Szabad az Á

Átjáró Másországba

Hiába kommunistáztok, az ország legnagyobb része szocializmust akar!

2021. június 02. 06:08 - Szabad az Á

Pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom szocializmust akar.

Nos, ezért küzdünk a 250.000 forintos nettó havi minimálbérért, az 50.000, forintos havi nyugdíjas korpótlékért, valamint a gyermekenkénti 50.000 forintos családi pótlékért.

Hallgatom politikus társaimat az országgyűlésben, vagy a médiában, és elszörnyedek. A kormánypárti és liberális ellenzéki képviselők versenyt kommunistáznak. Folyamatosan szidalmazzák egymást, miközben egyetlen szót sem ejtenek arról, hogy mit is akarnának tenni a népért.

Pedig már nem ártana erről beszélgetni, így a rendszerváltás után 32 két évvel.

Mit is hozott el nekünk a kapitalizmus, meg a fogyasztói társadalom? Na, nézzük csak!

  • Szétverték a szövetkezeteken és állami gazdaságokon alapuló, világhírű mezőgazdaságunkat.
  • Kiszolgáltatták a népünk felét az új földesuraknak.
  • Szétverték az iparunkat is, hogy munkásaink immár külföldi országok nagy cégeiben dolgozhassanak, látástól mikulásig.
  • Életformánkat szétverte a konzumidiotizmus, szebb nevén a fogyasztói társadalom.
  • Gyermekeink egymást követő generációit egyre jobban mérgezi az anyagi javak értelmetlen hajkurászása.

Emberekből fogyasztókká váltunk. Aki nem fogyaszt, az hovatovább nem is számít. A falvak népességmegtartó ereje egyre fogy. Budapest és az agglomeráció közlekedése megbénult, mert szinte mindenki a fővárosba akar menekülni az ország többi részéből. Vagy külföldre. A legfontosabb hazai munkahelyeken dolgozók megalázóan kevés fizetést kapnak.

A tanárok, az egészségügyi szakdolgozók, a rendőrök a tűzoltók, a kereskedelmi dolgozók és a mezőgazdasági dolgozók alig kapnak pénzt, miközben nélkülük azonnal összeomlana az egész ország. Már csak közszolgának sem nevezik őket, hanem kidobtak mindenkit a kapitalista munkaerőpiacra. A többi ágazatban pedig dúl a fekete munka, a simlizés, a mutyi. Milliók fognak nyugdíj nélkül maradni. Ezenközben politikustársaim szakmányban, egymást licitálva kommunistáznak.

Jobban tennék, ha inkább befognák a szájukat! A Publicus Intézet kutatásából azonban egyértelműen látszódik, hogy az ország negyven százaléka (!!) korszerűsített szocializmust akar.

publicus250ezer.jpg

Harminckét év agymosása után is az ország józanabb fele tisztában van azzal, hogy a jelenlegi rendszer sokáig már nem tartható fent.

Pénzt kell adni az embereknek! Legyen 250 ezer forint a nettó minimálbér, kezdjük el a szociális válság felszámolását!

Itt írd alá:
https://bit.ly/250ezer

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

snayiblog.jpg

Publicus intézet Telefonos és online kérdőíves adatfelvétel, 1001 fő részvételével – 2020. május 8-12. A válaszadók a kérdőív kérdésire a kérdezőbiztosainak telefonon és online válaszoltak.

2 komment

Mihez kezdenél havi 250.000 forinttal?

2021. május 17. 10:27 - Szabad az Á

Pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom május 1-én kezdte meg a harcát a havi nettó 250.000 forintos minimálbérért.

Mit lehetne csinálni havi 250.000 forint nettóból?

  • Bizony, már fent lehet tartani egy olcsóbb autót.
  • Lehet egy kisebb lakást bérelni.
  • Talán félre is lehet tenni.
  • El lehet kezdeni tervezni egy esküvőt.
  • Meg lehet hívni belőle a haverokat egy körre a kocsmában. Ekkora bérből több pénz mehetne a nyugdíjkasszába is.
  • Ekkora minimálbérből el lehet kezdeni megtervezni a leválást a szülőkről. Sőt baj esetén, lehet őket támogatni is.

