egészet. A mintavételezés kifejezést az analóg jelek digitalizálásánál használják. Na nem mintha nem lenne mindegy, de égés, hogy hülyeséget beszélek. :)

Péter 2 2020.02.27. 19:25:53

@Pipas: Jó, lassan abbahagyhatjuk, mert ennek már semmi értelme. Létezik mintavétel, természetesen, de ez nem az. Köze nincs hozzá. Se tartalmában nem az, se módszertanában, soha nem is szánták annak. Ez pusztán csak egy évtizedek óta velünk levő anakronizmus, ami régen nem az volt, hiszen a papíralapú bevallások esetén volt ráció abban, hogy az adatgyűjtést, és ezzel a feldolgozási igényt csökkenteni lehessen. De amióta az összes adat elektronikusan megvan és átfut a NAV-on, abszolúte semmi értelme sincsen. Annyira nincsen, hogy természetesen a KSH soha nem állt oda magyarázkodni miatta, mint ahogy te próbálod most megtenni a nevükben fogadatlan prókátorként, hogy ennek valami statisztikai, szándékos oka lenne. Soha, semmikor. Maximum vonogatták a vállukat, hogy igen, tényleg nem jó, de még nem tudunk jobbat, majd lesz, úttörőbecsszó. Számtalanszor megígérték már, és magyarázkodtak is, hogy még azért nem, mert a NAV adatai így meg úgy, nem kompatbilis, meg más szemlélet, meg papperlapapp.

Az egész országban szerintem az ebben a blogban hozzászóló hármatok-négyetek állt neki valaha is megpróbálni megmagyarázni, hogy ez miért jó. Rajtatok kívül senki, se a KSH-nál, se másutt.

a nagy hohohorgász 2020.02.27. 19:48:50

@Péter 2: matekzseni azt ügye te is tudod hogy ha magasabb az átlag akkor magasabb a médián is 2010hez képest?Ha mutatsz egy hiteles kimutatást ami azt bizonyítja hogy Szlovákiában szazalekosan nagyobb arányban nőtt a médián bér 2010tol 2020ig mint Magyarországon akkor az már valami. Addig pofad lapos puttana. Hahaha

a nagy hohohorgász 2020.02.27. 20:35:53

@a nagy hohohorgász: főleg úgy hogy ők nem az elqurasbol indultak. Hazug kis geci vagy. Hahaha

Mitya Ivanov 2020.03.02. 08:25:25

@Pipas:
nem értem, hogy miért nem látod a következőket
adott egy alapsokaság, amely bizonyos ismérv szerint differenciálódik, rétegződik. Jelen esetben ez az ismérv a foglalkoztatottak száma. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a bizonyos rétegek a tulajdonságai a metszetek szerint eltérnek az alapsokaság egészének a tulajdonágaitól. És itt azért fontos, hogy min
A mintavétel esetén az összes metszetből veszük arányos mintát. Ebben az esetben azért nem beszélhetünk mintavételezésről, mert egy teljes metszetet kihagyunk a mintából, a többi metszetnél pedig teljeskörű a választás.
Te logikáőd szerint akkor lehetne mintavételről beszélni, ha minden egyes foglalkoztatotti kategóriába tartozó eset (fő) nagyságát ugyanúgy, bozonyos szempotok szerint válogatnánk ki. Akkor valóban reprezentatív lenne, de így ez nem az, mert a kereset nagyságát jelentősen befolyásoló tényező az, hogy ki mekkora létszámkategóriájú cégnél dolgozik.

Az hogy te millió felett keresel, a teljes egész szempontjából semmit sem számít.