2002–ben Orbán Viktor azt mondta, hogy a haza nem lehet ellenzékben.
Tehát aki a nem a Fideszre szavazott, az nem tartozik a nemzethez. Aztán, nézzük csak mi volt még?
Kommunistázás, liberális férgezés, hazaárulózás reggel, délben és este is. Egy Fidesz által hátulról irányított puccs féleség, majd 2010-ben hatalomátvétel. 2010 után az alkotmány, és ezzel a jogállam szétverése, sajtó egyoldalú és agresszív megszerzése, a tömegtájékoztatás teljes lenyúlása. Migránsozás, uszítás, gyűlölködés, pocskondiázás. Oktatás szétverése, lezüllesztése. Technikai ügyekkel a szegregáció egészen elképesztő új fajtájának bevezetése, életben tartása, sok százezer honfitársunk rabszolga sorban tartása. Megfélemlítése. Politikusok, szakértők, szavazók, lejáratása, bebörtönzése, dehumanizálása.
Ez történt - nagyon röviden, nagyon egyszerűen az elmúlt 15–17 évben a Fidesz–KDNP részéről. És erre vannak szavazóik. Nem is kevesen. És egyáltalán nem csak kényszerből. Sőt.
Bangóné Borbély Ildikó, valóban nem fogalmazott úgy, ahogy azt a baloldali–liberális mezőben lévő politikusok, köztük én is, jó szívvel hallgatna, vagy akár egyetértene vele.
Ennek ellenére nem tudom és nem is fogom elítélni.
A politikus is csak ember. És mindenkinél elszakadhat a cérna. Főleg akkor, ha őt vagy közvetlen környezetét már hosszú évek óta támadják, bántják, megalázzák.
Azokat a milliókat ki védi meg, akik nem a Fideszre szavaztak? A mi szavazóink lelke nem számít? Mi nem üthetünk vissza? Soha? Biztos? Nem ezt gondolom.
Akik őt most elítélik, legyenek azok baloldali–liberális pártok, vagy közírók, azt hiszik, hogy ezzel gesztust tesznek a Fidesz–KDNP párt vezetői és szavazói felé.
Szeretném jelezni, hogy óriási tévedésben vannak. A gesztusok kora lejárt. Háború van. És nem állunk nyerésre. Főleg nem úgy, ha egymásra lövünk. Már persze, ha győzni akarunk.
A budapesti önkormányzati választást meg lehet nyerni. Nagyon. Mára egyértelmű, hogy a Fidesz leányvállalatként működő LMP, és Budapesen a valódi népnemzeti-keresztény szélsőjobboldal felé tájékozódó táborral rendelkező Jobbik nélkül kell ezt tenni, mert ők kinyílvánították, hogy külön indulnak. Lelkük rajta. De a számok azt mutatják, hogy nélkülük is lehet győzni Budapesten
Ehhez az kéne, hogy a rajtuk kívül lévő összes, helyi vagy országos civil szervezet, párt együttműködjön az önkormányzati választásokon. Ez pedig akkor működhet jól, hogy ha ezek a szervezetek
egy közös jelölő szervezetben indulnak,
vagy azt támogatják. Így nyilvánítva ki, hogy nem a pártérdekek vezérlik őket, hanem a választók, az emberek felé való elköteleződésük, a változás iránti alapvető igényük.
Az DK, az MSZP, a Párbeszéd valamint a Momentum – jellemző módon pártlogika alapján – megállapodtak. Felosztották maguk között Budapest kerületeit. De ebből a megállapodásból kihagytak olyan szervezeteket, melyek pedig évek óta bizonyították, bizonyítják, hogy a kormányváltásért, illetve Budapesten az ellenzéki győzelemért dolgoznak. Pontosan ez az a taktika, ami az elmúlt 9 évben Orbán Viktort a hatalomban tartja. Nem ő az okos. Hanem a baloldal pártjai a… Nos ide gondoljon mindenki azt, amit akar.
A Szolidaritás Mozgalom évek óta a kormányváltásért dolgozik.
Teszi ezt abban a környezetben, amilyen ma van Magyarországon. Igyekszünk azokkal kooperálni, akikkel lehet.
Csak pár példa az elmúlt évekből, hónapokból, hetekből:
Ilyen volt a kvóta kampány után tartott, általunk kezdeményezett 2016-os közös tüntetés a Blaha Lujza téren.
A Majtényi László nevével fémjelzett köztársasági elnöki kampány, ahol a Szolidaritás Mozgalom elérte, hogy az ellenzéki pártok – a Jobbik kivételével – közösen állítsanak köztársasági elnök jelöltet Áder Jánossal szemben.
Ilyen volt a 2018. őszi XV. kerületi kampány, ahol a Szolidaritás és Ráte jelöltjét támogatták a baloldali pártok (az LMP és a Jobbik nem), és sikerült is megállítani a Fidesz további pozíciószerzését.
Németh Angéla, a RÁTE és Solidaritás polgámestere és Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke
Idén tavasszal – egyedüli civil szervezetként – beszálltunk az ország első előválasztásába, Karácsony Gergőt támogatva. Egyelőre még mindig azt gondoljuk, helyesen tettük.
A mostani EP-kampányban van olyan kerület, ahol mi adunk kitelepülő pultot az egyik pártnak. A másiknak meg embert is, mert nemhogy pultja nincsen, embere sem. Budapesten…
Az előzőek miatt akár meg is sértődhetnénk, elkezdhetnénk szidni a pártokat, beállhatnánk akár Puzsér mögé is. Csinálhatnánk a fesztivált a kormánypárti médiában. Vádaskodhatnánk.
De mi azt gondoljuk, hogy az országunk és benne Budapest, sokkal fontosabb a mi egonknál, a mi szervezeti vélt vagy valós érdekeinknél. Ezért arra kérjük azokat a pártokat, akik a napokban megegyeztek egymással a közös indulásról, hogy egyeztessenek azokkal a civil szervezetekkel, akik jelzik az önkormányzati kampányban való részvételi szándékukat. Valamint, hogy közösen alakítsunk egy jelölő szervezetet, melyben közösen indulhatunk. Budapestért. Az országunkért.
Egyetlen dolgot tudok szeretni a kormány "világhírű" családvédelmi intézkedéssorozatában, hogy nem nevezték el Orbán valamelyik nagy példaképéről, ahogy a kormány eddigi összes tervét Szélltől Wekerléig. Pedig milyen jól mutatna Gömbös Gyula akciótervként a program, aki háromszor nősült, gyermekei is születtek. Lehetne a szlogen, amit Novák Katalin nyájasan előadna: Légy te is Gömbös Gyula!
A kormány feladata a családok segítése. Ez így helyes. De már ott a bökkenő, hogy a család definíciójába beletörik a kormány bicskája, mert nem elég hozzá két ember, aki szereti egymást. Az még nem család, különböző neműeknek kell lenniük, és minimum kettő gyermekkel kell rendelkezniük. Sőt, már ez sem teljesen igaz. Pár éve még a 2 gyerek 3 szoba 4 kerék volt a mantra, ma már a háromgyerekeseké a világ,
Egyszerű üzenetek az érthető üzenetek. Ha szülsz két gyereket, és van férjed, akkor kihoztad nullára a dolgot, tehát a magyarság megmarad. Sőt. Ha szülsz még egyet, akkor a nemzetet tovább éltető félisten lehetsz, tessék itt van tízmillió forint. Esetleg még egyet szülnél? Ezentúl sosem kell adóznod. Azé a világ, aki teleszüli, harsogja a csepeliek kakukktojása, Németh Szilárd. Vehetsz nagy autót is milliókért. nem hagyunk az út szélén. Tényleg kezdem elhinni, nagyon jól beszél államtitkár asszony.
Egy bökkenő van ezen az uniós pénzből szépen felújított úton, hogy a munkások nyolcvan százaléka az akciótervből semmit sem fog érezni. Amelyik család kifizeti a 150.000 forintos albérletet, ledolgozza a négyszáz órát minimálbéren, befizeti az összes rezsit az iskolai budipapírig bezárólag, nem tud megfelelni a kormány feltételeinek.
Van más lehetőség? Persze.
Kaphatna háromszor ennyi családi pótlékot, akár mindkét szülő.
Kaphatna gyermekek után járó albérlet-támogatást. Kaphatna fix összegű garantált személyi jövedelemadó-kedvezményt, melyet ha nem tud igénybe venni, mert keveset keres, akkor kiegészítené az állam. Innen csak egy lépés lehetne az igazságos progresszív adózás. Mert Magyarország az a hely, ahol a minimálbéres is ugyanannyit adózik, mint a milliókat kereső.
És még sok mindent kaphatna egy családos ember, ha a társadalom bevonásával átgondolnánk az újraelosztást, és utána jó döntéseket hoznánk. A mostani "szüljél, mert különben elfogyunk, és idejönnek a migránsok" narratíva még tovább rombolja a borzasztó állapotban lévő Magyarországot.
A Fideszesek, KDNP-sek, MSZP-sek, Jobbikosok, LMP-sek tegnap megszavazták az akciótervhez szükséges törvénymódosításokat, pár képviselő nyomott csak nemet, vagy tartózkodást velem együtt. A Szolidaritás képviselőjeként elmondtam, hogy a jólétben élőknek szól a program, a rászorulóknak ebből semmi sem fog jutni, ezért nyomtam meg a tartózkodás gombot.
Hiába a több éve tartó több tízmilliárdos nagyságrendű állami dotáció a Magyar Posta egy feneketlen hordó. Hová és mire költötték a közpénzt és miért titkosak az adatok? Kérdések amelyekre nincs konkrét válasz, csak a létszámelépítés.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Magyar Posta részére „egyetemes postai szolgáltatás méltánytalan többletterhének megtérítése” címén a 2016-os évre, a 2017.évi költségvetés terhére a maximálisan igényelhető 15 millió eurót, vagyis 4,5 milliárd forintot adott. Hogy mire, az titok. De az egyetemes szolgáltatások körébe tartozik például a több mint nyolcmillió nemzeti konzultációs kérdőív vagy a 2,8 millió Erzsébet-utalvány kézbesítése is. Az erre vonatkozó adatot ugyanis a minisztérium nem nagyon akarta szocialista politikus társamnak kiadni. Mivel a posta közfeladatot ellátó szerv, a döntéseit megalapozó adatok a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvánosak. Ugye milyen érdekes?
A bőkezű állami támogatás ellenére tavalyelőtt a karácsonyi rohamot a posta csomagfeladási limit bevezetésével akarta kezelni. Majd 2018-ban elbocsájtott 100 embert. Most pedig arról olvasni, hogy az üzemi tanáccsal megállapodtak 300 munkavállaló elbocsátásáról. Az indokolás, amit a Magyar Posta közleményében ír egészen elképesztő: a brüsszeli szabályozás miatt a Magyar Posta, amely Magyarország egyetemes postai szolgáltatója, a hazai logisztikai piac vezetője, versenypiaci szereplőként nehezen juthat költségvetési támogatáshoz, ezért csak úgy tudja javítani pozícióját, ha hatékony, gazdaságos működtetést biztosít, és önerőből forrást teremt a szükséges modernizációs lépésekhez. Ehhez a célhoz elkerülhetetlen a vállalat szervezeti hatékonyságának növelése, a bürokrácia csökkentése, valamint a társasági-irányítási szint arányának mérséklése, ennek egyik eszköze a létszámleépítés.
Na de nézzük, hogy miként is alakult a 2013 óta az állami dotáció: 2013-ban 4,57 milliárd, 2014-ben 5,1 milliárd forintot fizetett az állam. A 2015-ben 3,68 milliárd forintos segítséget nyújtott az Orbán-kormány a központi költségvetésből a Magyar Postának. Ez összesen 13,4 milliárd forintos állami támogatást jelent csak azt nem lehet tudni, hogy mire ment el a pénz? Az Orbán-kormány egyik narratívája, hogy mindenért az előző szocialista kormány a felelős, így ezért is, mármint azért, hogy Magyar Posta rossz anyagi helyzetben van. Tény azonban, hogy 2013-at megelőzően soha nem volt szükség állami segítségre. Sőt a szocialista kormányok idején még a posta fizetett a közös kasszába minden évben osztalék formájában átlagosan 3-4 milliárd forintot, de osztalék kifizetésére 2010 óta nem került sor.
Kérdés: hol a pénz? Mire költötte a posta, és most miért kell 300 embert kirúgni, még ha az az Üzemi tanács jóváhagyásával történik? Erőteljesen sántít a posta magyarázata, mert azért valljuk be, monopolhelyzetben lévő vállalatról van szó.
A magyar ellenzéki politika elmúlt nyolc éve, az egészen elképesztően ostoba és primitív pártharcokon és civil nekiveselkedések majd látványos kudarcokon kívül, nagyjából arról szólt, hogy meg kell védeni a demokráciát, az alkotmányosságot és a szólásszabadságot. Ez utóbbi természetesen valóban fontos. E sorok írója is számtalan helyen, időben volt szervezője, kitalálója, vagy résztvevője ezeknek a tüntetéseknek, kampányoknak. Ugyanakkor a magyar ellenzéki politika egyik óriás hiátusa (a sok másikkal együtt), hogy képtelen volt olyan dologról is beszélni hosszasan, mint ami amúgy azokat is érdekelne, akik nem minden reggel a politikai újságok olvasásával kezdik a napot, és azzal folytatják, hogy maguk is leírják a véleményüket. Konkrétan az elmúlt évben egyetlen egy politikus bírt érdemben és kampányszerűen a bérekről beszélni, ez pedig Tóbiás József volt az MSZP veterán képviselője, volt elnökük. Nem tette zsebre, amit ezért kapott a szabad sajtónak nevezett – azóta jó részt már megszüntetett – újságok hasábjain.
Merthogy drága barátaim az úrban, az embereket (nem a magyarokat, a Homo sapienset), nem a sajtószabadság élteti.
Vagy az alkotmányosság. Vagy a demokrácia. Nem bizony. Természetesen ezek fontosak neki. De a bére fontosabb. Meg az életminősége. Meg az önképe. És mi - én sem – erről nem beszéltünk eleget. Őszintén szólva – fent említett többi témához képest - alig. Az elmúlt szűk két hónap ebben hozott érdemi változást. A Munkatörvénykönyv új változtatására adott ellenzéki reakció áttörte a gátakat. Végre nem elvont ügyekkel foglalkoztunk a Parlamentben, éjjel kettőkor, hanem az emberek bérével, munkakörülményeivel, életminőségével. A Parlament lépcsőjén a rendőrökkel szemben is akár. Civil aktivista, parlamenti képviselő, random polgár együtt dulakodott a rendőrrel, kiabálta ki frusztrációját.
Hiszen mit is mondott a kormány ezzel a törvénnyel? Azt mondta, hogy nem lesz változás. Tudjuk, hogy eddig se 8 órát dolgoztatok. Tudjuk, hogy nem éltek meg egy fizetésből. De 8 év gazdasági csoda (by Fidesz – KDNP), uniós euró milliárdok özönlése és hihetetlen nemzetközi gazdasági prosperitás után, csak annyit tudunk nektek mondani, hogy ott fogtok ti megrohadni a munkahelyeteken. Csak most már nem feketén, hanem legálisan. Azt mondták nekünk, hogy nincs esély. Nem lesz jobb. Nincs menekülés. Marad a 12-16 óra munka. A hétvégén dolgozás. A számolgatás. A hitelből nyaralás. A halálig való gürcölés. A folyamatos feketén való dolgozás. Mert. Csak.
Parragh László szerint felesleges volt a győriek sztrájkja. „Annak az oka, hogy a termelés részben Magyarországon van, lényegében abból indul, hogy a magyar bérek alacsonyabbak. Ezt el kell fogadni....
Szóval 2018. december közepén megváltozott valami. Kiderült, hogy minden ellenkező állítással szemben Magyarországon élnek olyanok, akik a munkájukból élnek meg. Őket hívjuk dolgozónak, munkásnak. Az elmúlt években, évtizedekben ezeket az embereket a magyar politika kihasználta, megalázta, közösségeiket szétverte. Átnevezték őket polgárnak. Anélkül, hogy ők (mi) ezt akartuk volna. De most már nem lehet, nem szabad visszafordulni. Ideje, hogy kimondjuk, Magyarországon él négy és fél millió ember, aki abból él, hogy dolgozni jár. Két vagy három munkahelyre. Kitart, küzd, gyereket nevel. Adózik. Életben tartja azt a helyet, amit Magyarországnak hívnak. Most ott tartunk, hogy ha kicsit is erősebben fogalmaz ebből a rétegből bárki, a kormányunk újságírói, politikusai le buta, ostoba prolizzák. Mire a magyar ellenzék egy része ebből a prolit kéri ki magának…
A magam részéről csak annyit tudok mondani, hogy ezt a harcot le kell folytatni. Most már nem szabad visszafordulni. A tüntetések, a sikeres Audi sztrájk csak az első lépések. Tovább kell szerveződni. A szakszervezeteknek a gyárakban. A baloldali pártoknak, politikai szervezeteknek a politikai térben. Újra kell értelmezni sok dolgot.
Le kell porolni a munkás szót. Új kultúrát kell kiépíteni a baloldalon.
De nem a VIII. kerületi civil közösségnek, hanem az egész országban. Olyat, ami táplálkozik a munkásmozgalom hagyományaiból, de természetesen megfelel a 21. század követelményeinek. Újságot kell írni. Tüntetni kell. Sztrájkolni kell. Az emberekkel kell beszélni és meg kell őket hallgatni. Arról kell beszélni, ami őket érinti, bántja. Budapesten, Törökszentmiklóson, Cserépfalun egyformán. A Havanna lakótelep, Csepel, Újpalota, Ózd, Komló lakótelepeinek népéhez sokat beszélt már a Jobbik vagy akár a Fidesz. A nemzeti rockon, a futballhuligánokon keresztül. A menekült ellenségen keresztül. Beszélt hozzájuk, de a nem győzte meg őket. Ideje van, hogy mi is megszólítsuk őket. Újra. Nem a gyűlöletre alapozva. Nem valami ellen. A mi politikán alapja a Társadalmi Szolidaritásnak kell lennie.
Ki kell állni értük. Közösségeket kell teremteni. Azokat össze kell kapcsolni. Új, akár radikális baloldalt kell építeni.
Olyat, ami nem ijed meg a mára már nyíltan elnyomó hatalomtól, és ami a dolgozó átlag embereknek szól, érdekükben politizál.
Olyat, aki május első napján, nem sör – virslibe fetreng a Városligetben, hanem amelyik követeli a munkásoknak azt, amit már egyszer kiharcoltak maguknak, de az utóbbi évtizedekben ellopták tőlük. Nyolc óra munkát, nyolc óra pihenést, nyolc óra szórakozást. Emberhez méltó életet. Biztos megélhetést. Emberi méltóságot. Büszkeséget. Munkás BüszkeségetMájus 1-re a Szolidaritás ezt hirdeti meg, a Munkás Büszkeség napját.
Idén május elsején végre ne a munkát ünnepeljük meg. Hanem a munkásokat. Hiszen ez a nap az ő ünnepük. A mi ünnepünk.
100 évvel a Tanácsköztársaság bukása valamint 30 ével a rendszerváltás után, itt az ideje újra ringbe szállni, új gondolatokkal, új eszközökkel, a régi hévvel, a régi elszántsággal. Itt az ideje újra az emberekhez beszélni. Itt az ideje újra politizálni. Itt az ideje újra harcolni.
Januárban Novák Katalin család és ifjúsgügyekért felelős államtitkár bejelentette, hogy a tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a GYOD, amelynek összege bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. A kormány a döntést nem csak úgy magától hozta meg, hanem több civil szervezet, egyesület és érintett szülő figyelemfelhívó akciója kellett ahhoz, hogy a hatalom észrevegye őket.
A törvényt el is fogadták, ám a jogszabály úgy született meg, hogy nem kérték ki az otthonápolók véleményét.
Ennek ellenére az érintettek bár aggódva, de örültek, hogy legalább valami elindult, de aztán, ahogy az lenni szokott lehullott a lepel.
A keresztény gyökereit oly vehemensen oltalmazó kormány, s annak vezetői a napokban ismét bebizonyították, hogy a féltett elv csak a kirakat kereszténységükre elegendő. Mint kiderült pontozás alapján döntik el, ki mennyire rászoruló. Júliustól így olyanok is eleshetnek a megemelt ápolási díjtól, akik valamelyest önállóak ugyan, de mégis állandó felügyeletre szorulnak. Dejá vu érzésem támadt. A rokkantak 2012-ben bevezetett felülvizsgálati rendszere jutott eszembe. Abszurd történetek, abszurd eredmények, nem véletlenül döntött úgy az Alkotmánybíróság még tavaly, hogy jogtalanul csökkentették és vették el Orbánék a rokkantnyugdíjakat a rokkantsági ellátórendszer átalakításával. A rokkantság szintjét megállapító felülvizsgálati rendszer új szabályaival egyszerűen megsértette az emberi jogokat!
Ám ezek a magasztos elvek semmit, de semmit nem jelentenek a cinikusságtól és a kivagyiságtól duzzadó Fidesz-KDNP kormánynak!
Akiknek nincs tartósan beteg gyereke vagy hozzátartozója, el sem tudja képzelni, milyen emberfeletti erő, fizikailag és lelkileg is minden áldott nap ugyanazt a monoton rutint csinálni. Nincs nyaralás, nincs pihenés, nincs kikapcsolódás….
Mindennap ugyanaz: emelni, tisztába tenni, lefürdetni, megetetni, mosni, főzni, orvoshoz járni, sokszor kórházi feladatokat ellátni…. Csak a színtiszta szeretet a mozgatóerő, miközben a mindennapok rutinjába és fáradságába megbújik az egyik napról a másikra való élés félelme és a kérdés: mi lesz, ha én már nem leszek? Mi lesz a gyerekemmel, a hozzátartozómmal? Ki fogja gondját viselni? Ki tudom-e fizetni a rezsiszámlát, miből veszem meg a gyógyszereket?
Ezeket a kérdéseket kellene egy kereszténységére oly büszke kormánynak feltennie, minden áldott nap, amikor törvényt alkot és mások sorsa felett dönt! Mert segítőkészség, összetartás, törődés, közösségvállalás vagyis szolidaritás nélkül nem lehet egy kormány keresztény és polgári.
A Fidesz–KDNP politikusai úgy csinálnak, mintha magabiztosak lennének, de közben félnek. Úgy csinálnak, mintha ők ártatlanok lennének, mint a ma született bárányok, de közben tudják, hogy a lopott pénzen szerzett királyságuk bármikor elveszthet, ezért félnek.
Félnek, mert tudják, hogy ha vége a pünkösdi királyságnak, akkor ki fog derülni, hogy minden, amit éveken át másokra szórtak gyűlöletet, százszorosan fog rájuk visszaszállni.
Félnek, mert már nem tudják elképzelni, hogy milyen az élet úgy, hogy ők is csak egyek az eddig lesajnált, leprolizott, leparasztozott, ezerszer is megbántott, ezerszer is megalázott nép közül.
Félnek, mert tudják, hogy eddig is törvénytelenül uralkodtak, de most ez kezd teljesen nyilvánvalóbbá is válni.
Félnek, mert tudják, hogy elárulták nem csak Magyarországot, de átverték saját szavazóikat is.
Félnek, mert már annyi a pénzük, hogy ők maguk sem tudják mit kezdjenek vele.
Félnek, mert az oroszok háborúba akarnak minket vinni és ők nem mernek nekik ellentmondani. Tankokat és önjáró lövegeket vesznek, miközben a nyugdíjasoknak nincs pénze gyógyszerre.
Félnek, mert hallják az irodai csöndeket, a kocsmai célozgatásokat, a baráti beszélgetések dühét, frusztrációját, elégedetlenségét.
Félnek, mert tudják, hogy a hideg, havas tél után jön a tavasz.
Félnek, mert tudják, hogy a magyar nép a végtelenségig türelmes, de ha egyszer elindul, akkor nincs semmi és senki, ami megállíthatná.
Félnek, mert tudják, hogy egy generációtól vették el a hitet a boldogulásra, a tisztességbe vetet hitet, a nyugodt élet reményét, büszke magyarságot. Elvették az országtól a nyugalmat. Gyűlöletet vetettek és nyomorúságot arattak. Közben meggazdagodtak. Elhíztak. Elbizakodottak, gőgösek és lenézők lettek. De azért legbelül már félnek.
Mert nekik van félnivalójuk. Nekünk pedig már nincs.
Most hogy kormányunk és pártunk (már akié), törvényileg adóztatta meg az ellenséges (nem közvetlenül a pártközpontból irányított) közterületi piacot, mint fővárosi képviselő kénytelen vagyok egy apró kis bibire felhívni a figyelmet. Ez az apró kis bibi, úgy fél milliárd forintba, azaz ötszázmillió forintba fájhat Budapestnek, a budapesti polgároknak. Tudom, hogy ez aprópénz a Nemzeti Együttműködés Rendszerében működő maffiózó családok számára, de hát, ugye kis pénz is pénz, és hát persze, hogy nemcsak pénzről van itt szó, kérem szépen! De haladjunk szépen sorjában, nem ám csak úgy össze-vissza, mint Habony Árpád a budapesti és az ibizai szórakozóhelyek között…
Történt, hogy lassan másfél éve kiírták a budapesti metró vonalakon található reklámeszközök értékesítéséről szóló közbeszerzési tendert. Hogy-hogy nem, de ez a tender nem került a Fővárosi Közgyűlés elé. Ez már önmagában is érdekes, hiszen a BKK a főváros egyik utolsó cége (igaz ez is lassan igen égővé válik…). A közbeszerzés a föld alatt, valamint a buszokon található reklámeszközök, felületek bérbeadásának kiszervezéséről szól. Nincs ezzel baj, így van ez másutt is, nem a BKK feladata, hogy reklámcégeket vezessen, viszont nyilván jól jön az a pénz, ami a reklámcégektől bejön. Már ha elég jön be. És ez itt a kérdés, hogy elég jön-e be?
A budapesti metró reklámtendert a mai napig nem zárták le. Nem született döntés, hogy mely cégek béreljék a reklámfelületeket. Időközben a Kormány megváltoztatta a közterületi reklámfelületekről szóló törvényt. Megadóztatta ugyanis a felületeket. „Természetesen” az új adó nem vonatkozik mindenkire, csak azokra a cégekre, akikre kivetik. Értik, ugye?
A földalatti reklámokra azonban, ez az adó nem vonatkozik. Bizony! Így, azok értéke megnő. Nem kicsit. Hanem nagyon. Piaci számítások szerint, úgy 500 millió forinttal, hiszen nincsen rajtuk külön adó. Így, nyilván mindenki szeretne ilyen felülethez hozzájutni. Ha a BKK-nál nem akarnak bajba kerülni, valamint Tarlós Főpolgármester úr sem akar magyarázkodni arról, hogy miért kezelte hűtlenül a főváros tulajdonát, új közbeszerzést kell kiírni.
De vajon mi értelme volt másfél évvel ezelőtt ezt már egyszer megtenni, ha azt nem tették le a fővárosi közgyűlés elé? Mi értelme ennek az egésznek? A válasz nagyon egyszerű: természetesen a reklámtenderen ki akarják szorítani azokat a cégeket, amelyek nem csak a Fidesz reklámkampányainak adtak teret. A Habony-Tombor érdekeltségű körbe tartozó cégeknek, illetve a Fideszhez közeli külföldi multinak pedig, át akarják játszani a felületeket. Így ugye, nem csak a kecske lakik jól, hanem a káposzta is megmarad, ami a Kormány számára a 2018-as parlamenti választások előtt nagyon fontos. Nem nagy történet. Nap, mint nap történik ilyen az országban. De ha már fővárosi képviselő vagyok, gondoltam szólok. Ez hűtlen kezelés. És mint ilyen, ha bebizonyosodik, büntetőeljárás alá tartozik. Ugye, Főpolgármester úr?
Azt hiszem, rajtam kívül csak Karácsony Gergő szokott biciklivel közlekedni a városban a fővárosi közgyűlés tagjai közül. Pesterzsébetről járok be a Soroksári úton. Azért ott, mert bár a Sorival párhuzamosan a Duna mellet fut a 6-os számú nemzetközi bicikli út, az olyannyira rossz állapotban van, hogy épeszű bringás arra nem megy. Marad a kétszer háromsávos bevezető út. Sok száz, hasonló probléma van még, ami az útjában áll annak, hogy Budapesten tényleg mindenütt biciklizni lehessen. De az elmúlt 10 évben, úgy tűnt elindult egy komoly fejlődés. A biciklisek lépésről lépésre haladva, kiharcolták, hogy teljes jogú tagjai legyenek a városnak. Cserébe ők is ennek megfelelően kezdtek el viselkedni. Tízszer olyan szabálykövetőek lettek, mint előtte. Persze, mindegyik oldalnak lenne mit fejlődnie, nem is keveset, de ami elindult ez ügyben a fővárosban, az példa értékű. Volt. Eddig.
Ha igazak a hírek, akkor úgy tűnik, hogy tíz év folyamatos fejlődés után, Tarlós István meg akarja akadályozni azt a folyamatot, amely Budapestet – sok egyéb más civil kezdeményezés mellet – élhető, szerethető, vidám, emberi várossá tette az elmúlt időszakban. Ha igazak a hírek, megszűnnek azok a jogok, amelyeket az elmúlt időszakban kiharcoltak maguknak a bringások. Azok a százezrek, akik autó, vagy tömegközlekedés használat helyett inkább bicikliznek, ezzel is csökkentve a főváros túlzsúfoltságát és demonstrálva, hogy igenis van egyéni felelősségvállalás egy közösség keretein belül. De nem csak egyéni felelősségvállalás, hanem önmagától létrejövő közösség is, amelynek saját szabályai vannak. És amely tud érdeket érvényesíteni és tud a többi hasonló csoporttal együtt élni. Ha hagyják.
De úgy tűnik, nem hagyják. Úgy tűnik, direkt viszályt akarnak szítani autósok, gyalogosok és biciklisek között, Budapest lakói között. Tarlós István az állítja, hogy nem igazak a hírek. De közben meg, nem érti, hogy hogyan kerülhettek ki azok az anyagok a vezetői értekezletről, ami alapján a kerékpárosok arra következtetnek, hogy vége a kegyelmi állapotnak. Nos, az igazságot én nem tudom, de nyilván hamarosan ki fog derülni. Legyen úgy, hogy tényleg csak egy félre értésről van szó…
Addig is, biztos, ami biztos készüljünk április 23-ra. Az idei év bringás felvonulására. Itt az ideje, hogy megmutassuk, mennyien vagyunk valójában és hogy milyen egységesek vagyunk. Mindenkinek, aki szeret biciklizni, aki szereti Budapestet, vagy szimpatizál a biciklisek ügyével, annak azt ajánlom, hogy 2016. április 23-án legyen ott a kerékpárosok felvonulásán.
Mutassuk meg, hogy nem ijedünk meg! Mutassuk meg, hogy nem hagyjuk az eddig elért eredményeket elveszni! Mutassuk meg, hogy kiállunk egymásért, Budapestért, a jogainkért!
Tudatosítsuk a főváros irányítóiban, hogy nem mi vagyunk ő értük, hanem ők mi értünk! Mutassunk erőt! Mutassunk példát! Akinek fontos ez a város és a benne élő emberek millióinak az élete az üljön bringára.
A 2014-es országgyűlési választásokon, ha nincsenek a kamu pártok, még az elképesztő politikai és kommunikációs baklövések sorozatát elkövető ellenzék is meg tudta volna nyerni Budapest kerületeinek jó részét. Ezt látva, a Fidesz megváltoztatta az Önkormányzati választási törvényeket. A maga szempontjából jól tette. E nélkül ma Budapest így, vagy úgy, de ellenzéki város lenne. De nem az. Sajnos. A győztesek, úgy tűnik, túlgyőzték magukat. Mára a főváros nem is egy, hanem több hatalmi harc áldozata. Nézzük sorjában, mi is zajlik ma Budapesten, az ország hagyományos gazdasági, politikai, kulturális központjában.
1. Az Orbán Viktor kegyeiből kiesett Simicska Lajos egyik legfontosabb cége ellen a múlt évben indított harcot a főváros. A Cityposter nélkül nincs (eddig nem volt) Budapesten választási kampány. 2014-ben az ellenzéknek valahogy, már hely sem jutott azokon az oszlopokon… Persze Tarlós nyilvánvalóvá tette, hogy neki ehhez nem sok köze van, de úgy tűnik, vele vitetik el a balhét. Ma a főváros, amikor a Cityposter Kft. hirdető oszlopait leszedi a közterületről, valójában lop. Ez köztörvényes bűntett. Oszloponként egymillió forintos tétel. Ugye mindenki tudja, hogy egy kifli ellopásáért ma, Magyarországon letöltendő börtönbüntetést lehet kapni? Kíváncsi vagyok, hogy ezért a lopásért ki fog ülni. És mennyit? Az hogy a főváros tudatosan jogtalanul jár el, azt jelenti, hogy már semmi sem számit. Legalábbis, ezt hiszik a Fideszben.
Fotó: MTI/Soós Lajos
2. Kocsis Máté főpolgármester akar lenni. A MIÉP-ből „kiábrándult” Máténk, úgy tűnik, hogy nem elégszik meg a VIII. kerület nagy nehezen megszerzett polgármesteri címével – na meg a Magyar Kézilabda Szövetség vezetésével –, hanem nagyobb falatra vágyik. Úgy tűnik, ebben van támogatása a Kupolából is, hiszen mára ő lett a Fidesz budapesti elnöke, sőt a Fidesz alelnöke is. Ezt, mondjuk meg is értjük, hiszen kevesebb rosszabb kisugárzású politikust nemigen találhatott volna Orbán Viktor arra, hogy a budapestieket megrendszabályozza. Ebből a fiúból hiányzik az emberség, a humor és az együttműködés legkisebb szikrája is. Hideg, számító, buta. Nem veszi észre, hogy őt is csak használják. Méghozzá nem más, mint maga Orbán Viktor. És hogy mire? Ez egyértelmű:
3. Orbán Viktor be akarja tiltani Budapestet. Budapest soha nem hódolt meg valójában egyetlen diktatúrának sem. Túl nagy. Túl gazdag. Független. És itt nem szeretik, ha valaki megmondja, hogy mit is kell gondolnia az állampolgárnak. Mi, budapestiek szeretjük magunk formálni a sorsunkat. Ha kell az ország sorsát is. Nem véletlen, hogy Magyarország azé, aki Budapestet irányítja. És ez a probléma. Tarlós István, bár baloldalinak nem mondható, nem fideszes. Nem pártkatona. Vannak elvei, vannak elképzelései. És vannak saját emberei is. Akik, úgy tűnik, nem hagyják, vagy legalábbis nem akarják hagyni, hogy a Fidesz szétlopja Budapestet is. Vagy nem annyira. Ez nyilván elfogadhatatlan Orbánnak. Ezt meg kell szüntetni. Ezért a Városházán Kocsis Máté vezetésével, egyre inkább sarokba szorítják Tarlóst. Jogköröket vesznek el a fővárostól. Cégeit kiszervezik. Költségvetéséből folyamatosan lecsipkednek. És bár a gazdaság dübörög és a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincsen infláció, az ugyanannyi pénz, egyre kevesebbet jelent. Hát, még a folyamatosan csökkentett… Orbán Viktor meg akarja szüntetni Budapest önállóságát. Leginkább azt szeretné, hogy Budapestet ne választások útján választott vezetők vezessék, hanem, ha ő nevezhetné ki, Kocsis Mátét főpolgármesternek. És akkor végre, meg lehetne szüntetni a kerületeket. Össze lehetne vonni jogköröket. Sokkal többet lehetne lopni. Kuss lenne végre ebben a kétmilliós világvárosban.
Tarlós Istvánnak el kellene gondolkoznia azon, hogy hogyan lenne érdemes neki bevonulni a történelembe. Úgy, mint az az ember, akinek a főpolgármestersége alatt Budapestből, Magyarország büszkeségéből, mezővárost csináltak. Vagy úgy, mint aki mindent megtett azért, hogy ez ne következhessen be. Még akkor se, ha ehhez neki le kellet mondania.