Ha egy kétkeresős családok nézünk, akkor már lehet bátran családot vállalni, hiszen a minimális, nettó 500.000 forintból már szerényen, drámai eladósodás nélkül fel lehet nevelni két gyermeket is úgy, hogy egy betegség miatt az egész család ne az utcán találja magát.

Havi 250.000 forint nettóból, már úgy érezheti magát egy ápoló, egy tanár, egy kereskedelmi dolgozó, vagy egy utcaseprő, hogy ő is ember.

Hogy az ő teljesítménye is számít, és nem csak a munkájukból milliárdossá váló vállalkozóké a világ.

Az Igen Szolidaritás célja, hogy felszámoljuk a kapitalizmust és megfékezzük a fogyasztói társadalmat. Békét akarunk, nyugalmat és rendet. Normális béreket, nyugdíjat., ingyenes egészségügyi ellátást, magas szintű és elérhető oktatást mindenkinek. Gyűlölet nélkül.

Szocializmust.

Ha támogatsz minket, írd alá kezdeményezésünket.

Harcoljuk együtt a megbecsülésért és a magyar dolgozókat megillető tiszteletért!

Székely Sándor
Az ISZOMM alapítója
Független országgyűlési képviselő

dsc_0538.jpg

Szólj hozzá!

A Föld napja ide vagy oda, ha így folytatjuk bele fogunk dögleni a túlfogyasztásba

2021. április 22. 14:15 - Szabad az Á

Ma van a Föld napja. Ilyenkor illik elmondani, hogy vigyázzunk a Földre. Ne szemeteljünk, autó helyett járjunk inkább biciklivel, hiszen annyira rossz állapotban van már a bolygónk, hogy ideje egy napot vigyáznunk rá, különben pár évtized és meg fogunk halni mi, és a gyermekeink is.

Ismételjük meg újra:

Ha nem változtatunk az életvitelünkön, akkor meghalunk pár évtizeden belül mi, és a gyermekeink is.

 De legalábbis nagyon rossz körülmények közé fogunk kerülni, mert a bolygó, amin élünk, egész egyszerűen – velünk együtt – tönkre fog menni.

És ezt egy nap alatt akarjuk megváltoztatni?

Egy nap a 365-ből. A többi napon nyugodtan éljünk úgy, ahogy mindig. Autóval menjünk a sarokig, online rendeljünk valami kész kaját, nézzünk tévét, sorozatozzunk egész nap,. A nagyi ebédje előtt adjunk chipset a gyereknek, nehogy megtudja milyen is a jó étel.

Vegyünk minden harmadik évben új autót, minden héten új és nagyon márkás ruhát. Cseréljük le fél évente mobilunkat és a cipőnket is csak egy szezonban hordjuk. Fogyasszunk mindenből, sokat, azonnal, minden nap, minden percében. Vegyünk fel irdatlan hiteleket azért, hogy valami olyasmi legyen a birtokunkban, ami másoknak nem lehet, vagy ami másoknak is van. Fogyasszunk, költsünk, fogyasszunk, költsünk. Mit számít, hogy a Földet kizsigereljük?

Ugye, hogy így leírva egy kicsit durván hangzik?

 Ideje belátni, hogy a kevesebb, az tényleg több minden esetben. Itt az ideje, hogy rájöjjünk, a kapitalizmus és fogyasztói társadalom az, ami kizsákmányol minket és a Föld nevű bolygót is.

  • A kapitalizmus ellentéte a szocializmus.
  • A kapitalizmus kizsákmányol, a szocializmus felemel.
  • A kapitalizmus szétveri a családokat és a közösségeket, a szocializmus közösségeket épít.
  • A kapitalizmus elbutít, a szocializmus műveltté tesz.
  • A kapitalizmus és a fogyasztói társadalom magát fogyasztja el, önzésbe, halmozásba, végromlásba taszít, a szocializmus megment minket.

Itt az ideje, hogy ne csak egy napon éljünk normálisan, hanem minden nap. Abba kell hagynunk magunk és bolygónk kizsákmányolását.

Megálljt kell parancsolnunk a kapitalizmusnak, és hosszú távon át kell térnünk a szocializmusra!

 Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

szekelysandor0714.jpg

1 komment

A nagy átlagbér svindli

2021. április 20. 13:48 - Szabad az Á

Magyarország kormánya évek óta tolja a siker propagandát, hogy nőnek a fizetések. Össze-vissza hazudozik, kamu statisztikákra hivatkozik, egészen vicces számokat közöl. Komoly arccal képesek kiállni komoly emberek és magyarázni, hogy minden rendben van.

Ehhez képest egy partizán csapat a KSH-ban – gondolom azóta már kirúgták őket – a minap lehozta, hogy valójában az emberek döntő részének fizetése még csak meg sem közelíti azokat számokat, amikről a kormány hivatalnokai hazudnak nekünk. Ráadásul még ezekbe az adatokba sem számolták bele az öt főnél kisebb cégeknél dolgozó emberek bérét. Ha beleszámoltuk volna, még tragikusabb számokat kapunk, hiszen ezeknél a cégeknél gyakori a minimálbér meg a mindenféle részmunkaidő elszámolása.

Több mint harminc évvel rendszerváltás után, sikerült odáig eljutni, hogy a magyarok két – három helyen kell dolgozzanak azért, hogy tisztességes fizetésük legyen. Pénzük nagy részét feketén kapják, mindenki ügyeskedik, lop és csal azért, hogy enni tudjon adni magának és a családjának. Mindeközben a pofánkba hazudják milliárdokból – a mi pénzünkből – hogy minden rendben van.

Ki kell mondani végre, hogy egész egyszerűen minket átvertek. Felültettek minket a rossz lóra. Ennek így semmi értelme. Ki kell harcolnunk a normális béreket Magyarországon.

El kell érnünk, hogy havi nettó 250.000 forint legyen a minimálbér. Ki kell harcolnunk, a kormánynál és a munkaadóknál, hogy emberszámba vegyék a dolgozókat és bért adjanak, amiből meg lehet élni törvényesen. Plusz hétvégi munka nélkül. Ez a lényeg. Én ezért politizálok.

Székely Sándor  független országgyűlési képviselő 
Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

szekelysandor02.jpg

 

1 komment

Magyarország 2021 - Figyelmeztetik a szélsőjobboldaliakat, hogy a kampányban ne gyűlölködjenek

2021. április 17. 07:54 - Szabad az Á

Éppen interjút adtam a május 1-i tüntetésünkről, ahol többek között a havi nettó 250.000 forintos minimálbérért is megmozdulunk, amikor is jött a hír, hogy megvan a 6 jobboldali és liberális párt által szervezett előválasztás etikai kódexe.

Na végre! – gondoltam magamban, ideje már egy jó hírnek.

Olvasom a kódexet, és megkeseredett a szám íze.

„Az előválasztáson induló jelöltek tiszteletben tartják jelölttársaik emberi méltóságát, magánéletük szentségét, a politikusok vallása, családi állapota, nemi identitása, szexuális orientációja nem képezheti a kampány részét.”

Igen. Jól olvassák. Ez van az etikai kódexben.

Tehát a félfasiszta regnáló kormányunkat olyan emberekkel, szervezetekkel akarjuk leváltani, akiket figyelmeztetni kell arra, hogy gyűlölködni, személyeskedni, "urambocsá" buzizni, cigányozni nem szép dolog? Az emlékezetes judapestező borsodi jelölt nem fog újra majd zsidózni, mert aláír egy papírt? A szélsőjobboldali pártelnök nem fog diszkréten cigányozni, ha a múltjáról kérdezik majd?

Döbbenet.

Sőt, az is friss hír, hogy a Momentum nem biztos, hogy részt vesz az előválasztáson, mert nincsen egyezség az online előválasztás kidolgozásában.

Kicsit csalódott vagyok. 

Most azt látom, hogy ha így folytatják, a ‘hatosfogat' belesüllyed a parttalan vitákba és a nagyon rossz mondatokba, és teljesen hitelteleníteni fogják magukat. Ám ha egyébként evidens dolgokról külön megállapodást kell kötniük, akkor feltűnő, hogy milyen egyéb evidenciák maradtak ki. Például a hazudozás tilalma.

Nagyon remélem, hogy ez nem fog bekövetkezni, és lesz kivel tárgyalunk azért, hogy a kormányváltást megvalósíthassuk. Azért, hogy 30 évvel a rendszerváltás után, végre arról szóljon a politika, amiről kell. Az emberekről.

Hogy legyen 250.000 forint a nettó minimálbér, legyen 50.000 forint a családi pótlék és a időskori pótlék, és mindenkinek a jövedelme haladja meg a 100.000 forintot!

Székely Sándor  független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

snayiblog.jpg

1 komment

Elég legyen abból a végtelenül cinikus és aljas dumából, hogy a piac dönti el, ki mennyit keres

2021. április 06. 06:33 - Szabad az Á

Olvasgatom a "liberális" ellenzéki sajtót. Szinte minden héten jönnek a jobbnál jobb cikkek arról, hogy a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom tönkreteszi az életünket, a pazarlás veszélyezteti bolygónkat.

Képesek arról írni a liberális véleményvezérek, hogy mégis vannak társadalmi osztályok, a leggazdagabb osztályok, totál hülyére veszik az egész bolygót, csak azért, hogy megvehessék a testvérüknek, a lányuknak, a fiuk csajának, a szeretőjüknek a totálisan felesleges A8-ast, miközben milliárdnyi ember a napi betevőjéért dolgozik, főleg a gazdagok gyáraikban.

Nagy örömmel olvasom ezeket a cikkeket, egyet is értek velük.

A cikkekben midig felmerül a kérdés, hogy akkor mit is kellene csinálni. A nagyon okos, felkészült megmondóemberek ötletelni kezdenek.

  • Új dolgokat kellene kipróbálni.
  • Vissza kellene fogni a fogyasztásunkat.
  • Spirituálisan kellene fejlődni.

Na igen. Hát persze. Megy a ködszurkálás. Milyen ciki lenne beismerni, hogy harminc év (de leginkább 150 év) uszítás, hazudozás és történelemhamisítás után, hogy a szocializmust nem lehet lesöpörni szimpla diktatúrázással. A végén kiderülne, hogy a szocializmus olyan eszme, ami szerint az nem élet, hogy 7 milliárd ember dolgozik pár millió emberért.

Az úgynevezett rendszerváltáskor talán nem kellett volna szétverni a szövetkezeti rendszert. Nem kellett volna felszámolnunk az iparunkat. Nem kellet volna hagyni, hogy Európa legdrágább bankrendszerét hozzák létre. Nem kellene súlyos milliárdokkal támogatni olyan multicégeket, akik amúgy tokkal-vonóval megvehetnék Magyarországot.

Fel lehetne ismerni, hogy egy falu földjeinek megműveléséhez nem kell 20 traktor, hanem elég kettő. Nem kell cukorral tömni a gyerekeinket normális ételek helyett. A kirakatéletek helyett lehetne úgy is élni, mintha normálisak lennénk, normális problémákkal és normális megoldásokkal.

Nem az a fontos, hogy legyen legújabb telefonunk, hanem hogy a baráti társaságunk azért szeressen minket, amilyenek vagyunk, és nem a pénzünkért, pozíciónkért. Nem kellene engedni a reklámokat ekkora mennyiségben. Fontos lenne, hogy ha valaki dolgozik, akkor el legyen ismerve, akármit is csinál. A földműves, a tanár, a rendőr, a bolti eladó, az egyetemi oktató, a politikus, mindenki.

Ideje végre elengedni azt a végtelenül cinikus és aljas dumát, hogy a piac dönti el, ki mennyit keres. Hát persze. Egy átlag magyar örüljön, ha élete végéig össze tud gründolni egy kétszobás lakást. Egy élet munkájával.

A gazdag ember gyereke miután megkapta Oxfordon a nagyon jó diplomát tízmilliókért, már mehet is egy cég igazgatótanácsába az aputól kapott kocsival. Ezt dönti el a piac. Ezt harsogják jónak sokan ma is. Ideje van a szembenézésnek.

Harminc éve halljuk, hogy a szocializmus rossz, a kapitalizmus jó. Ehhez képest a korai szocializmusban milliók jutottak lakáshoz, normális élethez, megbecsüléshez, egészségügyi ellátáshoz, kultúrához és jó élethez.

A kapitalizmus elhozta a létbizonytalanságot, a szociális különbségeket, elhozta a gyűlöletet, a látástól vakulásig való munkát, a megalkuvást, a dolgozói nyomort, a beszűkülést, és a társadalom atomizációját.

Ha azt akarjuk, hogy újra normálisan lehessen élni Magyarországon, akkor szocializmus kell.

Ha azt akarjuk, hogy a bolygónkat pár évtized múlva ne tegyük véglegesen tönkre, akkor szocializmus kell.

Ha jó béreket, nyugdíjat, egészségügyi ellátást, biztos lakhatást akarunk a gyermekeinknek, akkor szocializmus kell.

Ha havi nettó 250.000 forintos minimálbért, 50.000 forintos családi és nyugdíjas korpótlékot akarunk, akkor szocializmust kell.

Ha azt akarjuk, hogy senkinek ne lehessen havi 100.000 forint alatt a jövedelme, akkor szocializmus kell.

Pártom az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom ezt képviseli, ezért harcolunk. Azért akarunk egy igazi baloldali frakciót az Országgyűlésben, hogy legyen képviselete a dolgozó embereknek is.

 

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

sanyi11.jpg

5 komment

Komoly? Arról vitázunk, hogy a munkánk valódi anyagi és erkölcsi megbecsülést érdemel-e?

2021. április 01. 12:35 - Szabad az Á

Pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom 250.000 forintos nettó minimálbérért küzd. A támogató lájkok és kommentek mellett sokan azt mondják, ez túl sok. Szerintük hogyan lehetünk ilyen marhák, felelőtlenek, ostobák, primitívek stb., hogy ennyi pénzt akarunk adni az embereknek? Ha 250.000 forintra emeljük a minimálbért, akkor mi lesz a vállalkozókkal?

Drága minket szapuló polgártársaim! Ausztriában 1200-1500 euróért lehet takarítói állást vállalni. Az nagyjából 4-500 ezer forint! Nálunk mennyit is keres átlagosan a tanár, az ápoló, a rendőr, a mezőgazdasági munkás, a bolti eladó, az óvodai és bölcsődei dolgozó? Az autógyárak három műszakos dolgozói mennyit is keresnek? 150-200 ezer forintokat.

Miközben Ausztriában ugyanannyiba kerül az élelmiszer, a ruházat és még sok egyéb más is, mint itthon, sőt, sok minden még olcsóbb is?

Tényleg elhiszi valaki, hogy a mi munkánk itthon nem ér annyit, mint Bécsben? Tényleg elhittük, amit harminc éve sulykol belénk a vadkeleti kapitalizmus? Örülj, hogy van munkád és kussolj?

Egyáltalán vita tárgya lehet, hogy az elvégzett munkánk valódi anyagi és erkölcsi megbecsülést érdemel-e?

Vajon ott tartunk, hogy már azokat hurrogjuk le, akik ki merik nyitni a pofájukat? Hova fogunk így jutni? A két három munkahelyen csendben dolgozó, magukat végletekig hajtó emberek lesznek a normális munkavállalók?

Ezt nem szeretném. Igenis, mi emberek megtermelünk annyi pénzt, aminek igazságos elosztásával normális fizetésekből lehetne élni. Feketén, zsebbe kapott pótfizetések, hétvégi és esti plusz munkák helyett heti 40 órányi munkával, tisztán, adózva és főleg emberhez méltóan.

Ehhez természetesen az kell, hogy a magyar állam vezetői ne lopják el ipari mennyiségben a pénzünket. Új és sokkal jobb alkut kell kötni a multinacionális cégekkel, hogy ne szivattyúzzanak innen ki minden évben 6 ezer milliárd forint munka nélkül szerzett osztalékjövedelemet. A vállalkozó polgártársaink pedig férjüknek, feleségüknek, gyermekeiknek csak akkor vegyenek újabb luxus autót, ha már a dolgozóiknak normális fizetést adtak. Addig lehet járni biciklivel, busszal. Ahogyan teszi azt mindenki más.

Lehet minket szidalmazni, emlegethetik napi rendszereséggel édesanyáinkat, lehülyézhetnek, sértegethetnek minket. Ez nem érdekel.

Mi, az Igen Szolidaritás a normális bérekért és szociális juttatásokért küzdünk!

2022-ben be fogjuk vezetni a 250.000 forintos minimálbért, az 50.000 forintos családi pótlékot, az 50.000 forintos korpótlékot valamint el fogjuk érni, hogy 100.000 forintnál kevesebbet senki se kaphasson jövedelemként, legyen nyugdíjas, fogyatékos ellátásban részesülő, vagy maga is otthonápoló.

Székely Sándor  független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

snayiblog.jpg

Szólj hozzá!

Káslernek mennie kell

2021. március 23. 10:29 - Szabad az Á

Az Orbán kormány teljesen érthetetlen módon, a járványhelyzet kellős közepén képes volt olyan egészségügyi törvényt hozni, hogy a szakápolók fizetését csökkentette.

Tették ezt az ellenzéki frakciók támogatásával. Hogy miért tették ezt arról csak találgatni tudok, talán tönkre akarják verni azt az ingyenes ellátást, amit a baloldali erők harcoltak ki még 50-60 évvel ezelőtt, hogy végre nálunk is az lehessen, mint Amerikában.

Akinek van pénze, annak van egészségügyi ellátása, akinek nincs pénze, annak nincs.

A pártommal, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalommal mindent meg fogunk tenni, hogy ez ne következhessen be! Küzdeni fogunk az egészségügyi dolgozók béréért és az ingyenes orvosi ellátásért.

Az intézkedések hatására az ápolók - ahelyett, hogy harcoltak volna a béreikért - inkább elkezdtek felmondani. Eddig 5500 emberről tudunk, de nagyon valószínű, hogy sokan fogják követni a példájukat.

Ez érthető. Ki az, aki elviseli, hogy egy ilyen borzasztó járvány közepette az amúgy is megalázóan alacsony fizetéséből is elvesznek, vagy legalábbis nem emelik?

Miért írom le ezt most? Azért, mert ma reggel olvasom a hírt a Munkások Újságában, hogy önkénteseket keresnek ápolói munkára. Tehát kezd beállni a teljes csőd. Ha másért nem, de ezért biztos, hogy most azonnal le kellene mondania az egész kormánynak.

Cserben hagytak minket a legnagyobb baj közepén. Számukra a pénz még mindig fontosabb az embereknél. Ami a szakápolókkal, kórházi dolgozókkal történt, az megbocsáthatatlan. A kormány is magukra hagyta őket.

Az ISZOMM mindent el fog követni azért, hogy ezt a korrupt kormányt leváltsa, erősítse a társadalmi szolidaritást és bevezesse a 250.000 forintos nettó minimálbért. Az egészségügyi szakápolóknak pedig be kell vezetni a 400.000 forintos nettó alapbért.

Alamizsna helyett pénzt kell adni az embereknek a munkájukért!

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

 dsc_0538.jpg

3 komment

Feró jó pénzért elment ugatni a NER körül

2021. március 20. 07:57 - Szabad az Á

Nagy Feró, a Nemzet csótánya Kossuth-díjat kapott.

Feró az elmúlt 50 évben végigszórakoztatta az országot, hol lázadó punkként, hol a rendszer támogatottjaként, hol náciként, hol celebként, hol pedig értelmeseket mondó éneklő művészemberként.

Nagy Feró szélsőjobboldali megnyilvánulásaitól mélységesen undorodom, de a díjjal egyetértek. Legalábbis ezerszer jobban, mint Kovács Ákos vagy Lovasi András ilyen jellegű elismeréseivel.

Nagy Ferónak igenis van története, van súlya, van szerepe az elmúlt 75 évben, és ezt lehet díjazni, függetlenül attól, hogy mit gondolok róla személyesen. Nézem a vele készült ünnepi interjúkat, hallgatom a művész urat, a nagyon udvariasan alákérdező riportereket. Újra és újra előkerül, hogy őt mennyire bántották az előző rendszerben.

Nos, nagyon.

Íme a tények.

A Beatricét 1978 és 1981 között valóban a periférián tartotta az állam. Alig tűrték, leginkább tiltották. A zenekart nyilvánvalóan megfigyelték. Ez tény. Aztán úgy folytatódott a totális elnyomás, hogy 1982-ben Nagy Ferónak az István a Királyban is szerepelnie kellett, majd jött a többi iszonyat.

Összességében a művész úr az elnyomatás éveiben 82 és 89 között beleüldözték öt plusz egyharmad nagylemezbe, több száz koncertbe a Bikini és a Beatrice frontembereként és vezetőjeként. Szöveget és zenéket írhatott sok-sok zenekarnak, színházban játszhatott és átdolgozhatta a Hamletet. Hat film, színdarab és rockopera szereplőjeként is nyomorgatták...

Mondjuk ő jól járt, mert miközben ő járta a poklokat, az ország lakosságának azzal kellett együtt élnie, hogy a Kádári konszolidáció utolsó éveiben, mindenki szociális biztonságban volt, járhatott múzeumba, moziba, nyaralni, volt munkahelye, pénze, és emberszámba vették a munkahelyén.

Nem is bírta ezt sokáig a magyar nép, és hála az égnek, mára szabadon zsákmányolhatnak ki minket a hazai és a külföldi multik. Ezt jelenleg az összes jelenlegi parlamenti párt támogatja, csak az én pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért küzd azért, hogy ne kapitalizmus, hanem inkább szocializmus legyen. Persze nem olyan ami volt régen, hanem inkább olyan, mint ami most van Svédországban. Már gazdasági értelemben.

Mi a 250.000 forintos nettó minimálbérért, a szövetkezeti mozgalomért, a nyugodt nyugdíjas évekért és a dolgozó családok jóllétéért küzdünk.

Furcsa az az iszonyat, amit a rendszerváltás után bizony náci körökben is igen népszerű Nagy Ferenc testvérünk Kossuth-díja kiváltott a liberális, nagyon demokrata közegben a közösségi oldalakon. A szabadságért küzdő hatpárti összefogás FB-aktivistái cigányozásba kezdtek, aképpen, hogy a legközelebbi Kossuth-díjas majd talán Győzike lesz. Tehát egy cigány.

Milyen már, hogy egy rockzenész kapjon Kossuth-díjat? Teszik fel a kérdést a trollok.. Kvázi egy átlagember. Akinek nincsenek disszertációi, csak dalai, cselekedetei. Ennél már csak az van lejjebb, ha egy cigány kap. Logikus. Már szerintük. És senki sem szól rájuk.

Árad a gyűlölet a posztokból. A gyűlöletből csak harag, gyilkolás és frusztráció jön.

Kérlek benneteket kedves demokrata és liberális barátaim, hagyjátok abba a náci uszítást.

Elég volt már ebből.

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

dsc_0485.jpg

 

3 komment

Ne írd alá egészségügyi szakdolgozó!

2021. február 23. 05:00 - Szabad az Á

Hozzátok fordulok egészségügyi szakdolgozók!

Kivételesen magatokat helyezzétek a kormány akarata elé! Higgyétek el, ti is vagytok olyan fontosak, mint bárki más! Nektek is jár a tisztességes bér, a megbecsülés és a nyugodt munkakörnyezet.

Tudom, hogy nem akartok sztrájkolni. Tudom, hogy nem akartok tüntetni. Álljatok ki magatokért! Ne írjátok alá az új munkaszerződéseteket!

Higgyétek el, most ti vagytok tárgyalási pozícióban! Álljatok a sarkatokra és az ország mellétek fog állni!

Ne hagyjátok magatokat kizsigerelni! Ha nem írjátok alá az új szerződést, két nap múlva meg fogják változtatni az egész rendszert. Nélkületek ne lehet megnyerni a csatát.

Álljatok ki magatokért! Ne írjátok alá az új megalázó munkaszerződéseteket! Szerveződjetek és harcoljatok, ne hagyjátok magatokat megfélemlíteni!

A koronavírus járvány alatt a jelenlegi magyar kormány olyan törvényt ütött át az Országgyűlésen rengeteg ellenzéki képviselő támogatásával, aminek következtében az egészségügyi szakdolgozók bére, nemhogy nem nő, hanem még csökken is.

Sőt, még azt is feltételekhez kötik, hogy az eddig végzett másod- és harmadállásukat elvállalhassák.

Ezt a törvényt nem szavaztam meg, mert ez a törvény szimpla árulás, aljasság és kizsákmányolás.

A magyar kormány cinikusan – tudván, hogy a magyar egészségügyi dolgozók munkamorálja elképesztően magas –, éppen megalázni készül 80.000 olyan embert, aki minden nap azért dolgozik borzasztó kevés pénzért, hogy más emberek ne haljanak meg.

A magyar kormány nem méltó a kormányzásra és az ország képviseletére.

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

dsc_0502.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása