Szabad az Á

Átjáró Másországba

Sima ügy lehetne a minimumjövedelem, ha a tőkések nem lennének annyira mohók

2020. május 25. 12:07 - Szabad az Á

Most, amikor osztalékok kifizetésének van itt az ideje, és minden nap olvashatjuk, hogy a miniszterelnök családja és a barátainak a családja több milliárdos osztalékot vehetnek fel, egy picit érdemes elgondolkodni azon, hogy jól van-e ez így?

Ha ők felvehetnek munka nélkül milliárdokat, akkor másoknak miért nem jár legalább annyi, hogy nyomorúságos fizetésüket, segélyüket, nyugdíjukat legalább kiegészítsük 100 ezer forintra havonta?

Miről is beszélek pontosan?

Arról, hogy hazai és külföldi tőkéseink azon kívül, hogy természetesen fizetést is kapnak saját maguktól, év végén fogják szépen azt a pénzt, amit a cégeikben dolgozó emberek megtermeltek, és szépen kiveszik.

Tehát nem a saját munkájuk után járó fizetést teszik el (azt is), hanem a mások munkájából termelődő hasznot. Konkrétan milliárdokat. Csak Magyarországról évente ezer milliárd feletti osztalék megy ki. Ezek egészen döbbenetes számok, főleg ha megnézzük mennyit dolgoznak, és mennyit keresnek itthon az emberek.

Hihetetlen az cinizmus, amit ez ügyben a kormány képvisel. Nem, vagy csak alig hajlandó bér- vagy nyugdíjemelésre, miközben stadion építésre, kommunikációra, látványberuházásra, a miniszterelnök családjára, barátaira, a nagy multik igazgatótanácsaira szó szerint ezermilliárdok mennek el.

A válság idején, mikor százezrek kerülnek még nehezebb helyzetbe mint eddig, vagy mennek tönkre, kerülnek utcára, a miniszterelnök veje 2,3 milliárd osztalékot vesz fel, olyan cégek után melyekhez azért juthatott, mert elvette a miniszterelnök lányát.

Eközben a kormány úgy adóztatja meg 55 milliárdra a bankokat (akik évente 700 milliárdot profitálnak itthon), hogy 5 év alatt a másfélszeresét adja vissza neki. Valamint úgy vet ki adót a kereskedelmi multikra, hogy azok azt tovább háríthassák a lakosságra, kvázi áfát emelve ezzel.

Szaknyelven szólva ezt hívják kizsákmányolásnak.

Miközben a lakosság beledöglik a melóba, addig pár százan úszkálnak az ő munkájukból szerzett haszonban. Igazságos ez? Nem. Rendet kell tenni? Igen!

Új társadalmi szerződés kell. Amiben az van beleírva, hogy azoknak is jár normális élet, fizetés, megbecsülés, akik munkájukkal előállítják a hihetetlen vagyonokat. Nem az újabb és újabb válságok lezárultával, hanem most!

El kell érnünk, hogy Magyarországon a minimálbér nettó 200.000 forint legyen hivatalosan azoknak az embereknek akik heti 40-en órában dolgoznak. Azoknak az embertársainknak, akiknek bármilyen járandóságuk (nyugdíj, segély, járadék) nem éri el a 100.000 forintot, ki kell egészíteni, hogy legalább annyit kapjanak.

Ahol van pár tucat olyan ember, akik emberi aggyal felfoghatatlan pénzeket kapnak nagyjából munka nélkül, ott lenni kell annyi pénznek, hogy azok, akik dolgoznak, legalább ne haljanak éhen!

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

szekelysandor.jpg

Szólj hozzá!

Müller Cecília megmondja, avagy a Fidesz totális csődje

2020. május 12. 08:18 - Szabad az Á

Persze járvány van, sokan betegednek meg és sajnos sokan meg is halnak. Ez borzasztó. Ami még borzasztóbb, hogy a Fidesz valamilyen ismeretlen oknál fogva, úgy döntött, hogy az egész járvány ügy kommunikációját rábízzák Müller Cecíliára, aki újabb és újabb fura járványkezelési ötletekkel áll elő, ami biztos jól hangzik egy irodában, de a valóságbolygón minimum betarthatatlanok.

Na de mit is mond az országos tisztifőorvos? Először is kitalálta, hogy a budapestiek és a Pest megyeiek nem hagyhatják el a lakóhelyüket, nehogy megfertőzzék az ország több lakosságát. Igen ám, de ugyanekkor azt engedélyezte, hogy az ország többi lakosa, ellátogasson Budapestre vagy Pest megyébe.

