Hiába a több éve tartó több tízmilliárdos nagyságrendű állami dotáció a Magyar Posta egy feneketlen hordó. Hová és mire költötték a közpénzt és miért titkosak az adatok? Kérdések amelyekre nincs konkrét válasz, csak a létszámelépítés.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Posta részére „egyetemes postai szolgáltatás méltánytalan többletterhének megtérítése” címén a 2016-os évre, a 2017.évi költségvetés terhére a maximálisan igényelhető 15 millió eurót, vagyis 4,5 milliárd forintot adott. Hogy mire, az titok. De az egyetemes szolgáltatások körébe tartozik például a több mint nyolcmillió nemzeti konzultációs kérdőív vagy a 2,8 millió Erzsébet-utalvány kézbesítése is. Az erre vonatkozó adatot ugyanis a minisztérium nem nagyon akarta szocialista politikus társamnak kiadni. Mivel a posta közfeladatot ellátó szerv, a döntéseit megalapozó adatok a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvánosak. Ugye milyen érdekes?

A bőkezű állami támogatás ellenére tavalyelőtt a karácsonyi rohamot a posta csomagfeladási limit bevezetésével akarta kezelni. Majd 2018-ban elbocsájtott 100 embert. Most pedig arról olvasni, hogy az üzemi tanáccsal megállapodtak 300 munkavállaló elbocsátásáról. Az indokolás, amit a Magyar Posta közleményében ír egészen elképesztő: a brüsszeli szabályozás miatt a Magyar Posta, amely Magyarország egyetemes postai szolgáltatója, a hazai logisztikai piac vezetője, versenypiaci szereplőként nehezen juthat költségvetési támogatáshoz, ezért csak úgy tudja javítani pozícióját, ha hatékony, gazdaságos működtetést biztosít, és önerőből forrást teremt a szükséges modernizációs lépésekhez. Ehhez a célhoz elkerülhetetlen a vállalat szervezeti hatékonyságának növelése, a bürokrácia csökkentése, valamint a társasági-irányítási szint arányának mérséklése, ennek egyik eszköze a létszámleépítés.

Na de nézzük, hogy miként is alakult a 2013 óta az állami dotáció: 2013-ban 4,57 milliárd, 2014-ben 5,1 milliárd forintot fizetett az állam. A 2015-ben 3,68 milliárd forintos segítséget nyújtott az Orbán-kormány a központi költségvetésből a Magyar Postának. Ez összesen 13,4 milliárd forintos állami támogatást jelent csak azt nem lehet tudni, hogy mire ment el a pénz? Az Orbán-kormány egyik narratívája, hogy mindenért az előző szocialista kormány a felelős, így ezért is, mármint azért, hogy Magyar Posta rossz anyagi helyzetben van. Tény azonban, hogy 2013-at megelőzően soha nem volt szükség állami segítségre. Sőt a szocialista kormányok idején még a posta fizetett a közös kasszába minden évben osztalék formájában átlagosan 3-4 milliárd forintot, de osztalék kifizetésére 2010 óta nem került sor.

Kérdés: hol a pénz? Mire költötte a posta, és most miért kell 300 embert kirúgni, még ha az az Üzemi tanács jóváhagyásával történik? Erőteljesen sántít a posta magyarázata, mert azért valljuk be, monopolhelyzetben lévő vállalatról van szó.

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

Fotó: Fortepan

A magyar ellenzéki politika elmúlt nyolc éve, az egészen elképesztően ostoba és primitív pártharcokon és civil nekiveselkedések majd látványos kudarcokon kívül, nagyjából arról szólt, hogy meg kell védeni a demokráciát, az alkotmányosságot és a szólásszabadságot. Ez utóbbi természetesen valóban fontos. E sorok írója is számtalan helyen, időben volt szervezője, kitalálója, vagy résztvevője ezeknek a tüntetéseknek, kampányoknak. Ugyanakkor a magyar ellenzéki politika egyik óriás hiátusa (a sok másikkal együtt), hogy képtelen volt olyan dologról is beszélni hosszasan, mint ami amúgy azokat is érdekelne, akik nem minden reggel a politikai újságok olvasásával kezdik a napot, és azzal folytatják, hogy maguk is leírják a véleményüket. Konkrétan az elmúlt évben egyetlen egy politikus bírt érdemben és kampányszerűen a bérekről beszélni, ez pedig Tóbiás József volt az MSZP veterán képviselője, volt elnökük. Nem tette zsebre, amit ezért kapott a szabad sajtónak nevezett – azóta jó részt már megszüntetett – újságok hasábjain.

Merthogy drága barátaim az úrban, az embereket (nem a magyarokat, a Homo sapienset), nem a sajtószabadság élteti.

Vagy az alkotmányosság. Vagy a demokrácia. Nem bizony. Természetesen ezek fontosak neki. De a bére fontosabb. Meg az életminősége. Meg az önképe. És mi - én sem – erről nem beszéltünk eleget. Őszintén szólva – fent említett többi témához képest - alig. Az elmúlt szűk két hónap ebben hozott érdemi változást. A Munkatörvénykönyv új változtatására adott ellenzéki reakció áttörte a gátakat. Végre nem elvont ügyekkel foglalkoztunk a Parlamentben, éjjel kettőkor, hanem az emberek bérével, munkakörülményeivel, életminőségével. A Parlament lépcsőjén a rendőrökkel szemben is akár. Civil aktivista, parlamenti képviselő, random polgár együtt dulakodott a rendőrrel, kiabálta ki frusztrációját.

Hiszen mit is mondott a kormány ezzel a törvénnyel? Azt mondta, hogy nem lesz változás. Tudjuk, hogy eddig se 8 órát dolgoztatok. Tudjuk, hogy nem éltek meg egy fizetésből. De 8 év gazdasági csoda (by Fidesz – KDNP), uniós euró milliárdok özönlése és hihetetlen nemzetközi gazdasági prosperitás után, csak annyit tudunk nektek mondani, hogy ott fogtok ti megrohadni a munkahelyeteken. Csak most már nem feketén, hanem legálisan. Azt mondták nekünk, hogy nincs esély. Nem lesz jobb. Nincs menekülés. Marad a 12-16 óra munka. A hétvégén dolgozás. A számolgatás. A hitelből nyaralás. A halálig való gürcölés. A folyamatos feketén való dolgozás. Mert. Csak.

Székely Sándor, a Szolidaritás országgyűlési képviselője

Parragh László szerint felesleges volt a győriek sztrájkja. „Annak az oka, hogy a termelés részben Magyarországon van, lényegében abból indul, hogy a magyar bérek alacsonyabbak. Ezt el kell fogadni....

Szóval 2018. december közepén megváltozott valami. Kiderült, hogy minden ellenkező állítással szemben Magyarországon élnek olyanok, akik a munkájukból élnek meg. Őket hívjuk dolgozónak, munkásnak. Az elmúlt években, évtizedekben ezeket az embereket a magyar politika kihasználta, megalázta, közösségeiket szétverte. Átnevezték őket polgárnak. Anélkül, hogy ők (mi) ezt akartuk volna. De most már nem lehet, nem szabad visszafordulni. Ideje, hogy kimondjuk, Magyarországon él négy és fél millió ember, aki abból él, hogy dolgozni jár. Két vagy három munkahelyre. Kitart, küzd, gyereket nevel. Adózik. Életben tartja azt a helyet, amit Magyarországnak hívnak. Most ott tartunk, hogy ha kicsit is erősebben fogalmaz ebből a rétegből bárki, a kormányunk újságírói, politikusai le buta, ostoba prolizzák. Mire a magyar ellenzék egy része ebből a prolit kéri ki magának…

A magam részéről csak annyit tudok mondani, hogy ezt a harcot le kell folytatni. Most már nem szabad visszafordulni. A tüntetések, a sikeres Audi sztrájk csak az első lépések. Tovább kell szerveződni. A szakszervezeteknek a gyárakban. A baloldali pártoknak, politikai szervezeteknek a politikai térben. Újra kell értelmezni sok dolgot.

Le kell porolni a munkás szót. Új kultúrát kell kiépíteni a baloldalon.

De nem a VIII. kerületi civil közösségnek, hanem az egész országban. Olyat, ami táplálkozik a munkásmozgalom hagyományaiból, de természetesen megfelel a 21. század követelményeinek. Újságot kell írni. Tüntetni kell. Sztrájkolni kell. Az emberekkel kell beszélni és meg kell őket hallgatni. Arról kell beszélni, ami őket érinti, bántja. Budapesten, Törökszentmiklóson, Cserépfalun egyformán. A Havanna lakótelep, Csepel, Újpalota, Ózd, Komló lakótelepeinek népéhez sokat beszélt már a Jobbik vagy akár a Fidesz. A nemzeti rockon, a futballhuligánokon keresztül. A menekült ellenségen keresztül. Beszélt hozzájuk, de a nem győzte meg őket. Ideje van, hogy mi is megszólítsuk őket. Újra. Nem a gyűlöletre alapozva. Nem valami ellen. A mi politikán alapja a Társadalmi Szolidaritásnak kell lennie.

Ki kell állni értük. Közösségeket kell teremteni. Azokat össze kell kapcsolni. Új, akár radikális baloldalt kell építeni.

Olyat, ami nem ijed meg a mára már nyíltan elnyomó hatalomtól, és ami a dolgozó átlag embereknek szól, érdekükben politizál.

Olyat, aki május első napján, nem sör – virslibe fetreng a Városligetben, hanem amelyik követeli a munkásoknak azt, amit már egyszer kiharcoltak maguknak, de az utóbbi évtizedekben ellopták tőlük. Nyolc óra munkát, nyolc óra pihenést, nyolc óra szórakozást. Emberhez méltó életet. Biztos megélhetést. Emberi méltóságot. Büszkeséget. Munkás Büszkeséget Május 1-re a Szolidaritás ezt hirdeti meg, a Munkás Büszkeség napját.

Idén május elsején végre ne a munkát ünnepeljük meg. Hanem a munkásokat. Hiszen ez a nap az ő ünnepük. A mi ünnepünk.

100 évvel a Tanácsköztársaság bukása valamint 30 ével a rendszerváltás után, itt az ideje újra ringbe szállni, új gondolatokkal, új eszközökkel, a régi hévvel, a régi elszántsággal. Itt az ideje újra az emberekhez beszélni. Itt az ideje újra politizálni. Itt az ideje újra harcolni.

Székely Sándor
független országgyűlési képviselő
Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

Januárban Novák Katalin család és ifjúsgügyekért felelős államtitkár bejelentette, hogy a tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a GYOD, amelynek összege bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. A kormány a döntést nem csak úgy magától hozta meg, hanem több civil szervezet, egyesület és érintett szülő figyelemfelhívó akciója kellett ahhoz, hogy a hatalom észrevegye őket.

A törvényt el is fogadták, ám a jogszabály úgy született meg, hogy nem kérték ki az otthonápolók véleményét.

Ennek ellenére az érintettek bár aggódva, de örültek, hogy legalább valami elindult, de aztán, ahogy az lenni szokott lehullott a lepel.

A keresztény gyökereit oly vehemensen oltalmazó kormány, s annak vezetői a napokban ismét bebizonyították, hogy a féltett elv csak a kirakat kereszténységükre elegendő. Mint kiderült pontozás alapján döntik el, ki mennyire rászoruló. Júliustól így olyanok is eleshetnek a megemelt ápolási díjtól, akik valamelyest önállóak ugyan, de mégis állandó felügyeletre szorulnak. Dejá vu érzésem támadt. A rokkantak 2012-ben bevezetett felülvizsgálati rendszere jutott eszembe. Abszurd történetek, abszurd eredmények, nem véletlenül döntött úgy az Alkotmánybíróság még tavaly, hogy jogtalanul csökkentették és vették el Orbánék a rokkantnyugdíjakat a rokkantsági ellátórendszer átalakításával. A rokkantság szintjét megállapító felülvizsgálati rendszer új szabályaival egyszerűen megsértette az emberi jogokat!

Ám ezek a magasztos elvek semmit, de semmit nem jelentenek a cinikusságtól és a kivagyiságtól duzzadó Fidesz-KDNP kormánynak!

Akiknek nincs tartósan beteg gyereke vagy hozzátartozója, el sem tudja képzelni, milyen emberfeletti erő, fizikailag és lelkileg is minden áldott nap ugyanazt a monoton rutint csinálni. Nincs nyaralás, nincs pihenés, nincs kikapcsolódás….

Mindennap ugyanaz: emelni, tisztába tenni, lefürdetni, megetetni, mosni, főzni, orvoshoz járni, sokszor kórházi feladatokat ellátni…. Csak a színtiszta szeretet a mozgatóerő, miközben a mindennapok rutinjába és fáradságába megbújik az egyik napról a másikra való élés félelme és a kérdés: mi lesz, ha én már nem leszek? Mi lesz a gyerekemmel, a hozzátartozómmal? Ki fogja gondját viselni? Ki tudom-e fizetni a rezsiszámlát, miből veszem meg a gyógyszereket?

Ezeket a kérdéseket kellene egy kereszténységére oly büszke kormánynak feltennie, minden áldott nap, amikor törvényt alkot és mások sorsa felett dönt! Mert segítőkészség, összetartás, törődés, közösségvállalás vagyis szolidaritás nélkül nem lehet egy kormány keresztény és polgári.

Székely Sándor, független országgyűlési képviselő
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

A Fidesz–KDNP politikusai úgy csinálnak, mintha magabiztosak lennének, de közben félnek. Úgy csinálnak, mintha ők ártatlanok lennének, mint a ma született bárányok, de közben tudják, hogy a lopott pénzen szerzett királyságuk bármikor elveszthet, ezért félnek.

Félnek, mert tudják, hogy ha vége a pünkösdi királyságnak, akkor ki fog derülni, hogy minden, amit éveken át másokra szórtak gyűlöletet, százszorosan fog rájuk visszaszállni.

Félnek, mert már nem tudják elképzelni, hogy milyen az élet úgy, hogy ők is csak egyek az eddig lesajnált, leprolizott, leparasztozott, ezerszer is megbántott, ezerszer is megalázott nép közül.

Félnek, és ezért egyre agresszívebbek.

Félnek és már börtönnel fenyegetnek, ügyészséggel jönnek, még a választott képviselők ellen is.

Félnek, mert tudják, hogy eddig is törvénytelenül uralkodtak, de most ez kezd teljesen nyilvánvalóbbá is válni.

Félnek, mert tudják, hogy elárulták nem csak Magyarországot, de átverték saját szavazóikat is.

Félnek, mert már annyi a pénzük, hogy ők maguk sem tudják mit kezdjenek vele.

Félnek, mert az oroszok háborúba akarnak minket vinni és ők nem mernek nekik ellentmondani. Tankokat és önjáró lövegeket vesznek, miközben a nyugdíjasoknak nincs pénze gyógyszerre.

Félnek, mert ugyan lesajnálják a tüntetőket, de a rendőri jelentéseket azért el tudják olvasni. Jól tudhatják, hogy a tüntetők már nemigen akarnak megállni és beszédeket hallgatni.

Félnek, mert hallják az irodai csöndeket, a kocsmai célozgatásokat, a baráti beszélgetések dühét, frusztrációját, elégedetlenségét.

Félnek, mert tudják, hogy a hideg, havas tél után jön a tavasz.

Félnek, mert tudják, hogy a magyar nép a végtelenségig türelmes, de ha egyszer elindul, akkor nincs semmi és senki, ami megállíthatná.

Félnek, mert tudják, hogy egy generációtól vették el a hitet a boldogulásra, a tisztességbe vetet hitet, a nyugodt élet reményét, büszke magyarságot. Elvették az országtól a nyugalmat. Gyűlöletet vetettek és nyomorúságot arattak. Közben meggazdagodtak. Elhíztak. Elbizakodottak, gőgösek és lenézők lettek. De azért legbelül már félnek.

Mert nekik van félnivalójuk. Nekünk pedig már nincs.

Székely Sándor, független országgyűlési képviselő
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke

Most hogy kormányunk és pártunk (már akié), törvényileg adóztatta meg az ellenséges (nem közvetlenül a pártközpontból irányított) közterületi piacot, mint fővárosi képviselő kénytelen vagyok egy apró kis bibire felhívni a figyelmet. Ez az apró kis bibi, úgy fél milliárd forintba, azaz ötszázmillió forintba fájhat Budapestnek, a budapesti polgároknak. Tudom, hogy ez aprópénz a Nemzeti Együttműködés Rendszerében működő maffiózó családok számára, de hát, ugye kis pénz is pénz, és hát persze, hogy nemcsak pénzről van itt szó, kérem szépen! De haladjunk szépen sorjában, nem ám csak úgy össze-vissza, mint Habony Árpád a budapesti és az ibizai szórakozóhelyek között…

Történt, hogy lassan másfél éve kiírták a budapesti metró vonalakon található reklámeszközök értékesítéséről szóló közbeszerzési tendert. Hogy-hogy nem, de ez a tender nem került a Fővárosi Közgyűlés elé. Ez már önmagában is érdekes, hiszen a BKK a főváros egyik utolsó cége (igaz ez is lassan igen égővé válik…). A közbeszerzés a föld alatt, valamint a buszokon található reklámeszközök, felületek bérbeadásának kiszervezéséről szól. Nincs ezzel baj, így van ez másutt is, nem a BKK feladata, hogy reklámcégeket vezessen, viszont nyilván jól jön az a pénz, ami a reklámcégektől bejön. Már ha elég jön be. És ez itt a kérdés, hogy elég jön-e be?

A budapesti metró reklámtendert a mai napig nem zárták le. Nem született döntés, hogy mely cégek béreljék a reklámfelületeket. Időközben a Kormány megváltoztatta a közterületi reklámfelületekről szóló törvényt. Megadóztatta ugyanis a felületeket. „Természetesen” az új adó nem vonatkozik mindenkire, csak azokra a cégekre, akikre kivetik. Értik, ugye?

A földalatti reklámokra azonban, ez az adó nem vonatkozik. Bizony! Így, azok értéke megnő. Nem kicsit. Hanem nagyon. Piaci számítások szerint, úgy 500 millió forinttal, hiszen nincsen rajtuk külön adó.  Így, nyilván mindenki szeretne ilyen felülethez hozzájutni. Ha a BKK-nál nem akarnak bajba kerülni, valamint Tarlós Főpolgármester úr sem akar magyarázkodni arról, hogy miért kezelte hűtlenül a főváros tulajdonát, új közbeszerzést kell kiírni.

De vajon mi értelme volt másfél évvel ezelőtt ezt már egyszer megtenni, ha azt nem tették le a fővárosi közgyűlés elé?  Mi értelme ennek az egésznek? A válasz nagyon egyszerű: természetesen a reklámtenderen ki akarják szorítani azokat a cégeket, amelyek nem csak a Fidesz reklámkampányainak adtak teret.  A Habony-Tombor érdekeltségű körbe tartozó cégeknek, illetve a Fideszhez közeli külföldi multinak pedig, át akarják játszani a felületeket.  Így ugye, nem csak a kecske lakik jól, hanem a káposzta is megmarad, ami a Kormány számára a 2018-as parlamenti választások előtt nagyon fontos. Nem nagy történet. Nap, mint nap történik ilyen az országban. De ha már fővárosi képviselő vagyok, gondoltam szólok. Ez hűtlen kezelés. És mint ilyen, ha bebizonyosodik, büntetőeljárás alá tartozik. Ugye, Főpolgármester úr?

Szerző: Székely Sándor

Azt hiszem, rajtam kívül csak Karácsony Gergő szokott biciklivel közlekedni a városban a fővárosi közgyűlés tagjai közül. Pesterzsébetről járok be a Soroksári úton. Azért ott, mert bár a Sorival párhuzamosan a Duna mellet fut a 6-os számú nemzetközi bicikli út, az olyannyira rossz állapotban van, hogy épeszű bringás arra nem megy. Marad a kétszer háromsávos bevezető út. Sok száz, hasonló probléma van még, ami az útjában áll annak, hogy Budapesten tényleg mindenütt biciklizni lehessen. De az elmúlt 10 évben, úgy tűnt elindult egy komoly fejlődés. A biciklisek lépésről lépésre haladva, kiharcolták, hogy teljes jogú tagjai legyenek a városnak. Cserébe ők is ennek megfelelően kezdtek el viselkedni. Tízszer olyan szabálykövetőek lettek, mint előtte. Persze, mindegyik oldalnak lenne mit fejlődnie, nem is keveset, de ami elindult ez ügyben a fővárosban, az példa értékű. Volt. Eddig.

Ha igazak a hírek, akkor úgy tűnik, hogy tíz év folyamatos fejlődés után, Tarlós István meg akarja akadályozni azt a folyamatot, amely Budapestet – sok egyéb más civil kezdeményezés mellet – élhető, szerethető, vidám, emberi várossá tette az elmúlt időszakban. Ha igazak a hírek, megszűnnek azok a jogok, amelyeket az elmúlt időszakban kiharcoltak maguknak a bringások. Azok a százezrek, akik autó, vagy tömegközlekedés használat helyett inkább bicikliznek, ezzel is csökkentve a főváros túlzsúfoltságát és demonstrálva, hogy igenis van egyéni felelősségvállalás egy közösség keretein belül. De nem csak egyéni felelősségvállalás, hanem önmagától létrejövő közösség is, amelynek saját szabályai vannak. És amely tud érdeket érvényesíteni és  tud a többi hasonló csoporttal együtt élni.
Ha hagyják.

De úgy tűnik, nem hagyják. Úgy tűnik, direkt viszályt akarnak szítani autósok, gyalogosok és biciklisek között, Budapest lakói között. Tarlós István az állítja, hogy nem igazak a hírek. De közben meg, nem érti, hogy hogyan kerülhettek ki azok az anyagok a vezetői értekezletről, ami alapján a kerékpárosok arra következtetnek, hogy vége a kegyelmi állapotnak. Nos, az igazságot én nem tudom, de nyilván hamarosan ki fog derülni. Legyen úgy, hogy tényleg csak egy félre értésről van szó…

Addig is, biztos, ami biztos készüljünk április 23-ra. Az idei év bringás felvonulására. Itt az ideje, hogy megmutassuk, mennyien vagyunk valójában és hogy milyen egységesek vagyunk. Mindenkinek, aki szeret biciklizni, aki szereti Budapestet, vagy szimpatizál a biciklisek ügyével, annak azt ajánlom, hogy 2016. április 23-án legyen ott a kerékpárosok felvonulásán.

Mutassuk meg, hogy nem ijedünk meg! Mutassuk meg, hogy nem hagyjuk az eddig elért eredményeket elveszni!
Mutassuk meg, hogy kiállunk egymásért, Budapestért, a jogainkért!

Tudatosítsuk a főváros irányítóiban, hogy nem mi vagyunk ő értük, hanem ők mi értünk! Mutassunk erőt! Mutassunk példát! Akinek fontos ez a város és a benne élő emberek millióinak az élete az üljön bringára.

MOST!

Szerző: Székely Sándor

 A 2014-es országgyűlési választásokon, ha nincsenek a kamu pártok, még az elképesztő politikai és kommunikációs baklövések sorozatát elkövető ellenzék is meg tudta volna nyerni Budapest kerületeinek jó részét. Ezt látva, a Fidesz megváltoztatta az Önkormányzati választási törvényeket. A maga szempontjából jól tette. E nélkül ma Budapest így, vagy úgy, de ellenzéki város lenne. De nem az. Sajnos. A győztesek, úgy tűnik, túlgyőzték magukat. Mára a főváros nem is egy, hanem több hatalmi harc áldozata. Nézzük sorjában, mi is zajlik ma Budapesten, az ország hagyományos gazdasági, politikai, kulturális központjában.

  1.  Az Orbán Viktor kegyeiből kiesett Simicska Lajos egyik legfontosabb cége ellen a múlt évben indított harcot a főváros. A Cityposter nélkül nincs (eddig nem volt) Budapesten választási kampány. 2014-ben az ellenzéknek valahogy, már hely sem jutott azokon az oszlopokon… Persze Tarlós nyilvánvalóvá tette, hogy neki ehhez nem sok köze van, de úgy tűnik, vele vitetik el a balhét. Ma a főváros, amikor a Cityposter Kft. hirdető oszlopait leszedi a közterületről, valójában lop. Ez köztörvényes bűntett. Oszloponként egymillió forintos tétel. Ugye mindenki tudja, hogy egy kifli ellopásáért ma, Magyarországon letöltendő börtönbüntetést lehet kapni? Kíváncsi vagyok, hogy ezért a lopásért ki fog ülni. És mennyit? Az hogy a főváros tudatosan jogtalanul jár el, azt jelenti, hogy már semmi sem számit. Legalábbis, ezt hiszik a Fideszben.

Fotó: MTI/Soós Lajos

  2.  Kocsis Máté főpolgármester akar lenni. A MIÉP-ből „kiábrándult” Máténk, úgy tűnik, hogy nem elégszik meg a VIII. kerület nagy nehezen megszerzett polgármesteri címével – na meg a Magyar Kézilabda Szövetség vezetésével –, hanem nagyobb falatra vágyik. Úgy tűnik, ebben van támogatása a Kupolából is, hiszen mára ő lett a Fidesz budapesti elnöke, sőt a Fidesz alelnöke is. Ezt, mondjuk meg is értjük, hiszen kevesebb rosszabb kisugárzású politikust nemigen találhatott volna Orbán Viktor arra, hogy a budapestieket megrendszabályozza. Ebből a fiúból hiányzik az emberség, a humor és az együttműködés legkisebb szikrája is. Hideg, számító, buta. Nem veszi észre, hogy őt is csak használják. Méghozzá nem más, mint maga Orbán Viktor. És hogy mire? Ez egyértelmű:

 3. Orbán Viktor be akarja tiltani Budapestet. Budapest soha nem hódolt meg valójában egyetlen diktatúrának sem. Túl nagy. Túl gazdag. Független. És itt nem szeretik, ha valaki megmondja, hogy mit is kell gondolnia az állampolgárnak. Mi, budapestiek szeretjük magunk formálni a sorsunkat. Ha kell az ország sorsát is. Nem véletlen, hogy Magyarország azé, aki Budapestet irányítja. És ez a probléma. Tarlós István, bár baloldalinak nem mondható, nem fideszes. Nem pártkatona. Vannak elvei, vannak elképzelései. És vannak saját emberei is. Akik, úgy tűnik, nem hagyják, vagy legalábbis nem akarják hagyni, hogy a Fidesz szétlopja Budapestet is. Vagy nem annyira. Ez nyilván elfogadhatatlan Orbánnak. Ezt meg kell szüntetni. Ezért a Városházán Kocsis Máté vezetésével, egyre inkább sarokba szorítják Tarlóst. Jogköröket vesznek el a fővárostól. Cégeit kiszervezik. Költségvetéséből folyamatosan lecsipkednek. És bár a gazdaság dübörög és a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincsen infláció, az ugyanannyi pénz, egyre kevesebbet jelent. Hát, még a folyamatosan csökkentett… Orbán Viktor meg akarja szüntetni Budapest önállóságát. Leginkább azt szeretné, hogy Budapestet ne választások útján választott vezetők vezessék, hanem, ha ő nevezhetné ki, Kocsis Mátét főpolgármesternek. És akkor végre, meg lehetne szüntetni a kerületeket. Össze lehetne vonni jogköröket. Sokkal többet lehetne lopni. Kuss lenne végre ebben a kétmilliós világvárosban.

Tarlós Istvánnak el kellene gondolkoznia azon, hogy hogyan lenne érdemes neki bevonulni a történelembe. Úgy, mint az az ember, akinek a főpolgármestersége alatt Budapestből, Magyarország büszkeségéből, mezővárost csináltak. Vagy úgy, mint aki mindent megtett azért, hogy ez ne következhessen be. Még akkor se, ha ehhez neki le kellet mondania.

Szerző: Eszes Péter

Kedves Gyerekek!
 A nagy menekült áradaton innen, az Európai Unión már réges-régen túl, volt egyszer egy ország. Volt annak egy királya. Úgy hívták, hogy Viktor. Viktor nagy huncut volt. Mindent ellopott, amit csak bírt a társaival együtt. Sok társa volt, így hát sokat loptak, mert, ugye az ország igen gazdag volt. Illetve lehetett volna, ha Viktor el nem lopta volna. De ellopta. Mint, már említettem, ez a Viktor – meg persze a társai is – nagy ravaszdik voltak. Amikor a nép megkérdezte tőlük, hogy miért loptok, azt mondták, hogy mi nem is lopunk. Azok loptak csak, akik előttünk voltak. De ők aztán nagyon. És különben is! Ha bejöttek volna a menekültek, akkor ők, tudjátok, mit műveltek volna veletek? Mindeneteket ellopták volna! Bizony!

 Mire a nép (aki nem volt olyan okos és pár hónapot gondolkodnia kellet ezen) azt mondta: de, hiszen ti vagytok hatalmon, ti veszitek el a pénzünket! Ti emeltek adót, miattatok nem csináltuk meg 8 évvel ezelőtt az egészségügyi reformot, ti teszitek fizetőssé az iskolát, valamint ti veszitek el a földjeinket is! És már réges-régen ti vagytok hatalmon, ráadásul, a menekültek meg nincsenek is az országban! És még a Várkert Bazárt is ötödszörre adjátok át, súlyos mutyimilliárdokért… Nem gondoljátok, hogy ezt most már végképp abba kéne hagyni?

 Mire a nagyon ravasz, nagyon bátor és legfőképpen nagyon furfangos Viktor egyik embere azt mondta, hogy: nem.

 És akkor ennyiben is maradtak. Itt a mese vége. Tényleg.

Jutott eszembe, amikor a negyedik 23-as buszra sem tudtam felszállni szűkebb hazámban, Pesterzsébeten.  Én ugyanis tavasszal és nyáron bringával, késő ősszel, valamint télen BKV-val, mostanában már BKK-val közlekedem (bár követni már nem lehet, hogy mikor milyen cég járművén utazik az ember). Persze járhatnék kocsival is ősszel meg télen, de ez lehetetlen. Még akkor is, ha – mint fővárosi képviselő – van parkolási lehetőségem a városházán. De nem tudok kocsival járni, mert egyszerűen nincs hozzá idegrendszerem. Budapesten autóval közlekedni reggel és délután 4-7 óra között gyakorlatilag a mission impossible kategóriája.  Állandósultak a dugók, ha valaki parkoló helyet is akar magának keresni, legalább fél órát rá kell számolnia az amúgy is irreálisan hosszú menetidőre. A fővárosi önkormányzat megbízásából, 2009-ben készített Szonda Ipsos felmérése szerint az adott pillanatban Budapest belvárosában közlekedő autók harmada éppen parkolóhelyet keres, vagyis fölöslegesen szennyezi a levegőt. A kutatás azt is kimutatta, hogy a belső területeken átlagosan hat órán át foglalják az autók az utcai parkolókat, azaz a többség beautózik reggel a munkahelyére, és estig nem adja át a helyét másoknak.Tehát ebből, ha csak lehet, nem kérek. Inkább buszozok. Csakhogy idén elképesztő állapotokat tapasztaltam, mikor elkezdődött számomra a biciklimentes időszak. Túlzsúfolt buszok, a hármas metrón utazni olyan mintha egy életveszélyes roncsderbin lennénk, aminek a végén hálát adhat az ember, ha épségben elérte célját. De ezen kívül   a hármas metró annyira túl van terhelve, hogy a Corvin negyed és a Deák Ferenc tér között egyszerűen kiesnek az emberek a kocsikból, amikor kinyílik az ajtó.   A hármas villamos állandóan lerobban, és egyre gyakrabban gyulladnak ki a buszok is. Ennek megfelelően az emberek ingerületek, idegesek. Nem ritka a kiabálás, sőt nem egyszer láttam lökdösődést is a reggel munkába menők között.

(Forrás: fenteslent.blog.hu)

És hogy miért írok erről? Azért mert úgy látom, hogy ez egyáltalán nem véletlen. Úgy tűnik számomra, hogy a kormány valamilyen oknál fogva bünteti Budapestet. Budapest polgárait. A főváros – amely Magyarország gazdasági, kulturális és politikai központja – az ország GDP-jének 34 százalékát adja a költségvetésbe. Ehhez képest 500 milliárd forintból kell megoldania a működését. Ez már önmagában is megalázóan kevés, de hát mi budapestiek eddig sem az állami megrendelésekből éltünk. Mi arról vagyunk híresek, hogy saját magunk is tudunk olyat csinálni, ami világszínvonalú. Még abból is erényt kovácsolunk, hogy a belváros fantasztikus házait, hagyták tönkretenni. Sebaj, csinálunk belőle romkocsma negyedet, amely a föld minden országából vonzza a turistákat és termel bevételt a kormánynak. 

De úgy tűnik, a kormány nem nézi jó szemmel, hogy Budapest köszöni szépen, de jól van. Ne legyen jól. Nincs jól Kelet-Magyarország, nehéz a helyzet Dél-Dunántúlon, Pest megye déli és keleti régiói is tudnának mesélni. Akkor miért akar itt Európát Budapest? Na, azt nem! Vegyünk csak el tőlük pár milliárdot. Nem kell ide jó tömegközlekedés. Ne érezzék már magukat olyan nagyon polgárnak az emberek. Legyenek inkább csak prolik (semmiképp se proletárok…), akiken lehet röhögni.  Had könyörögjön nekünk azért a pénzért, amit amúgy már megígértünk. Majd meglátjuk, oda adjuk-e nekik. Ha olyan kedvünk lesz. Vagy nem lesz… 

Ha, nem tudná, kedves olvasó, most éppen ez zajlik.  A kormány megígérte – benne is van a Főváros és a Kormány költségvetésében is –, hogy támogatja a Fővárosi tömegközlekedést 24 milliárd forinttal. Ez tavasszal volt. A pénz azóta sem jött meg. Most, november 16-án, még mindig nincs a főváros számláján a pénz. Mondhatnánk, hogy oké, de még van hátra több mint egy hónap. Igen ám, de közben a fővárosnak már a stratégiai tartalékához is hozzá kellet nyúlnia, ahhoz, hogy biztosítsa a főváros tömegközlekedését. Egészen december 31-ig. Hogy utána mi lesz, azt nem tudni. Plusz, ahelyett, hogy 7 milliárdért vásárolnánk buszokat, hogy ki tudjuk majd váltani a hármas metró felújításával járó kapacitáskiesést, inkább sokkal rosszabb konstrukcióval bérlünk, illetve hitelből veszünk autóbuszokat. Már akkor, ha a kormány jóváhagyja ezt. Ez egész egyszerűen vérlázító. 

Úgy gondolom, hogy ha a kormány tisztelné Budapestet – aminek a teljesítménye nélkül nem költhetne csak saját kommunikációjára 25 milliárdot, stadionok építésére sok 10 milliárdot, nem adhatna gázszerelőknek sokmilliárdot, és sajnos napestig sorolhatnánk a sort a teljesen felesleges, ámde nagyon költséges passziókról -, szóval ez a kormány, ha tisztelné a budapesti választópolgárokat, igazán betarthatná saját költségvetését. De úgy tűnik, nem akarja, vagy csak akkor, ha már eléggé megalázta a város főpolgármesterét valamint a város lakóit.  Bárhogy is van, Budapest – a pár látványberuházáson kívül – évek óta stagnál. Az oktatást szétverik, nem épülnek új épületek, nem fejlődik a tömegközlekedés, és ha világversenyt hoz a kormány Budapestre, az azzal jár, hogy elveszik az egyik kedvelt fürdő tulajdonjogát a várostól azért, hogy cserébe kifizessék a tömegközlekedés hiányát. Már egy részét… Egyszóval Budapestet valamiért bünteti a kormány. 

Úgy tűnik, a Főpolgármester egyelőre nem tud erőt mutatni a kormánnyal szemben. Mind a Városházán, mind pedig a BKV-nál leépítések lesznek. A rozsda negyedek újragondolása helyett, a kormány inkább a Városligetet tenné tönkre. A tömegközlekedés a csőd szélén táncol. A város lassan-lassan feléli tartalékait. A kérdés az, hogy a budapestiek mikor unják már meg, hogy a sarokba vannak állítva. Mindenesetre én már nagyon unom!

Szerző: Székely Sándor

A baloldal 2002 és 2010 között, Orbán Viktor hathatós külső segítségével ugyan, de felszámolta magát. Ez mára közhely, cikkek százai elemezték a múltat az elmúlt időszakban. 2010 és 2014 között, bár kétségbeesett kísérletek sora történt arra, hogy megújuljon, hogy visszanyerje vitalitását, tartalmát, ügyeit, szépen sorra elbukott mindegyik. Elbukott a Milla, elhalványult a Szolidaritás, a közösen létrehozott párt az Együtt Bajnai Gordon nélkül kérdéses, hogy életképes tud-e maradni? Az LMP-ből kivált PM Zuglóra zsugorodott. Az MSZP nem tud megújulni, a DK pedig Gyurcsány nélkül nincs, vele viszont meg nem tud kitörni a karanténból. A 2014-es választásokon elszenvedett háromszoros kudarc a baloldali pártok, szervezetek részéről jól megmutatta, hogy az nem elég, ha összeállnak. Kellenek karizmatikus arcok, mondanivaló, lendület, hit az ország népében és a közös jövőben, a hatalom akarása, szervezeti reformok, média, pénz, pénz és pénz. De az elmúlt négy év politikai kudarcai után váratlanul, az őszi önkormányzati választásokat követően, mintha történne valami a baloldali térfélen. A Fidesz hibát hibára halmoz és a baloldal - láss csodát - érdemben ki tudja használni. Tüntetéseket szervez, valamint választási győzelmeket arat.  Mi történik itt? Nézzük meg pontról pontra:

1.        Az elmúlt években is voltak civil tüntetések. A Milla kezdte, a Szolidaritás átvette a stafétát és a Budapesti polgárság mellet megszólította a munkavállalói rétegeket és a vidéket is. Aztán mindkét szervezet elbizonytalanodott, majd miután bekapcsolódtak a pártpolitikába, megszűnni látszódott a mozgósító erejük. De persze tüntettek mások is. A diákok 2012 végén, a Humán Platform 2013-ban. Ezek a tüntetések egyike sem érte el 2011-es Millás és Szolis tüntetések nagyságát, valamint tartalmi színvonalát. 2014-es év a pártpolitikáé volt őszig, így az utcai politizálás háttérbe szorult. Aztán jött ősz és megváltozott minden. A NAV botrány, az Internet adó. A felgyülemlett korrupciós botrányok olyan dühöt váltottak ki az emberekből, hogy korábban elképzelhetetlen hőfokon adták tudtára a kormánynak és a világnak, hogy itt valami nagyon nem stimmel. 2013-ban még egy ország ellenzéki sajtója sápítozott Orbán hungarocell szobrának a ledöntésén. 2014 őszén senki nem csodálkozott, vagy határolódott el attól, hogy a tömeg megostromolta a Fidesz székházat, valamint többször is dulakodásba keveredett a rendőrökkel a parlamentnél. Valami megváltozott. Ezen kívül történt más is a civileknél. Az 2014-es őszi és 2015-ös téli tüntetéseket két csoport szervezte. Az egyik a Gulyás Balázs és Vajda Zoltán köré szerveződő, a politikát nem zsigerből elutasító több civil szervezettel - köztük az újra önállósuló Szolidaritással is - együttműködő csapat, valamint a másik, az elmúlt 10 év „hivatalos” civil álláspontját képviselő csoportok, akik azt kommunikálták a tüntetéseiken, hogy az egész 25 év tévút és egy egészen új, bázisdemokrata alapokon álló demokráciát kell felépíteni. A két csoport között, bár persze személyi ellentétek is adódtak, de nyilvánvaló az ideológiai különbség is. Míg a 2015 január 2-i tüntetés szervezői nem engedték szóhoz jutni Kész Zoltánt, addig február elsején a Merkel érkezésére szervezett tüntetésen - melyet hétszázezren néztek az ATV-n - beszédet mondhatott a Veszprémben végül nagy fölénnyel nyerő, pártok által is támogatott civil képviselő jelölt. Vajdáék nagyon pragmatikusan és úgy tűnik, tervszerűen foglalják el az utcát. Politzálnak. Nem valami ellen, hanem valamiért.  Éppen most, március 15-én fognak szimbolikusan nagy tüntetést szervezni. Erejüket az is bizonyítja, hogy Orbán Viktor évértékelőjére Vajdát hívták be kommentálni az ATV-be.

2.        A baloldali-liberális pártok úgy tűnik, rájöttek, hogy amennyiben tovább folytatják egymás lejáratását, akkor azokat a szavazókat is elveszítik, amelyeket eddig megtartottak. Sőt, a tanulási folyamat arra is kiterjedt, hogy vegyék észre: hagyni kell a civileket, az utcát a maga útján járni. Persze voltak kiszólások három ellenzéki párttól is (MSZP, DK, Együtt) a civilek felé, de valójában egyik párt sem települt rá a tüntetésekre. A PM egy valódi baloldali javaslattal vétette magát észre Zuglóban és ezt Karácsony Gergő személyében egy hiteles, ismert politikus tudja népszerűsíteni. Az Együtt úgy tűnik, egy decens, fiatal, városi konzervatív réteget céloz meg, a Szocialisták, pedig átengedték Kész Zoltánnak az indulás jogát Veszprémben. Ez - ismerve az eddigi hozzá állásukat - nagy eredmény. Úgy tűnik rájöttek, hogy a valódi együttműködés hasznosabb, mintha csak eljátszanák azt. A DK, pedig azzal, hogy úgy döntött a liberális mező felé fordul, végre elállt attól a szándékától, hogy ő vegye át az MSZP helyét a belpolitikai életben.

3.        Az embereket már nem lehet olyan könnyen megvezetni. Már nem elég azt szajkózni a Fideszes médiákban, hogy ez, vagy az a politikus, vagy szervezet kommunista, lop, hazudik. Az emberek már nem hisznek a Fidesznek. Viszont elkezdtek hinni az utcai demonstrációk szervezőinek. Akik több százezres Facebook oldalaikkal akár hetente el tudnak érni, több mint egymillió embert.  De a közhangulat is megváltozott. Az utcákon, a zöldségesnél, a rendelőkben és a gyárakban is, most már minden további nélkül nyíltan szidják a Fideszt. Ilyen utoljára 2010-ben volt, ellenkező előjellel, természetesen.

A fentiekből az látszik, hogy az 2006-2014 őszéig tartó időszakkal ellentétben, úgy tűnik, hogy a baloldali-liberális pártok, szervezetek, tüntetés szervezők végre kezdenék megtalálni az ellenszerét az Orbáni hatalomtechnikának. Persze négy sikeres hónap még nem fogja megváltoztatni Magyarország politikai térképét. Még mindig a Fidesz a legerősebb párt. Még mindig veszélyes a Jobbik. A szakszervezetek még mindig nem csinálnak semmit. Az utcai demonstrációk még mindig nem elég nagyok, a pártok pedig még mindig nem fejtették meg, hogy pontosan mitől is olyan baloldaliak vagy éppen liberálisak ők. Nincsenek valódi vezetők, valódi egyéniségek. Nincs olyan párt, amely ajánlatot tudna tenni annak ez egymillió embernek, aki szavazna ugyan, de úgy látja, hogy nincs kire. De legalább most már látszódik a harc, meg az akarat. Ha tovább folytatódik az a trend, hogy a Fidesz hibáit mind az utcán, mind a parlamentben, mind pedig a világhálón a fejére olvassák az a kormányzó pártnak, valamint az ellenzék nem egymással foglalkozik, akkor előbb utóbb összeállhat egy olyan baloldali ellenzék, amely alkalmas lehet egy előrehozott választásokon, vagy végső esetben a 2018-as választásokon Orbán elzavarására és Magyarország belső és külső pacifikálására. A címben feltett kérdésre, miszerint „Ki viszi át, a baloldalt a hídon?”, a válasz az, hogy mi mindannyian, akik vállaljuk, hogy baloldali-liberális színekben politizálunk. Ijesztő, de így van.

Szerző: Székely Sándor