Tetszik érteni. A fővárosiak és a környéken élők csak vidéken fertőznek. Otthonaik közelében már nem.

Tiszta sor, ezt tanítják az orvosi egyetemen. Bár nem biztos, mert Gulyás Gergely pár nappal később szólt, hogy mindenki mehet mindenhová.

De új hét jön, és persze az ország járványkommunikátora nem pihen, újabb dírektívával állt elő. A strandok ugyan kinyithatnak, de csak úszni lehet bennük, csak úgy pancsikálni nem. És azt is csak vidéken. Valamint a vidéki betegeket el kell vinni Budapestre, hiszen teljesen egyértelmű, hogy járványt csak Budapesten lehet megállítani, Nyíregyházán már nem.

Tehát ha egy pest megyei ember elmegy Egerben egy strandra, ott csak úszhat. Ugyanezt a pest megyei ember nem teheti meg Budapesten, mert a fővárosban nemcsak pancsolás közben fertőzne, hanem úszás közben is.

Ha innen nézzük, akkor az is teljesen logikus, hogy a vidéki betegeket el kell vinni Budapestre, hiszen teljesen egyértelmű, hogy járványt csak Budapesten lehet megállítani, Nyíregyházán már nem. Bár most már ebben sem vagyunk biztosak, hiszen Müller Cecília már ezt is visszavonta. Vagy nem. Vagy talán mégis?

Drága honfitársaim! Vegyük észre, hogy a kormány járványkezelése pont annyira logikus, mint az, ahogy a kormányunk válság idején úgy adóztatja a bankokat, hogy 5 év alatt a másfélszeresét adja nekik vissza, valamint úgy gyötri a multi cégeket kiskereskedelmi adóval, hogy azt átháríthatják a lakoságra, ezzel tulajdonképpen Áfát emelnek.

Az van barátaim, hogy minket itt totálisan hülyének néznek. Elveszik a pénzünket és a járvány kezelés felkiáltással össze-vissza beszélnek mindenféle teljesen értelmetlen és betarthatatlan szabályt hozva.

Ez a kormány nem szolgálja az emberek érdekeit. Sem az elmúlt 10 évben, sem pedig most. És ezen az sem segít, hogy a butaságaikat egy kedves (?) idős hölggyel mondatják el.

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

muller-cecilia-mti-363924.jpg

Szólj hozzá!

Igen, normális bérekből lehet csak a válság után újrakezdeni az életet!

2020. május 11. 12:00 - Szabad az Á

Az elmúlt hetek vitáiban a kormányoldal egy óriási csúsztatással él. Mikor azt mondjuk, hogy pénzt kell adni az embereknek, azzal lőnek vissza, hogy nem osztogatunk segélyeket.

Uraim! Ki beszél itt segélyről? Én biztos, hogy nem!

Az elmúlt 30 évben (figyelem, rendszerszidás következik!), mióta kitört a kapitalizmus, és hozta magával az úgynevezett jóléti társadalmat, azt történt, hogy a magyar emberek döntő többségét jó alaposan kizsákmányolják.

Munkájukért borzasztó alacsony béreket adnak, cserébe lehet felvenni hiteleket, nagyjából uzsora kamatért. Ez az elmúlt 10 évben, minden ellenkező híreszteléssel szemben, a csúcsra járatódott.

Az Orbán kormány, konkrétan kiszolgáltatja a magyar munkásokat, melósokat, dolgozókat a cégeknek. Tudatosan manipulálják a KSH-adatokat, és kimutatják hogy nőnek a bérek, itt az Európai Uniótól egyre távolodó tejjel-mézzel folyó kánaán.

Hát persze. Sajnos a valóság az, hogy a magyar embereket nem fizetik meg tisztességesen. Van ugyan egy réteg, aki jól keres. Ez tény. De a milliók kapnak papíron minimálbért, aztán zsebbe még valamennyit. És aztán mennek a másod- illetve harmadállásukba, hogy el tudják tartani a családot. Tanárok, orvosok, tűzoltók, ápolók, kereskedelmi dolgozók, mezőgazdaságból élők, napestig sorolhatnám.

Sajnos, mivel az elmúlt 30 évben elég erős agymosást hajtottak végre itthon a politika szereplői, ma nem azért küzdenek az emberek, hogy heti 35-40 óra munkával normális bért kapjanak, hanem azért, hogy lehessen még egy állásuk. Vagy hogy vasárnap is dolgozhassanak. Mert akkor tudják fizetni hitelt, amit azért vettek fel, hogy lehessen lakásuk, autójuk legrosszabb esetben elmehessenek nyaralni…

Totális morális és szociális válságban élünk. Az emberek nem állnak ki az érdekeikért közösen, a kormány pedig még a legnagyobb bajban is, olyan adót vet a ki a bankokra, amit 5 év alatt bőven visszaad, valamint úgy adóztatja meg a multikat, hogy azok azt áthárítják a lakosságra, tehát egy kreatív Áfa-emelést hajtanak végre.

Az Igen Szolidaritás Magyarország Mozgalom alapítójaként arról beszélek, hogy pénzt kell adni az embereknek, nem segélyre gondolunk, hanem munkabérre. Ahhoz, hogy a magyarországi bérek normális sávba kerüljenek, a heti 35-40 órával kereshető havi nettó minimálbért meg kell emelni 200.000 forintra. A családi pótlékot 37.500 forintra, és a minimálnyugdíjat 100.000 forintra.

Erről az alapról kell elindulnunk. Mi ezért harcolunk!

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

dsc_0485.jpg

Szólj hozzá!

A vidékiek hazavihetik Budapestről a vírust? De hová tűnt a józan ész?

2020. május 05. 12:34 - Szabad az Á

Teszi fel a címbéli kérdést az az átlag honpolgár, aki még nem unta meg a járvánnyal kapcsolatos hírek figyelését és értelmezését. Értelmet, logikát keresni már nemigazán lehet. Eligazodni meg pláne nem. A miniszterelnök – ugye senki nem gondolja, hogy Müller Cecília talál ki itt bármit is – legutolsó húzása végkép megzavar mindenkit.

Az, hogy a járvány tetőzésére tették az érettségit, még valahogy megértettük. Azt már nagyon nehezen, hogy halálos betegeket küldtek haza. Az, hogy tegnaptól lehet menni orvoshoz, de csak 20-40 ezer forintos negatív vírusteszt után, meg sem rezdíti a lelkünket (majd szerzünk az Ecserin párezerért).

De, hogy a budapestiek és a Pest megyeiek gyakorlatilag nem hagyhatják el a lakóhelyüket (miközben dolgozni azért mehetnek), cserébe az ország többi része szabadon jöhet mehet, akár Budapestre és Pest megyébe is, az már egy akkora csavar, hogy nehéz mellette elmenni szó nélkül.

Budapest és Pest megye az ország szíve, lelke és motorja. Ide jön és innen megy mindenki mindenhová. Ha valóban meg akarnák állítani a járványt, akkor azt kellett volna mondani, hogy Budapestre és Pest megyébe ne jöjjön senki és onnan se menjen senki sehova. Annak talán lett volna valami értelme, persze tegyük gyorsan hozzá, hogy kivitelezni ezt igen nehéz lenne, tekintve, hogy ez az ország logisztikai és egyéb központja is.

De akkor minek ez az egész? Minek-minek? Hát hogy a Bűnös Város, meg a hozzá csatlakozott Pest megye és az ország többi része között konfliktust lehessen gerjeszteni.

Legyen téma amin lehet rágcsálódni. Ne arról beszéljünk, hogy az országban már a járvány elött is szociális válság volt, most pedig még sokkal nagyobb lesz. Ne firtassuk, hogy a kormány miért nem akar ezen segíteni.

A kormány nem akarja, hogy az embereknek normális fizetése legyen, mert akkor nem dolgoznának 2-3 munkahelyen, jórészt feketén, csak azért hogy ki tudják fizetni a lakbért, az életet.

Akkor nem lehetne őket kizsákmányolni, hogy aztán az egyre lerobbanó egészségügy okán, már ne sok esélyük legyen az amúgy nem túl magas nyugdíjuk felvételére.

Orbánék mindent megtesznek, hogy gyengeségüket, aljasságukat elrejtsék. Totál felesleges és nevetséges intézkedések sorozatát hozzák, miközben a lényegről nem beszélnek. Nem véletlen, hogy Orbán mindig arról beszél, hogy munkahelyek lesznek. Arról nem, hogy milyen fizetéssel?

Soha nem válaszol arra kérdésre, amit jórészt egyedül szoktam feltenni az Országgyűlésben, miszerint mikor lesznek normális fizetések Magyarországon?

Persze erre tudjuk a választ. Akkor ha már nem azok lesznek kormányon, akik csak abban érdekeltek, hogy gyűlöletet keltsenek az országban a legnagyobb baj közepén is.

Hanem egy olyan társaság, aki célul tűzte ki, hogy normális munkáért normális fizetés járjon. Legalább 200.000 forintnyi minimálbér, úgy hogy a többi fizetést ehhez képest emelkedik, 100.000 forint minimálnyugdíj és 37.500,- forintos családi pótlék.

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

dsc_0538.jpg

Szólj hozzá!

Orbán nyáron majd megpuszil egy munkanélkülit, és dolgozóvá változik

2020. április 29. 10:56 - Szabad az Á

Engedjük el, hogy országunk miniszterelnöke nem feltétlenül a pontos tények embere. Engedjük el, hogy ez az ember és társai, nem a Kádár-rendszer kikacsintós – egyenlősdi évtizedeit hozzák vissza, hanem a Horthy korszak legsötétebb időszakait.

Beszéljünk arról, hogy a miniszterelnök azt mondta, hogy a járvány vége után mindenkinek lesz munkája. Ez nagyon jól hangzik, még az is lehet, hogy papíron ezt ki is lehet mutatni, de a kérdés az, hogy milyen munkája, és hogy abból meg lehet e majd tisztességgel élni?

A tisztességgel szón van a hangsúly. Mert persze, valahogy el lehet vitorlázni, havi 100-200 ezer forintból. Hajaj. E sorok írójának évekig napi dilemma volt, hogy kávét vagy Népszabadságot vásároljon reggel, legalább egy évig, a Népszabadság győzött. A kérdés az az, hogy érdemes e?

Érdemes-e úgy élni, hogy mindig számolgatni kell? Nem azt, hogy össze jönne az új Jaguárra is a pénz, hanem, hogy összejön-e törlesztőre, a közös költségre. Az egy hetes balatoni nyaralásra? A szülinapi ajándékra, a karácsonyi ebédre?

Érdemes-e, napi 10-12 órát dolgozni úgy, hogy cserébe nem biztos a megélhetés? Vagy akár érdemes-e úgy élni, hogy biztos a megélhetés, hiszen összejön a rengeteg pénz, de mondjuk ötvenévesen arra ébredsz, hogy egész életedben tanultál, majd dolgoztál, és már nincs erő és idő arra, hogy éljél is? Szóval a kérdés ez.

Az aggasztó az, hogy mikor hétfőn a miniszterelnököt kérdeztem erről a Parlamentben, csak annyit tudott kinyögni, hogy miért kérdezgetek én ilyeneket, mikor annyi minden párt tagja voltam már az elmúlt 15-20 évben. A helyes válasz: 1.

Orbán abban reménykedik, hogy minden marad minden a régiben. Ő és a haverjai elvehetik a pénzünket, mi meg szépen kussolunk, és az életünket megoldjuk okosba.

Azért politizálok, hogy ez ne így legyen. Hiszem, hogy a magyaroknak nem kell éhbérért dolgozniuk. Hiszem, hogy több jár nekünk annál, amit most kapunk.

Többet érünk, és több is jár nekünk abból, amit megtermelünk.

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

dsc_0502.jpg

1 komment

Valami itt nagyon félrement: ha nem dolgozol menő vagy, ha dolgozol proli vagy

2020. április 22. 07:01 - Szabad az Á

A véres polgárháborúval született, és végső soron diktatúrával fent tartott Szovjetunió és a szocialista blokk széthullásával, 30 évvel ezelőtt szabadjára lett engedve a kapitalizmus. Ez azt jelentette a valóságbolygón, hogy a kelet-európai országokat is totálisan lerohanta a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom.

A nyugati világból bejőve fékevesztett tombolásba kezdett. Már nem kell finomkodni. Nem kell magyarázkodni.

Ha van pénzed, ember vagy. Ha nincs pénzed, senki sem vagy.

Ha egyéniség vagy, akkor menő vagy. Ha nem vagy egyéniség (nem viselsz drága cuccokat, amiket mutogatsz a közösségi oldalakon), akkor lúzer vagy. Ha nem dolgozol menő vagy. Ha dolgozol proli vagy. A szakszervezet egy kommunista csökevény. Az LMBTQ közösség tagjainak jogait védeni menő dolog (és tényleg), béremelésért küzdeni tiszteletre méltó, de uncsi és nevetséges (Lásd Tóbiás József esetét, a magyar sajtóval)

Magyarországon 30 évvel a rendszerváltás után, egészen elképesztően szétcsúszott a politika. Jó példa erre hogy a nemzeti-kereszténynek gondolt pártok harcoltak a vasárnapi nyitva tartás ellen (Bibliai alapon) és a magukat baloldalinak mondott pártok a vasárnapi nyitvatartást tűzték zászlójukra, mert akkor többet lehet kereseni 500 forinttal.

Totális identitás válság. Totális zűrzavar.

A koronavírus ebbe a helyzetbe állt bele. Az iszonyatosan túlpörgetett, atomizált, mindentől rettegő fogyasztói társadalom konkrétan kapitulált a járvány elött. Az eddig is nyilvánvaló, de letagadott problémák elképesztő módon láthatóvá válltak.

Az emberek bajba kerültek és úgy tűnik nem igazán akar nekik segíteni senki. Itthon legalábbis nem nagyon. A kormány össze-vissza beszél, érdemi segítség helyett, halálos beteget raknak ki a kórházakból, érettségit tartanak a járány tetőpontján, valamint folytatják az ellenzék elleni propaganda hadjáratot.

A Fidesz álltal vizionált lakossági megtakarításokról kiderült, hogy ilyenek nincsenek. Cserébe az is, hogy az államnak sincs pénze. Az elmúlt 30 év, de leginkább az elmúlt 10 év hazugságok sokaságára alapult. És ennek nagyon nagy ára lesz.

Ha vége lesz a járványnak, nem térhetünk oda vissza, ahonnan elindultunk. Nem lehet cél, hogy magyarok százezrei két-három munkehelyen dolgozzanak azért, hogy legyen tető a fejük felett, hogy hónap végén is tudjanak enni.

  • Az nem cél, hogy nyugdíj mellett is muszáj legyen dolgozni.
  • Az nem oké, hogy egy ledolgozott élet után, fizetni kell az állami egészségügyben, hogy ellásanak minket.
  • Az nem cél, hogy a munka miatt, eltávoldojunk barátainktól, szeretteinktől.
  • Az nem cél, hogy egyedül legyünk.
  • Az nem cél, hogy ha életünk végén visszanézünk életünkre, a munkán kívűl ne emlékezzünk semmire.

Pártom az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, azért jött létre, hogy az elmúlt harminc év alatt kialakult szociális és morális válságot felszámolja. Gyakorlatilag egy időben alakultunk a járvánnyal.

Szeretném azt gondolni, hogy azért mert mi vagyunk a járány kirobbanásának, és a járványt (is) elő idéző folyamatok megoldásának a tudói. Mi biztosak vagyunk benne, hogy nem a nagy cégeket, az állam aktuális havarjait, vagy a bankokat kell pénzzel tömni. Ellenkezőleg. Azokat kell jogokkal és pénzzel ellátni, akik előállítják ezen cégek nyereségét.

Új társadalmi szerzdődés kell. Olyan ami az emberek érdekeit nézi alapvetően. A dolgozó emberek érdekeit.

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

 sanyi11.jpg

Szólj hozzá!

Mi lesz, ha az emberek rájönnek, hogy nem csak tárgyak vásárlásával lehetnek boldogok?

2020. április 09. 10:02 - Szabad az Á

A 2008-as világválságot a banki hitelezések egészen elképesztő anomáliái okozták. Az államoknak kellet beavatkozni, hogy ne legyen még sokkal nagyobb a baj. Így is milliók mentek tönkre, veszítették el vagyonukat, legrosszabb esetben öngyilkosok lettek.

Most, hogy a koronavírus-járvány bedöntötte az egész bolygó gazdaságát, valamint veszélyezteti a Homo sapiens populáció egy részét is, úgy tűnik újra a liberális és jobboldali oldalról lesajnált államnak kell közbe avatkoznia, hogy megmentse az emberek életét.

Persze a tőkéseket is, akik békeidőben minimálbérért dolgoztatnak extra profitért. A bankokat is mentse az állam, akik amúgy a szolgáltatásaikat uzsorára adják. Ők azok, akik mindig arról papolnak, hogy az állam ne szóljon bele semmibe. Mert a piac láthatatlan keze szépen mindent elintéz. Érdekes, ha lehet nyerészkedni, abban a fogyasztói társadalom haszonélvezői nagyon ügyesek. A kegyetlenségig. De ha baj van, akkor nem tudnak, vagy inkább nem akarnak csinálni semmit.

Szóval a járvány nemcsak az emberekre veszélyes, hanem a sok százmilliárdból reklámozott fogyasztói társadalomra is.

Mi lesz, ha rájövünk végre, hogy nem az újabb autó, telefon, cipő az amire szükségük van, hanem a mozgásra, egy jó beszélgetésre, barátokra? Mi lesz, ha az emberek rájönnek, hogy nem csak 50 millióért lehet házat építeni, hanem elég ha megveszik az alapanyagot, és a baráti közösség felépíti? Mi lesz ha az emberek rájönnek, hogy a közösség sokszor fontosabb az agyonsztárolt egyéniségnél? Mi lesz, ha rájönnek az emberek, hogy iszonyatosan át lettek verve, mert a fogyasztói társadalom így ebben a formájában, csak kizsigereli és kiszolgáltatja őket a kapitalizmus egyáltalán nem olyan láthatatlan kapzsiságának?

Mi lesz, ha rájövünk arra, hogy a mérhetetlen fogyasztási lázunk tönkretesz minket, a bolygónkat az életünket?

Mi lenne? Semmi. Már semmi rossz. Végre megindulna a valódi diskurzus arról, hogy hogyan lenne értelmesen élni. Úgy, hogy ne zsákmányoljuk ki sem a földünket sem pedig magunkat. Se, nem létező gazdasági mechanizmusokra hivatkozva, se más miatt.

Kezdjünk el arról beszélni, hogy bár a fegyverekkel és diktatúrákkal bevezetett szocializmus elfogadhatatlan, de talán mégiscsak van más és jobb út, mint a mindent felzabáló, igazságtalan, könyörtelen, hazug, elidegenítő, és ami a legfontosabb, a bajban az embereket azonnal cserbenhagyó fogyasztói társadalomnál.

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

ke_pernyo_foto_2020-04-09_9_59_50.png

1 komment

Orbán Viktor az árvízi kalóz

2020. április 07. 10:21 - Szabad az Á

Orbán Viktor 10 év (állítólagos) gazdasági fellendülés után, amikor is (állítólag) teli az ország kasszája, meg a gazdaság is kőkemény alapokon nyugszik (ezért 375 forint az euró), gyakorlatilag tegnap azt mondta, hogy nem ad semmit az embereknek. A nyugdíjasoknak majd jövőre adnak egy heti segítséget,a dolgozók közül azokat fogják támogatni, akiket eddig nem rúgtak ki, de, hogy ez mely ágazatokat érint nem tudni.

De persze kommunikációban megint nagyot mennek. Adunk pénzt a nyugdíjasoknak és megmentjük a még munkahellyel rendelkező munkavállalókat. Értik ugye?

Arról viszont egy szót sem szól Orbán Viktor, hogy mi történik azokkal, akik elveszítik a munkahelyüket. Meg azokról sem, akik elveszítik az úgynevezett fekete munkahelyeiket. Több százezer akár milliós nagyságrendű munkahely szűnik meg így. Mert ugye senki nem gondolja, hogy az 500.000 katás és az 1 millió minimálbérre és a többszázezer 4 illetve 6 órára bejelentett ember országában csak az emberek egy munkahelyen dolgoznak?

Amit Orbánék csinálnak az a cinizmus csúcsa. Még ebben a helyzetben is az embereket hülyének nézik. A szociális katasztrófa alatt is arra figyelnek, hogy a saját zsebüket megtömjék.

Egészen nyilvánvaló, hogy a most bedőlő vállalkozások, cégek sora fog Mészáros Lőrinchez, vagy a „Család” más tagjához, végső soron Orbán Viktorhoz kerülni. Arrafelé tartunk, hogy az ország jelentős része közvetlenül Orbán Viktornak fog dolgozni. Méghozzá a lehető legkevesebb pénzért.

Hiszen most majd az a kommunikáció fog jönni, a járványhelyzet lezárása után, hogy itt az állás 100.000,- ért. Kell vagy nem? Továbbra is fent akarják tartani a szociális válságot. Hiszen ebben a helyzetben tudják továbbra is kizsákmányolni és gazdaságilag zsarolni az embereket. Ez az a helyzet, ahol a társadalom különböző rétegeit egymás ellen lehet ugrasztani. Tehát továbbra is lehet kalózkodni.

És pontosan ez az a helyzet ami ellen küzdenünk kell! A magyar dolgozókat, embereket nem szabad még egyszer ilyen helyzetbe hozni! Ki kell harcolnunk a 200.000,- forintos minimálbért, a 100.000,- forintos minimálnyugdíjat, és a 37,500,- forintos családi pótlékot. Ezekhez kell igazítani a többi bért és nyugdíjat is. Be kell fejezni, hogy a magyarok azért küzdjenek, hogy vasárnap is dolgozhassanak!

Tavaly decemberben kiderítettem, hogy a magyar átlagbéreket úgy számítják ki, hogy kihagynak másfél millió embert, valamint olyan metódust használnak, ami még ezt a számot is több tízezer forinttal felfelé kerekíti.

Nyilvánvalóvá tettem, hogy a kormányzati kommunikáció nem több üres porhintésnél, és hazánkban brutálisan alacsonyak a bérek, az emberek 2-3 munkahelyen dolgoznak, nagyrészt feketén. Kizsákmányolják magukat, az állam konkrétan kiszolgáltatja a lakosokat a multiknak illetve a haverok állami pénzen felhízlalt cégeinek.

Magyarországon egyértelműen szociális vállság volt a járványhelyzet előtt is, ami ebben a helyzetben találta meg hazánkat. Azt gondoltam, hogy most Orbán Viktor változtat a szokásain és ad valamit az embereknek. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Normális életet, normális fizetéseket és normális nyugdíjak kellenek. Nem csak járvány idejére.

 

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

orban_hajo_ellenzek_0.jpg

Szólj hozzá!

Érdekel most bárkit, hogy mi lesz Városligettel?

2020. április 02. 14:36 - Szabad az Á

Transzneműek nemváltó műtétének akadályozása? Önkormányzatok önnálóságának beszántása? A Városliget projekt újbóli be izzítása?

Tényleg ezek a legfontosabb dolgok? Ugyan már. Orbán Viktor azt csinálja amit már hosszú évek óta. A kő liberális toposzokat támadja, hogy a sajtó ne arról beszéljen, hogy mit csinál az országgal. Márpedig most nagyon durva dolgok jönnek.

Mivel foglalkozik a szabad sajtó jelentős része? Olyan dolgokkal amik az embereket (sehol a világon) alapvetően nem érdekelnek. Most tényleg azt gondolja valaki, hogy bárkit is érdekel mi lesz Városligettel? Vagy a transzneműek nemváltó műtétjével? Vagy akár az önkormányzatokkal? Na ne viccelődjünk már.

Az országot, és az egész Föld bolygó dolgozó milliárdjait az érdekli, hogy miből fog megélni, mondjuk májusban. Nincs munka, nincs pénz és úgy tűnik, hogy 1-2 évig nem is igen lesz. És ez egészen elképesztő új helyzetet fog teremteni mindenhol. Magyarországon még sokkal súlyosabb lesz a helyzet, mint bárhol másutt.

Itthon ugyanis úgy tűnik arra készül a kormányzat, hogy bevásárolja magát oligarchái segítségéve azokba a cégekbe amiket a vállság tönkretesz. Így aztán végkép ő fog diktálni a haza piacon. Ő lesz az állam és ő lesz a vállalkozói réteg. Egészen konkrétan a dolgozók adójából fogja támogatni saját magát.

Tehát Orbán Viktort a kormány, pénzt fog adni Orbán Viktornak a vállalkozónak. Ha ez a most körvonalazódó elképzelés valósággá válik az ellen minden erővel tiltakozni kell. Nem térhetünk vissza az elmúlt év gyakorlatához, hogy kiszolgáltatjuk a dolgozókat a tőkének és az államilag finanszírozott maffiózóknak.

Meg kell szervezni a dolgozók ellenállását. Ki kell harcolni a normális munkakörülményeket, a 35-40 órás munkahetet olyan fizetésért, ami mellet nem kell más munkát vállalni.

Ki kell harcolni a 200.000,- forintos nettó minimálbért, a 100.000,- forintos minimálnyugdíjat és 37.500,- forintos családi pótlékot. És természetesen minden bért a minimálbérhez kell igazítani. Emelni. Elég volt az adós rabszolgaságból.

Ne hagyjuk magunkat átverni. Nem szabad belemenni abba, hogy újabb 10-20 évig rabszolgaként dolgoztassák az embereket!

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

nyitokep.jpg

Fotó Brepresent

Szólj hozzá!

Négy fal között fogunk ezentúl élni? A járvány a hibás?

2020. március 30. 11:17 - Szabad az Á

A koronavírus-járvány úgy tűnik alapjaiban rengeti meg a Föld nevű bolygó országait, de leginkább a nyugati világot, és benne természetesen hazánkat, Magyarországot is.

Mi történik? Miért állítja le a gazdaságát egyik napról a másikra az emberiség egy olyan betegségtől, mely természetesen ijesztő, és egyelőre ismeretlen is, de azért nagyon távol van attól, hogy érdemi veszteséget okozzon a homo sapiens populációjának?

Mit fogunk tenni akkor, ha a járvány elmúlik 1-2 hónap múlva de visszatér, jövő januárban? Megint be fogunk zárkózni? Ezentúl mindig ezt fogjuk csinálni? Eddig miért nem ezt tettük? Hogyan fogunk élni ezentúl. Szobákban? Tényleg? Biztos? Félelemben akarjuk leélni az életünket? Hogy nehogy meghaljunk egy vírustól? És egy másiktól szabad, kérem szépen?

Mi történik velünk? Miért csináljuk azt, amit csinálunk?

Jelenleg úgy tűnik, hogy az emberiség úgy döntött, megküzd a vírussal. Úgy tesszük ezt, hogy közben lerúgjuk a cipőnket, és mezítláb szaladunk az erdőben.

Teljesen irracionális, amit a nemzetközi közösség tesz. Magyarország tragédiája, hogy az országot vezető politikus a járványban annyit lát, hogy hogyan kell az uralmát megerősíteni. Az ellenzéket démonizálja, cserébe a lakosságnak semmit sem ad. Nincsenek maszkok, nincsenek fertőtlenítő szerek. Más országokkal ellentétben, itt csak a bankoknak meg a vállalkozásoknak adnak némi segítséget. Az embereknek már nem. Nemhogy a fizetésük egy részét nem vállalja át a kormány, hanem konkrétan semmit sem tesz.

Még azt sem sikerült megoldani, hogy azok akiknek bedölt hiteleit a fizetésükből vonják, kegyelmet kapjanak leglább a járvány idejére. És ha egy családban valaki elveszti a fizetését s másiknak meg felét vonják, azokkal mi lesz? Elképesztő emberi tragádiák következnek és a kormány nem tesz semmit.

Még ezer ilyen élethelyzet van Magyarországon, a világon tízmillós a nagyságrend. Százezrek és milliók megélhetése került veszélybe egyik napról a másikra. Ki fogja számba venni azokat a halottakat, megnyomorított életeket, amiket a járvány ilyen drasztikus kezelésével saját magunknak okoztunk? A gazdasági válság után jövő háborúk áldozataival mit fogunk kezdeni?

Félre értés ne essék. Természetesen a járványt kezelni kell. Nem túlzás a kéthetes, vagy akár tovább tartó kijárási korlátozás sem. A maszkok, a tisztasági előírások, a kétméteres szabály betartása is teljesen evidens, rendben lévő dolog. Sajnos tisztító szerekből és felszerelésekből hiány van, de talán a járvány végére ez is megoldódik…

A média keltette soha nem látott elképesztő nyomás, a gazdaság globális, nem tervezett, hónapokig tartó irracionális szétverése, mely tízmilliók nyomorához, halálához, életminőség tönkretételéhez fog vezetni, teljességgel őrület.

Úgy tűnik, hogy az emberiség egy valóságshow keretében leugrott egy 10 emeletes ház tetejéről. És nincs alattunk védőháló.

Ha vége lesz ennek a járványnak, nem térhetünk majd vissza eddig életünkhez. Magyarországon a járvány elött is, de járvány következtében még súlyosabb morális és szociális válság volt illetve lesz. Ezt meg kell oldani. Pénzt kell adni az embereknek és normális élethez való jogot. De nem úgy, hogy bérrabszolgákká vállnak örök életükre. Szembe kell szállnunk a fogyasztói társadalom, mindent felzabáló mohóságával és a kapitalizmus kizsákmányolásával.

Ideje megváltoztatni a gondolkodásunkat, hogy meg tudjuk változtatni az életünket. Különben felforraljuk a Földünket és saját magunkat is.

Székely Sándor 
független országgyűlési képviselő 
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke
Az Igen Szolidaritás alapítója

sanyi11.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása